"Kedves Naplóm!
Hamarosan 4 hónapos leszek, és elkezdtek potyogni a fogaim. Ennek megfelelően rágok amit érek - az esetek többségében olyanokat, amiket szabad, de a múltkor sajnos a beltéri kamera kábele esett áldozatomul. Szerintem mondjuk nem olyan nagy baj, ha a nő nem tud állandóan minket csekkolni a telefonján, de szerinte meg igen, úgyhogy azonnal elrohant új kábelért - velem együtt, mert ezek szerinte remek szocializációs alkalmak, amiket vétek lenne kihagyni. Tényleg az lett volna, mert eléggé körberajongott mindenki, amit meglehetősen élveztem.
Az elmúlt hetekben tovább folytattam óvodai tanulmányaimat, szereztem új kölyök és felnőtt barátokat, mert a nő szerint fontos, hogy ne szűküljek be sámán anyámra és a többiekre. Ölbekutyaként megismerkedtem hospice nővérekkel is, akik szerint imádnivaló vagyok, és a nő bőszen helyeselt, hogy igenigen imádnivaló, de magában azt gondolta, hogy csak látnák mit le bírok művelni itthon sámán anyámmal, amikor az egész lakást valami extrém kalandpályának használjuk - de aztán arra is gondolt, hogy tulajdonképpen ez is oké, végtére is ez az otthonom.
Elkezdtem nose work tanulmányaimat is, ami szerintem csak amolyan juti eső volt, mert csak ennem kellett. Pikk-pakk megvolt a buksimban, mit kell csinálnom, most már több bója alatt is megtalálom az elrejtett szagmintát és szólok a nőnek, hogy megvan. Erdőzünk is sokat, és most már a bébi póráz nélkül, mert jövök én első szóra - mondjuk hogyne jönnék, amikor ilyenkor is juti eső van.
Puszi, Frigg alias (kicsit fogatlan Gugu)"
"Kedves Naplóm!
13 hetes vagyok, és végre elég nagy lettem egy bilétához, amelyet ma reggel ünnepélyesen feltett a nő a nagylányos nyakörvemre. Nevelőanyámmal, a sámánnal folyamatosan játszunk, azt mondta, így készít fel az életre. A mai felkészítés során összetörtük a nő kedvenc sárkány szobrát. Nem volt felhőtlen a mosolya, de mondtam neki, hogy értse meg, nem én választottam a viking életet, a viking élet választott engem, és hát ez ilyen.
Egyébként eléggé szeretjük egymást a nővel, bár reggelente amikor hajnalhasadtakor visz le az udvarra akkor azért mondogatja, hogy bárcsak egy fél órával később kelnék, de utána főz magának egy kávét és mindig összepuszilgat és kérdezgeti, hogy "Ki a világ legédesebb Gugukája, akit imádok?" A Gugu én vagyok, és hát mi tagadás, valóban nagyon édes vagyok.
És ügyesokosbátor is és semmitől sem félek. De tényleg semmitől. A mozgólépcső, metró, földalatti sima ügy, a kúszóba már messziről és egyedül rohanok be és úgy általában véve szeretem minden új helyzetben kipróbálni magamat. A nő szerint tele vagyok életbátorsággal. Nem tudom mivel vagyok tele, de mély lelki rokonságot érzek a kicsi szőke göndör lánnyal, aki hozzám hasonlóan szintén mindent egyedül szeretne csinálni. Vele egyébként úgy vagyok, mint sámán anyám a Dédivel volt, akit sem a szőke kislány, sem én nem ismertünk, de mindenki nagyon szeretett. Úgy hallottam, hamarosan ellátogatunk Matyóföldre, és végre én is járhatok ott, ahol mindenki ott hagyta már a mancsnyomát.
A múlt héten elkezdtem ismerkedni a természeti környezettel is, és nehezített terepen gyakoroltuk a nő lelkemre csomózott szabályát, hogy ha hív, azonnal mennem kell. Egészen jól ment és extrán sok jutit kaptam mindig, amikor nem rongyoltam oda idegen kutyákhoz, hanem megkérdeztem a nőt, hogy mehetek-e. A királynő valami Spárta 3.0-át emleget,
Freya még mindig nem a régi és ez érzelmileg nagyon megvisel, de hoztam nektek egy kis videót Friggről. Bármi is van, neki most van a gyerekkora, az értékes szivacs korszaka és ugyan most a betegségek miatt fejben nehezebb picit jelen lennem, de igyekszem.
Most 11.5 hetes és amikor elhoztuk, akkor félig viccelve, félig reménykedve gondoltam, hogy ha már Freya nem lett Frida 2.0, akkor majd talán Frigg lesz....de nem, ő sem lesz az. És ez így van jól. Ő máshogy parazsas, mint anno Freya volt, az anyukám szerint pont olyan, mint én, és őszintén szólva én is eléggé látom benne magamat. Ő az a kiskutya, aki nem szétrágja, hanem lábbal és fejjel levarázsolja a textilbox cipzárját, hogy aztán letegye magát az egyik kutyapárnára és amikor megkérdezem tőle, hogy ugyan mégis mit csinált, akkor visszasétál a boxba és ott alszik reggelig a nyitott ajtajú boxban. Vízöntő és mint ilyen szabad lélek, úgyhogy volt pár körünk azzal, hogy mi a különbség az akarom és a kérem között - és talán még lesz is, de azt hiszem a vikingsámánon nem fog túltenni. Vagy én integrálom vissza a szókincsembe az akarom szót - ami nem biztos, hogy annyira rossz lenne, de erről majd később tudok nyilatkozni.
Az elmúlt hetekben kb. mindenhol is volt a kis táskájában, zötykölődött zörgős villamoson, üldögélt fodrásznál, körmösnél, megismerkedett a tibeti hangtálakkal, a kúszóval, a vadászkutya síppal, a nyugi szőnyeggel, az iq játékokkal, elkezdett kérni, kérdezni és várni tanulni, megszerette a szobakennelt, látott vonatot, kukásautót, szirénázó mentőautót, a templom haranggal is megismerkedett és járt a szüleimnél is és állatorvosnál is.
Innen folytatjuk tovább.
Három hét múlva ünnepeljük a 15. szülinapját.
Amikor hazajött egy hétig otthon voltam vele, a második héten fél napot dolgoztam, a harmadik héten pedig, amikor munkaalkoholistaként az iroda után hazamentem hozzá, mielőtt mentem a délutáni/esti óráimra a nyelviskolába, ahol akkor tanítottam, én a kapuban sírtam, hogy otthon maradt a kiskutyám - miközben ő köszönte szépen remekül elvolt. Én kicsit sem voltam jól nélküle és közöltem az akkori főnökömmel, hogy többet nem megyek este tanítani, mert lett egy kutyám. Ő meg azt, hogy ne őrüljek meg, vigyem a kutyát is. Így lett nyelvsulis kutya.
Az igazság az, hogy kettőnk közül ő mindig is jobban elvolt nélkülem, mint én nélküle.
Azt hiszem ez amolyan királynős dolog.
Meg az is, hogy így pár héttel a 15. szülinapja előtt egy perccel sem néz ki 12-nél többnek. Vagy 13-nál.
Ez meg amolyan énféle elfogult dolog.
Mi most már az útnak azon a részén ballagunk, ahol az "és fél" szülinapokat is ugyanúgy ünnepeljük, mint a kerek egész szülinapokat.
A nyugdíjas nagyasszony, aki a mi királynőnk ma 14.5 éves. Azt üzeni mindenkinek, hogy sem a koráról, sem a nyugdíjas státuszáról nem hajlandó tárgyalni senkivel, kizárólag a királynőségről lehet beszélni és bárkit szívesen mentorál életörömből, életbátorságból és rezilienciából.
Torta nincs, mert megint emelkedik a vérzsírja, a héten jelenése van Orsi doktornőnél, hogy megtudjuk kell-e mennünk az Egyetemre a hepatológus doktornőhöz egy újabb varázslatért - de erről csak én tudok. A lényeg, hogy a naplemente is gyönyörű és még mindig tele van életörömmel, életbátorsággal és rezilienciával ❤
Ez nagyon sok idő és nagyon sok sajt volt. Olyan sok, hogy el sem hinnétek. Kérésre feküdni fél év alatt tanult meg, ez ugyan nem volt annyi, de sok idő volt. Legalább olyan sok, mint a vikingsámánt megtanítani jelre hangot adni.
A terápiás kutyáknak ismerniük kell trükköket. Minél többet, annál jobb. A kontúrosok közül a vikingsámán az, aki a tripla leszúrt Rittbergert is elsőre megcsinálja, Lunával odáig praktikusan már nem fogunk eljutni, de alakul a trükk repertoárja a záróvizsgájára. Szeptemberben lesz 7 éves - ezt mindig olyan furcsa leírni, kimondani, mert tulajdonképpen most kezdjük, neki minden új. De ki tudja, talán a kutyák is megújulnak hétévente és új sorskört indítanak.
(Igen, naponta többször összepuszilgatom a cuki fejét. A kontúrosokét is. Természetesen.)
Gazdinak csináltunk egy ilyet, hogy lássa, jól van a kiskutyája. Örült neki nagyon.
Annyira szürreális, hogy én békésen sétálok Budapesten az ő kis cockerével, és az enyémekkel, miközben az egykori életükből semmi nem marad.
Kisgyerekkoromban, még bőven a délszláv háború kitörése előtt, volt egy időszak, amikor állandóan azt kérdezgettem az anyukámtól, hogy "Most béke van?" Már nem emlékszem, honnan jött a kérdés, de az "Igen." után megjelenő érzés élénken él bennem. Sokszor szoktam idézni a Tibeti Halottaskönyv egyik gondolatát "Ritkán és nehezen hozzáférhető emberi test birtokába jutottál, nincs idő tévutakra.”
Forduljunk vissza, amíg nincs túl késő.
Nagyon szeretek klikkerezni a kis cockerekkel, és bár a formálást soha nem éreztem igazán sajátomnak, az utóbbi időben kezdem megszeretni. Mayánál, amióta megsüketült, a klikkert értelemszerűen felváltotta egy kézjel, de a lelkesedése töretlen. Mivel a többiekkel rendszeresen klikkerezek, amikor Erdőlakó hozzánk került nem volt kérdés, hogy ő is klikker kondícionált lesz. A portáscsengőt reggel kezdtük el formálni, a napi mentális lefárasztás részeként.
Erdőlakónál a "Cogito, ergo sum" új értelmet nyert.
Csóválva sétál ❤
A pórázos sétát minden nap alapoztam itthon, amíg nem lehetett kivinni az utcára. Aztán a lépcsőházban gyakoroltunk, aztán a ház előtt, és most már a parkban.
A laza póráz több okból az egyik vesszőparipám, mind a kutya fizikális, mind a belső állapota szempontjából és anno a vikingsámán igen szélesre tárta előttem a szép pórázos séta kapuját, ami a legsötétebb napokon úgy tűnt, leginkább egy labirintusba vezet.
Ezt természetesen még nagyon-nagyon sokat kell gyakorolni és megerősíteni, de Erdőlakó alapvetően nem egy feltörekvő szánhúzóbajnok-jelölt.
Esték az Erdőlakóval. Minden este.
Egyébként teljesen megértem.
Én is idegállapotba bírok kerülni, ha béna a párna.
A hangot mindenképpen vegyétek le! Én szóltam...
Frida megint kinyitotta a papagájfejes esernyőjét, fejére tette a Mary Poppins kalapját, és a keleti szél hátán megérkezett a kis erdőlakó életébe.
Igen, az alvilági hangok az angyallányból jönnek, az egércincogás pedig az erdőlakóé.
Nem tudom, hogy ebben az életemben leszek-e valaha is olyan jófej, magabiztos és asszertív mint Frida, de törekszem - ő a példaképem, ha nagy leszek Frida akarok lenni.
(U.i.:Igen, van szomszédunk. Egy. Szereti a kutyákat. Annyira már nem hall jól.)
Mutatom hogy labdázik ez a kis erdő gyermeke 🍂
Nyilván nem tőlem tanulta, de ezt az apportozást és korrekt átadást (is) mindenáron megőrizzük az Igazdinak, mert hatalmas kincs.
Azt hiszem az a jó abban, hogy elárasztottam magamat vizsgákkal, hogy így nincs egy, amin a legjobban izgulnék.
Amúgy de, természetesen azokon, amiken a kis cockerekkel fogok majd vizsgázni.
Júniusban a jelzőkutyával kezdünk. A sámán lett a hangjelzőm, a gomborrú a rohamjelzőm, és aktívan dolgozom magamon, hogy legalább itt ne nehezítsem meg a dolgukat, mert ez azért sokkal komfortosabb számomra, mint a munkavizsga.
Rá kellett jönnöm, hogy a munkavizsga felkészülés még a pszichodrámánál/családállításánál/coachingnál/satöbbinélbárminélmindennél keményebben szembesít saját magammal.
A vikingsámán ugrik a vízbe, töri a nádat, mint egy vizsla, addig keres, amíg nem talál, mert ő üresben soha nem jönne ki - aztán kiér a partra, és ég benne a tűz, egészen addig amíg engem meg nem lát...
Levágtam a szárnyait, és most mégis azt szeretném, hogy repüljön...
