15/03/2024
Nem szokványos gazdikereső post Alíznak és Bellának 🥰
https://www.facebook.com/share/p/PgeYcG7QGRUduU4K/
♦ ÚJFALUSI KATA
FORRADALOM - TAVASZ - HALÁL / NAPLÓ
https://vulkanfolyoirat.hu/ujfalusi-kata-forradalom-tavasz-halal/)
Forradalom, születésnap, halál és én szakítottam az alkohollal. Teljesen kezd kibírhatatlan lenni. Polgári foglalkozást is választottam, kitartóan tanulok egy szakmát, ami szembejött velem. Komolyan. Álltam a teljes kétségbeesés szélén a Deák téren és nem a metró ütött el, hanem a lakáskassza szakma. Van az a mondás, hogy a kisujjában van valakinek valami. Elég hülye mondás, főleg ha megvizsgálom a saját kisujjamat, amiben mostanában csak öregnénis csúz van, meg pár még reménykedő idegvégződés, de a lakáskassza szakma nyomokban sincs benne. Nem baj, mindent meg lehet tanulni. Amikor a fiam iskoláját politikai alapon egyik napról a másikra bezárták és kényszerfelvételiztünk énekszakra egy másik, kerületi iskolába, akkor mondta azt az igazgatónéni, hogy énekelni mindenki tud. Összekacsintósan mondta, muszáj volt hogy felvegye Borsát, mert apukám odaszólt neki telefonon. Nos, - válaszoltam akkor neki nyugodt hangon – én megelégszem azzal is, ha a gyerek nem egy Pavarotti lesz, de egy stabil Koós János szintet azért elvárnék.
Forradalom, születésnap, halál és tényleg itt nézegetek egy közepes minőségű pezsgőt tavaly december óta. Eszement erőm van. Ezt csak annak magyarázom, aki érti, aki nem érti, az már elkészítette a proteines zabkása reggelijét, frissen facsart narancslé és kávé társaságában jött beretválkozva szépirodalmat olvasni. Jó, oké, szépirodalmat jött olvasni és máris csalódni fog, mert itt egy – hogy is szokták írni az olvasók – zűrzavaros, helyesírási hibás és katyvaszos polgári szakmás bulvár baromságaival találja szemben magát. Elnézést. Írni mindenki tud.
De ne rólam legyen szó. Fontosabb emberekről szeretnék mesélni. Egyik vasárnap meghalt Gyuri, a jó kalóz. Közvetlen szomszédunk volt, ezt kétféleképpen lehet érteni. Nagyvárosi szempontból ez azt jelenti, hogy mellettünk van a háza, itteni mércével pedig a közvetlenség azt jelenti, hogy már az elejétől szeretettel fogadott bennünket, átadta a felesleges paradicsomát a kerítésen, mindig megállt egy jó szóra, és még az írásaimra is kíváncsi volt. Tanult ember volt, kicsit szomorkás, mióta meghalt imádott felesége, mindig fejkendőben járt és olyan precízen felszerelt házi műhelye volt, hogy bármit kértünk kölcsön, az akadt benne. Komolyan, egy egyszemélyes webáruházként működött, elképzelni nem tudtunk olyat, ami neki ne lett volna. Átakasztotta a kerítésen és mindig csak annyi volt a kérése, hogy adott év szilveszter napján, mielőtt éjfélt üt az óra, adjuk vissza, ha még szükséges, akkor csak arra a pillanatra, amíg át nem esünk az újévbe, mert ennek így kell lenni. Én szeretem az ilyen bebetonozott babonákat. Nagyra tartom őket. Azt, hogy jó kalóz volt, nem tudtam róla, csak éreztem. Most, halála után mesélték el, hogy fél élete során hajómérnökként járta a vizeket. Vagány lehetett, de ő így is vagány volt nekünk, közvetlenül és szomszédként, az utóbbi húsz év legfinomabb paradicsomával. Mulatott rajtunk. Hülye pestiek, amikor répát ültettem a lányommal októberben. Káromkodva ástam, szórtam a répamagot, hogy most aztán kezdünk valamit a kerttel végre. Emlékszem, Gyuri állt a kerítésnél, mosolygott, hümmögött és azt mondta, nem baj, talán tavaszra kinő. Ez a pillanatkép marad meg róla, abban a napsütéses októberi beszélgetésben húsz évvel fiatalabb volt, nem a kertben állt, hanem a Santa Maria fedélzetén, fehér ingben, egy olajos gördülőcsapágyat lóbálva. Így teszem el őt a szembecsukós emlékkönyvembe, ahogy távolodik a vitorlás karakk fedélzetén, és integet.
Nagyon szívszorító és fontos tény, hogy két szeretett kutyája árván maradt itt nélküle. Testvérek, jól neveltek, kedvesek, közepesek és sárgásbarnák. Aliz és Bella. Szeretnénk segíteni nekik egy jó helyet találni, egy olyan világban, ahol manapság az embereknek is egyre kevesebb hely jut, tudom, tisztában vagyok vele, hogy lehetetlen küldetés, mégis szólok a két kutyáról, akiket most csak visz a víz, és nincs már kapitányuk. Ha éppen kutyára vágytok és tehetitek, válasszatok jó szívű ember lenyomatait viselő kedves és szép kutyatestvérpárt, nem fogjátok megbánni! Leveleket jelige nélkül is elfogadunk a szerkesztőségbe.
Na, jól kitekintettem. Így legalább elkerültem azt, hogy csak azon keseregjek, mennyire nehéz is csúzos kisujjal megtanulni a lakáskassza szakmát, még ha a nyugdíj lehetősége oly vonzó is, padlón vagyok, na. És ha meg is tanulom, netán bevetnek a végén élesben, soha eltérni nem lehet a formális szövegektől, nem mondhatom azt a telefonban, hogy ismertem egy jó kalózt, aki űrhajót csinált a fiának a televízió távirányítójából, vagy azt sem kérdezhetem meg, hogy maga mikor veti a répát és milyen távolságra szórja magjait? Nehéz lesz. De a nyugdíj fontos dolog. Az lebeg a szemem előtt. Egy hatalmas tábla, amin rózsaszín glitteres betűkkel ki van kenve, hogy NYUGDÍJ. Alatta kisbetűvel szedve, lila inverzben ott virít, hogy TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS. Oldalt, keretben pedig az, hogy CAFETERIA. Szeretnék egy közepesen rendben lévő Kata lenni, akitől bármit lehet kérdezni, formálisan és okosan válaszol, számokat mond és a megfelelő kommunikációs technikákkal irányítja a beszélgetést. Mondja, tudja hol terem az utóbbi húsz év legjobb paradicsoma?
Kerülendő mondat. Nullás értékelés. Felmondó levél. Izgulok, félek, görcsös vagyok, kisujjgörcsös.
A praktikuson kívül azért van még sok tervem, ami életben tart. Például átlógunk a közvetlen szomszédba leszedni az idei termést, ha a rokonok megengedik.
Az utóbbi húsz év paradicsom érzése nem veszhet el.
