Geronto Attakk

  • Home
  • Geronto Attakk

Geronto Attakk A punk egy könnyűzenei mozgalom, amely 1974-1975 táján indult el. A punknál fontosak az egyszerű zenei szerkezetek és megoldások. Most alakíts együttest.”. A 20.

A punk egy könnyűzenei mozgalom, amely 1974-1975 táján alakult ki (habár átmeneti formái már évekkel korábban is léteztek) olyan együttesek, mint a Ramones, a S*x Pistols, a The Damned és a The Clash zenéjével. A fogalom használható azokra a zenei színterekre is, amelyek ugyan később jelentek meg, de hasonló alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint az első generációs „punk”, azonban gyakran tévese

n utalnak vele egyéb együttesekre is, a „viselkedés”, ill. a „fiatalkori agresszió” fogalmán keresztül. [forrás?] A fogalmat gyakran használják a zenei mozgalomhoz kapcsolódó divatirányzattal, ideológiával és szubkultúrával, vagy akár a „csináld magad” hozzáállással kapcsolatban is. A punkegyüttesek gyakran próbálnak versenybe szállni a hatvanas évek garázs rock együtteseivel. A korai angol punk fanzin, a Sniffin' Glue 1977-ben megjelentetett néhány ábrát, amely három akkordot ábrázolt, az alábbi kísérő szöveggel: „Ez egy akkord, ez egy másik, ez egy harmadik. A legtöbb punkdal versszak-refrén szerkezetű és 4/4-es ütemmutatójú. A rövid számok szintén a stílus alapjaihoz tartoznak. A dalok hossza általában két és fél perc, de néha kevesebb, mint fél perc. A punk jellegzetes hangszerei a dobfelszerelés, egy vagy két elektromos gitár és egy elektromos basszusgitár, amelyek az éneket kísérik. A dobok többnyire keményen és szárazan szólnak és egyszerű felépítésűek, általában négy darabos készletet használnak, amely tartalmaz egy pergődobot, egy állótamot, egy lábdobot és egy basszusdobot, valamint néhány cintányért, köztük egy hi-hatet, egy-két crasht és egy ride-ot. A dobverők szintén egyszerűek, az alap negyedek lejátszására a basszusdobot vagy a lábdobot használják (habár a hardcore punk dobjátéka általában gyorsabb és nehezebb, mégis azonos felszerelést igényel). A basszusszekció általában a gitáros(ok) által játszott akkord néhány alaphangjegyét szólaltatja meg. A gitárrészek nagyrészt torzított power akkordok, hasonlóak a Link Wray által játszottakhoz, habár némelyik együttes surf rock szemléletű, könnyebb, „vibrálóbb” dallamokat játszik. Az ének (az angolszász előadók esetében) gyakran nazális, és inkább beszédnek, mint éneknek hat. A zene legyártása során a minimumra törekednek, némelyik felvételt egy garázsban álló felvevővel rögzítik. Az együttes tagjai legtöbbször nemcsak zenélnek, hanem a felvételeket is maguk készítik és terjesztik. Egy fiatal punk így beszélt róla: „A punk nem holmi zenei műfaj, nem egy stílusirányzat, a punk egy életérzés…”

Az 1970-es évek közepén a punkdalszövegek szókimondóak voltak, társadalmi és politikai téren egyaránt, amely megkülönbözt***e őket a kortárs művektől. Az olyan szerzemények, mint például a The Clash „Career Opportunities” és „London's Burning” című számai, a munkanélküliséggel, az unalommal és a városi élet más nyomasztó problémáival foglalkoztak; néha nyíltan becsmérelve a kormányzatokat és az uralkodóházakat, ahogyan azt a S*x Pistols is t***e a „God Save The Queen” és az „Anarchy in the UK” című dalaiban; egyesek pedig határozottan anti-romantikus módon ábrázolták a szexet és a szerelmet, ahogyan a The Voidoids' t***e a „Love Comes in Spurts”-ben. A „punk-rock” kifejezés az 1960-as évek képzetlen gitár- és énekalapú amerikai rock and roll-együtteseire utal (például The Standells, The Sonics, The Seeds), amelyeket gyakran „garázsrock”-együttesekként soroltak be. A kifejezés Dave Marsh rock zenei kritikustól származik, aki elsőként használta a ? and the Mysterians jellemezésére, az 1971 májusában, a Creem magazinban megjelent cikkében,[1] az 1970-es években azonban számos más rock zenei újságíró is átvette. A gitárosként és kritikusként is tevékenykedő Lenny Kaye is felhasználta a hatvanas évek garázsrock-együtteseivel és a pszichedelikus rock kezdetleges követőivel kapcsolatban. Lenny Kaye nem sokkal ezután Patti Smith avantgárd költővel együttest alakított, az elsőként, 1975-ben megjelent Horses című albumuk pedig nagy hatást gyakorolt a hetvenes évek punk-rockereire. Részben ez vezetett ahhoz, hogy a zenére utalva, a kifejezést egyszerűen „punk”-ra rövidítették. Az 1960-as évek garázsegyütteseire gyakorolt hatása mellett a punk-rock gyökereihez tartozik a durva viselkedés, a színpadi és a színpadon kívüli erőszak, amely a hangszerek megrongálására is kiterjed, ahogyan az a korai Rolling Stones és a The Who esetében is megfigyelhető, és amely viselkedésmód visszavezethető az ötvenes évek végére, Eddie Cochranhez és Gene Vincenthez; a goromba és disszonáns stílusú The Velvet Undergroundhoz; a sz*****is és politikai konfrontációikról és színpadi erőszakosságukról is ismert detroiti Alice Cooperhez, Los Saicoshoz, The Stoogeshez és MC5-hoz; az angol pub rock színteret és a politikai undergroundot képviselő Mick Farrenhez és a The Deviantshoz; a New York Dollshoz és a hetvenes évek néhány brit „glam rock” illetőleg „art rock” előadójához, például David Bowie-hoz, Garry Glitterhez és a Roxy Musichoz. Megállapítható, hogy más műfajok, mint például a reggae, a funk vagy a rockabilly is hatást gyakoroltak a korai punk-rockra. A punk-rock válaszreakció volt a hetvenes évek populáris zenéjére, mindarra, amit a punkok a felszínes diszkózenében, a bombasztikus heavy metalban, progresszív rockban és aréna rockban láttak megtestesülni. A punk elutasította a hatvanas évek hippi ellenkultúrájának maradványait is. Lenézték az olyan együtteseket, amelyek túlélték a hatvanas éveket (például a Jefferson Airplane-t), mivel szerintük a korábban radikális kijelentéseik miatt általuk is tisztelt előadók elbutultak és szégyent hoztak magukra. Erre az egyik leggyakrabban felhozott példa a hetvenes évek közepén a televíziós sörreklámokban szereplő Eric Clapton, aki a hatvanas évek rockzenei ikonjaként szó szerint eladta magát a rendszernek, amellyel korábban szemben állt. Az ötvenes és hatvanas évek európai szituacionista mozgalma által képviselt kulturális kritika és lázadási stratégiák hatással voltak a brit punk mozgalom első képviselőire, különösen a S*x Pistolsra. A Pistols menedzsere, Malcolm McLaren tanulmányozta a szituacionista elveket, amelyek Vivienne Westwood által öltöttek formát az együttes ruházatában, továbbá feltűntek a Jamie Reid által a számukra készített grafikákon is. A brit punkmozgalom átvette a Skiffle-től a „csináld magad” attitűdöt, amely a második világháború után, az 1950-es években bukkant fel Angliában. A brit punk-rock megjelenése egybeesett a háború utáni konszenzus időszakának végével, amely megelőzte a thatcherizmust, és szinte az összes együttes munkásságában felbukkan a dühödt társadalmi elidegenedés. század második felében az anarchizmus a punk eszmei olvasztótégelyében ruházódott fel az önszerveződő társadalom elméletével és azzal a gondolattal, hogy az anarchizmus nem csak szükségszerű, hanem mindenkinek jó is.

07/11/2023

5784!Shana Tova!Mindenkinek aki szereti ✡️
15/09/2023

5784!
Shana Tova!
Mindenkinek aki szereti ✡️

07/09/2023

04/09/2023

28/07/2023
08/05/2023

12/02/2023

elmegyógy ès intèzet

24/12/2022

03/09/2022

no comment
06/08/2022

no comment

F**K Putin!
13/03/2022

F**K Putin!

:(
01/03/2022

:(

24/02/2022

Boldog szülinapot Geronto Zoli! :)
17/06/2021

Boldog szülinapot Geronto Zoli! :)

móka, vidámság, kacagás
09/06/2021

móka, vidámság, kacagás

Mielőbbi jobbulást Geronto Zoli!!44
26/05/2021

Mielőbbi jobbulást Geronto Zoli!!44

háromkirályok :)
17/05/2021

háromkirályok :)

05/05/2021

megfejtès
19/04/2021

megfejtès

nyugdíjasklub
15/04/2021

nyugdíjasklub

ma van a költèszet napja
11/04/2021

ma van a költèszet napja

08/04/2021

geronto óra :)

derèkszögû dobverô
06/04/2021

derèkszögû dobverô

05/04/2021

Zõderdõbe vótam,
Nemtudom az hóvan,
Punksnotdead
azt jóvan.

26/03/2021

Messages from Jello.

matematikusok munkában :)
24/03/2021

matematikusok munkában :)

Address


Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Geronto Attakk posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Videos

Shortcuts

  • Address
  • Alerts
  • Videos
  • Claim ownership or report listing
  • Want your business to be the top-listed Pet Store/pet Service?

Share