05/12/2021
Az lenne jó, ha ma egy negyven évvel ezelőtti
december negyediki vasárnapra ébrednék, mert akkor ma mennénk a vállalati Télapó ünnepségre anyu munkahelyére, a budavári Állami Nyomdába, ahol még a hétköznap is ünnepnappá válik, ha bemehetek, mert már a Bécsi kapu téren érzem a semmivel össze nem hasonlítható nyomdai festékszagot, amit imádok beszippantani, és tudom, hogyha majd nagy leszek, akkor olyasmi leszek, ami közben ezt érezhetem, például, mivel jól fogalmazok a tanító néni szerint, ezért lehetnék író, írhatnék regényeket, olyanokat, mint a mostani kedvenc Fecskék és fruskák, vagy az örök imádat Mary Poppins, vagy hogy a koromhoz képest kissé már gyerekes, de néha stikában el-elolvasott Pinokkióról ne is beszéljek, de az is benne van a pakliban, no nem a magyar kártyában, már tudom jól, hogy ez is csak amolyan felnőttes szólásmondás, hogy újságíró leszek, és a Nők Lapjában, meg az apu által minden nap megvásárolt Esti a Hírlapba fogok írni, de hogy mit, azt még nem tudom, nem meséket, és nem gyerekeknek az már biztos, hanem komoly, nagyoknak szóló dolgokat, amiktől jó lesz a kedvük, nem rezeg búsan a bácsik bajsza, meg nem sóhajtoznak és könnyeznek a nénik, ha olvassák, inkább nevetnek, és azt mondják, micsoda fazon ez az író, ki írta ezt a remek cikket, no meg ez a regény is milyen nagyszerű, hadd lássam, és akkor meglátnák, hogy én, amire anyu és apu is büszke lenne, mutogatnák a munkahelyükön, hogy igen, jól olvassátok, ő az én kislányom, és ezzel jól lepipálnám az öcsémet, aki még csak ötéves, és nem tudjuk, mi lesz, ha nagy lesz, de ez most nem is érdekli, inkább menne már ő is a Várba, mert ő még hisz a Télapóban és nagyon izgul a találkozás miatt, ezért engem, mint ötödikes, úttörő nagylányt, megkértek anyuék, hogy tegyek úgy, mintha, hiszen én már tudom, hogy nincs Télapó, csak a mesében, amiket szintén felnőttek írnak, ezért végső soron azt gondolom, hogy jót akarhattak nekünk, gyerekeknek, amikor kitalálták a Télapót, hogy legyünk mi is vidámak, és kapjunk jó sok ajándékot, amikor már alig bírjuk kivárni a karácsonyt, bár azért én a boldog várakozás közben eléggé tartok a virgácstól, mert nem voltam valami jó, rendetlen is vagyok, meg a magatartásom is csak négyes lesz félévkor, tavaly év végén meg alig bírtam a hármast megugrani, így mondta a tanító néni, pedig úttörő becsületszóra, próbálkozom jónak lenni, nem izegni-mozogni, nem közbekiabálni, de amikor olyan érdekes a sulin kívüli világ, nehéz jó gyereknek maradni és a tanító nénire figyelni, tessék most is, itt a vajas-mézes kalácsos reggelinél is elkalandoznak a gondolataim, amiben én már ünneplőben látom magamat a Télapó előtt, ahogy épp bátorságot merítek, és rázendítek a két örökbecsű dal közül az egyikre, de melyikre vajon, nagy a dilemma, ez vagy az, még a kakaós bögrével is a döntést vezénylem, balra lötty, Hull a pelyhes, jobbra lötty, Télapó itt van, és ezzel a hezitálással sikerül leinnom a szép, új, világoskék pulcsimat, amit persze hogy már felvettem, pedig anyu megmondta előre hogy, mert ő mindig előre megmondja, csak sose hiszem el neki, most is utólag siránkozom persze, anyu meg leszid, és szaladunk kimosni a foltot, szóval, már biztos a virgács, akár a Télapó hozza, akár nem, bár érdekelne, hogy ha nincs Télapó, akkor vajon a virgácsot honnan szerzik be, van vajon egy központi virgácselosztó, ahol megvásárolják vagy talán apu kimegy a gallyakért az erdővel borított, Szabadság-hegyi munkahelyén reggel és összeszedi, anyu meg éjszaka bearanyozza, és piros papírral bevonja, aztán azt teszik a csizmámba, meg az ablakba reggel, amit nem is hallok, hogy nyílna vagy csukódna, pedig sokszor próbáltam már meglesni, tehát nem is biztos, hogy nincsen Télapó, csak óvatosan ezzel a felvetéssel, nehogy megbántsuk, ha mégiscsak lenne, az a legjobb taktika, ha ma jól megnézem őt és meghúzom a szakállát, hátha kiderül az igazság, ha meg nem, akkor úgy teszek, mintha lenne, mert szerintem ő is annak örülne, de lehet, hogy előbb inkább megkérdezem a Bécsi kapu téren lakó nagypapát, aki a világháborúban idegen országban is járt, ráadásul afelé, ahonnan a Télapó jön, és mivel azt tanultuk, hogy a katonák soha nem hazudnak, ezért amit ő mond, az lesz az igazság, ami pillanatnyilag leginkább az, hogy én is már mennék, de anyu mindig képes lényegtelen dolgokat kitalálni, ami hátráltatja az indulást, például elzárja a gázt, kihúzza a kávéfőző zsinórját, kikapcsolja a konvektort, pisilni viszi az öcsémet, miközben bezzeg mi apuval már a lépcsőházban állunk kalap-kabátban, majd az öcsém is kijön hozzánk, ekkor türelmetlenségemben már a rácsot rugdosom, mire apu azt mondja, olyan vagy, mint egy versenyló a rajt előtt, amin elgondolkodom, hogy ez sértő volt-e, de mivel szeretem a lovakat, ezért dicséretnek veszem, és elkezdek nyeríteni, ami felidegesíti a még mindig a lakásban szöszmötölő anyut, annál is inkább, mert Tamás is nyeríteni kezd, majd amikor felhangzik a jól ismert „ha még egy nyerítést hallok, nem megyünk sehová” kezdetű fenyegetés, akkor búsan elhallgatok, de ekkor végre-valahára elindulunk, és amikor kilépünk a kapun, akkor látom, hogy amíg a lépcsőházban türelmetlenkedtem, jó sűrű pelyhekben hullani kezdett a hó, ezért aput nyaggatom, hogy szerinte a Budavár van-e olyan magas hegy, hogy ott már méteres legyen a hó, mire odaérünk, és ha igen, akkor vajon kilátszunk-e még belőle, legalábbis az orrunk hegye..."
Sári Edina: Télapó, 1977.
Fotó: Na, jön már a Télapó?!
Az egész mese az Az lenne jó Fb-oldalon található! Van még pár elfekvő Az lenne jó II. mesekönyv CD-vel (
