Színvonalas állatorvosi ellátás kisállatainak háznál Komárom-Esztergom megyében, elsősorba
13/02/2025
https://www.facebook.com/share/p/1HHs1Fzr5X/?mibextid=WC7FNe
Rédei Évától és Attilától búcsúzunk
Tóth Bettina búcsúja a Lovas Nemzet folyóiratban való megjelentetésre.
Rédei Évától és Attilától búcsúzunk. Két olyan embertől, akik életükkel örök példát állítottak fel a magyar lovas társadalom számára lószeretetből, az állatok iránti felelősségből és minden élet értékességének fontosságáról.
Rédei Éva és Attila határtalan ereje, bátorsága, töretlen elhivatottsága a lovak – és minden állat iránt -magával ragadó és példaértékű volt. Egyszerűen lángolt bennük az együttérzés és a tettvágy a szenvedő, méltatlan, embertelen bánásmódban részesülő lovak iránt, ami cselekedetekre váltva állatok százai életét ment***e meg az általuk vezetett Bottyán Equus Lómenhely Alapítvány több évtizedes fennállása során.
Az a lószeretetet, ami belőlük áradt és amivel ők ketten mindenre képesek voltak, a legnehezebb órákban is, a legnagyobb nehézségeken is átsegít***e őket; soha nem adták fel harcukat az állatok megbecsüléséért egy olyan világban, ahol az érzések és az értékek eldobható termékekké váltak.
Példaértékű tevékenységükkel Ők voltak az igazi példaképek. Ők voltak azok az Emberek, akik helyettünk, lovasok helyett is felelősséget vállalnak a lovakért. A lovainkért. És most már örökre Ők maradnak azok, akik életéből, munkásságából tanulnunk kell az állatok helyes szeretetéről, minden élet tiszteletéről, a felelősségről és a háláról!
A Bottyán Equus Hungária Alapítvány
Rédei Attila feleségével, Rédei Évával civil szakmájukat feladva, 2001-ben hozták létre a Bottyán Equus Hungária Alapítványt, amelynek közel 100 ló (és több száz egyéb állat, kutyák, birkák, szamarak, ludak) köszönhetik életüket. A menhely vezetőiként végzett munkájuk azonban nem csupán abból a szempontból jelentett felbecsülhetetlen értéket a hazai állatjólét területén, hogy mennyiségileg hány darab lovat és egyéb állatot ment***ek meg a tulajdonosaik által rájuk mért kegyetlen sorstól. Tevékenységük még ennél is sokkal fontosabb üzenetet hordozott: minden élet értékességét!
A menhelyen élő lovak lovaglásra alkalmatlan, a lovas társadalom által kivetett, mások számára „haszontalannak” tartott állatok voltak. Legtöbbjüket méltatlan életkörülményekből és embertelen kínzatásoktól mentették meg az alapítvány munkatársai. Hogy miféle válogatott kegyetlenségre képes az ember, arról Éva hetekig tudott mesélni, mindegyik védencének megvolt a maga története: a földhöz fagyott haldokló csikótól kezdve, a negyven fokos, sötét akolban, lekötve élő, saját ürülékükkel befalazott, csonttá fogyott lovakig. Mindegyikük meggyötörve, szörnyű kínzatásoknak kitéve, elhanyagolva, betegen, a halál karmai közül lett kimenekítve és került az alapítványhoz - ahol kaptak még egy esélyt a sorsuktól, hogy békében, jólétben és feltétlen szeretetben megöregedhessenek.
Az a fajta empátia, amivel Éva és Attila fordult az állatok felé, tényleg hegyeket is képes volt megmozgatni és lehetővé t***e számukra, hogy sokszor még a lehetetlennel is képesek voltak megküzdeni. Amíg egészségük engedte - és még az után is - töretlenül kitartottak és gondozták a náluk élő, koruk és betegségük miatt már örökbe nem adható állatokat.
És bár a felelőtlen állattartókkal szemben mindig is képesek voltak határozottan felállni, az életükért küzdő lovakat sikeresen vissza tudták támogatni az életbe, egyetlen dologgal azonban mégis mindig nehezen boldogultak: az emberek saját lovukért való felelősségével. A legnehezebb, legméltatlanabb és látszólag kilátástalan küzdelmük a hazai lovas élet lovakról való gondolkodásának, szemléletének megváltoztatásáért folyt – látszólag kevés sikerrel, ami életükben talán még az állatok szenvedésénél is jobban bántotta őket. Határtalan szívfájdalmuk volt az, hogy a lovas világ homokban tartja vagy inkább másfelé fordítja a fejét, és valahogy csak nagyon kevesen érzik magukénak ezt az „öreg, beteg ló” problémát.
Mégis szeretnék hinni abban, hogy Éva és Attila erőfeszítései igenis hagynak nyomot – és nem „csupán” az általuk megmentett, közel félezer ló és egyéb állat új és szebb életében – hanem a lovasok és lótartók szívében és szemléletében is!
Búcsúzunk
Éva és Attila lószereteténél talán csak az egymás iránti szeretete és összetartása volt nagyobb...
Attila halálát követően rövidesen Éva is elindult hőn szeretett férje és harcostársa után, oda, ahol nem szenved már sem ember, sem állat. Most már újra együtt gyönyörködhetnek kedvenc állataik vágtájában ott, ahol már rengeteg hálás jószág várta őket. Ott, ahol hol végre ők is a maguk békéjére lelhetnek.
Azonban Rédei Éva és Attila egy olyan eszme és világlátásmód cselekvő megtestesítői maradnak most már mindörökre, ami az állatok felemelésén keresztül az emberiséget is felemeli. Életük munkássága, a felelős állattartásról és az állatok tiszteletéről szóló szellemisége örökre lovas nemzetünk felbecsülhetetlen kincse marad.
Nincsenek szavak arra, hogy megfelelően köszönetet mondhassunk Nekik…
Isten Veled Éva! Isten Veled, Attila!
Éva és Attila hitvallása:
„Tudatosítani szeretnénk az emberekben, hogy az állatok érezni, szenvedni és szeretni képes élőlények. Hisszük, hogy egy állatot nem elég pusztán csak szeretni: okosan kell szeretni őket. Ismerni kell igényeiket, érteni kell viselkedésüket, meg kell teremteni számukra a legmegfelelőbb közeget, ahol fajukhoz, fajtájukhoz méltó körülmények közt élhetnek.”
Tóth Bettina
