28/06/2025
Csütörtökön a meleg miatt elmaradt a keresés, a héten amúgy is nagyon a házban rekedtünk az egyéb elfoglaltságok és az időjárás miatt, azonban most szombaton a strand időt kihasználva vizes keresés került a porondra 😍
Na elmondhatjuk, ezt talán kettőnk közül én élveztem legjobban. Kicsit az ismert nyom nehezítette, hogy igazán Coreyra hagyatkozzak és engedjem minél önállóbban dolgozni.
Lassabban indultunk és a part rendkívül izgalmas szagokkal lehetett tele, és nem is sejtve, hogy a víz felé is mehet a nyomszár, Corey szépen elkezdte átvizsgálni a partot. Majd azért nagymértékű bíztatással látván, hogy nem teljesen értette a történetet, a gázlós szakaszon átjutva örömmel haladt tovább az első "szigeten". Kizárva minden más lehetőséget, most hamar rájött, hogy a vízen keresztül vezetne az út, elindult, de rájőve, hogy hát itt már úszni is kell, kicsit megállt a tudomány - sajnos ritkán jutunk el vízpartra, hiába élünk a folyók városában. Szerettem volna minél kevésbé belenyúlni, és újbóli meghívással, és a runner újbóli eltűnését megfigyelve próbáltuk átlendíteni az akadályon.
Az áttörést viszont az hozta meg, mikor csalogatás, bíztatás helyett kicsit átvettem az irányítást és a hámjánál segítve vittem át a túloldalra, ahol lehűlve, a nyomszárra rácsatlakozva teljes gőzzel indultunk meg a bújó felé 😊 Ezután még egy rövid intensity megerősítésként.
Én még mindig oda és vissza vagyok a feladattól, rendkívül élveztem ezt a feladatot, erről most biztosan elmondhatjuk, hogy én élveztem jobban 🥲🤣 "Sajnos" most 1 tréninghét kimarad majd, ugyanis egy picit elmegyünk kutyátlan szabadságra, de most biztosan tűkön ülve fogom várni a következő keresésünket.