17/06/2021
A fagyalszender (Sphinx ligustri) nevelése
A peték 8-10 nap alatt kelnek ki. Célszerű azokat egy kisméretű műanyagdobozba rakni, ahol ki-kelhetnek a hernyók. A műanyag dobozban legyen kicsit magasabb a páratartalom. Ezt úgy biztosíthatjuk, hogy egy nedves szalvétát vagy zsebkendőt helyezünk a dobozba és annak fedelével le-zárjuk. Naponta legalább egyszer szellőztessük ki, hogy mindig friss levegőjük legyen!
Fontos, hogy mire kikelnek a hernyók, legyen berakva a dobozukba a számukra szükséges tápnövény leveléből (pl.: fagyal), így egyből el tudnak kezdeni táplálkozni. Célszerű mindig ugyan arról a növényről leszedni a leveleket, így megelőzhető, hogy tévedésből más fajtát, vagy akár permet-szeres takarmányt adjunk állatainknak. Lehetőleg annyit rakjunk be nekik, amennyit 1-2 nap alatt megesznek, így mindig friss lesz nekik, valamint helyüket is 1-3 naponta takarítsuk! Nem ajánlott törlőpapíron kívül semmit tenni a nevelődoboz aljára, mivel fertőzéshez vezethet.
Ahogy nőnek, úgy kell nagyobb és egyre szellősebb dobozba rakni őket. Amikor már nagyok, akár teljesen hálóval körbevett helyen is tarthatjuk, sőt az a legideálisabb. Amint elérték a maximális méretet, abbahagyják az evést és mászkálni kezdenek. Addigra el kell készítenünk egy olyan helyet, ahol 8-10 cm vastag laza talaj vagy tőzeg van, ugyanis ez a faj a föld alatt bábozódik. Ha le-fúrta magát a talajba, néhány napig várjunk, és utána óvatosan kivehetjük a földből. Érdemes vattára vagy mohára rakni és néhány naponta megnedvesíteni a bábokat. Nyáron 2-3 hét alatt kikelnek, viszont az őszi bábok áttelelnek. Azokat akár a földben is hagyhatjuk vagy mohával betakarjuk és kint kell hagyni a hűvösben. Ők majd csak a következő év tavaszán fognak kikelni.
A kikelt lepkék kora este repülnek, ilyenkor szívesen fogyasztják az éjszaka is nyitva lévő virágok nektárját. Ezt akár cserepes virággal is biztosíthatjuk. Amennyiben azonos időben kel ki hím és nőstény, úgy azok párosodnak és másnap délelőttig úgy maradnak. Következő nap elkezdődik a peterakás, melyet összegyűjthetünk és kezdődik elölről a folyamat.