Shih-Tzu
Evokmaci kutya testben
Ki gondolná, hogy a lágyan omló szőr köntösben parádézó shih-tzu a messzi Tibetből származik, ahol mindig is nagy becsben tartották és spirituális erőt tulajdonítottak neki. A shih-tzu mégsem egzotikus származása, hanem eredeti külseje és megnyerő jelleme miatt válhatott széles körben népszerű társasági ebbé, aki egyike azoknak a talán legrégebben hazánkba érkezett
puhácska kutyácskáknak, melyek mit sem vesztettek kedveltségükből az évtizedek során. Már első, eredeti kínai leírása is roppant plasztikus és festői:„feje az oroszláné, pofája, mint a bagolynak, szája mint a béka szája, virágszirom a nyelve, rizsszemek a fogai, teste mint a medvének, erős háta tigrisé, farka a főnixé, lábát a dús szőr hasonlatossá teszi az elefántéhoz, csillogó nagy sárkányszeme van, s a mozgása olyan kecses, mint az aranyhalé a lágy vízben.”
A shih-tzu neve – mely bár elsőre egy pollenallergiás oposszum tüsszentésének hangzik – bármily meglepő, „oroszlánkutyát” jelent. Szellemes szellemoroszlán
Tibetben a kolostorok szent őreként tisztelték ezeket a kutyácskákat, melyek éles érzékeikkel a legapróbb neszt is éles ugatással jelezték, mellyel felkeltették a kérlelhetetlen tibeti masztiffok figyelmét a veszélyre. Hatékony összmunka volt ez, akárcsak a mi pulink és komondorunk párosa egykoron. Emellett, a buddhista vallás is kiemelt helyen kezelte eme kutyákat. A legenda szerint a shih-tzuk elkísérték Buddhát vándorútján és szükség esetén oroszlánná változtak, mely a tibeti kultúrában különös tisztelettel övezett állat. Ezt a hitet jelentősen nyomatékosíthatta a fent említett csapatmunka, hiszen kevés vándor volt képes megőrizni biztosnak vélt szobatisztaságát, mikor a vékony, apró kutyát sejtető ugatást követően dübörögve felbukkantak a borjú méretű tibeti masztiffok. Erre a drámai „átváltozásra” nyilván legtöbbször tele lett a jakbőr alsónadrág…
Mivel szent állatként tisztelték, nem volt szabad (és szokás sem) shih-tzukat adni-venni, kizárólag nagy tiszteletet jelentő ajándékként lehetett hozzájutni. Így kerültek Kínba 1653-ban a dalai láma ajándékaként, ahol akkora megbecsülésnek örvendett, hogy tartása az elkövetkezendő 200 évben császári kiváltságnak számított. Beilleszkedése az udvar életébe teljesen zökkenőmentesen zajlott, hiszen már akkor is roppant megnyerő, szórakoztató jelenségnek számított, mely napjainkra sem vesztett vonzerejéből. Tenyésztésével az udvari eunuchok foglalkoztak, akik mintha utódnemzéstől való megfosztottságukat e kicsiny ebek odaadó tenyésztésével akarták volna kompenzálni, egymással versengve igyekeztek elnyerni a császári család kegyét. Legkedveltebbek a császárság színét viselő arany színű egyedek voltak, akik emellett rendelkeztek „buddha jelével” kis fehér homlok és faroktűzés formájában. A „civil szférába” csak az eunuchok szigorú rostáján kiesett egyedek kerülhettek. Az utolsó császár uralkodásával– aki nem kedvelte őket – valamint az első világháború, a japán megszállás és a kommunizmus elterjedésével a fajta drasztikus hanyatlásnak indult. A tenyészeteket felszámolták, a kutyákat elajándékozták, bár arra még ekkor is ügyeltek, hogy külföldre ne jusson belőlük. Aztán 1930-ban sikerült néhány shih-tzut Angliába eljuttatni, ahol a kiállításokon megjelenve, szinte azonnal kirobbanó népszerűségre tett szert, Magyarországra persze jóval később, 82’-ben jutottak el e „bokamagasságú oroszlánok”. Pazar pozőr
Vitathatatlan, hogy a shih-tzu egyedi megjelenéséhez hozzátartozik bundája, melyet helyesebb volna szőrkölteménynek nevezni. Ahhoz persze, hogy szőrzetét büszkén viselhesse, alapos munkát kíván vagy a gazdától, vagy profi kutyakozmetikustól. Rendszeres ápolás nélkül – mely egyébként korántsem olyan ijesztő feladat – az utcán való sétáltatások gyakoriságával egyenes arányú gyorsasággal képes ballagó tarisznyává nemezesedni viselőjén. Szőrzetének macerás mivolta abból fakad, hogy selymes alj- és valamivel keményebb hosszú fedőszőrzete összhatásra már-már az emberi hajhoz hasonlatos: lágyan szálló, puha bunda, mely a létező minden gazt, bogáncsot, koszt és piszkot azonnal magához vonz, melyet ha nem fésülnek ki belőle mihamarabb, menthetetlenül gubancolódó csomót képez, amin idővel csak az „ecetes kozmetikus olló” segít. Viszont azt tudni kell, hogy a megfelelő hosszt minimum 1,5 év növekedés után éri el. A rendszeres, tehát heti 2-3 alkalommal történő fésülés elengedhetetlen, még akkor is, ha nem szándékozunk rendszeresen kiállításokra látogatni kutyánkkal. Speciális szőre és földszintes berendezése miatt, más fajtákhoz képest gyakoribb fürdetést igényel, melyhez éppen ezért speciális kímélő sampont kell használni. Természetesen, fürdetés előtt is ki kell fésülni bundáját, majd higított samponnal alaposan átitatni a szőrzetet. A dörzsölés, suvickolás kerülendő, mert ezzel csak összecsomósodik a nedves szőr. Samponozást és öblítést követően következhet a kondicionálóval történő ápolás, majd a szárítás kényes mozzanata. Persze ekkor sem szabad dörzsöléssel kísérletezni. A szőrzetből ki kell nyomkodni a lehető legtöbb nedvességet, majd a lábaktól felfelé haladva, hajszárítóval rétegenként megszárítgatni a bundát. A hátvonali választék kialakítása a fejszőrzet felgumizása, vagy fonása már csak hab a tortán. Persze lényegesen egyszerűbb – és az átlag shih-tzu tartók gyakorta élnek is ezzel a lehetőséggel – a kutya gépi nyírása. Ennek nincsenek kőbe vésett szabályai, lényeg a praktikus frizura kialakítása. Ezzel együtt a rendszeres fésülésről, a sétákat követő mancs- és hastisztogatásról még nyírt kutyáknál sem ildomos elfelejtkezni. Vigyorgó vitalitás
Amellett, hogy a shih-tzu valódi ékessége kicsinosított bundája, rajongói legalább ennyire nagyra becsülik szeretnivaló természetét. Szent mivolta ellenére korántsem tartózkodó, hanem legalább annyira fesztelen életvidám és közvetlen, mint a dalai láma. Vidám megjelenését tovább fokozza bohókás természete, mellyel jobban hasonlít az Endor bolygón lakó evokokhoz, mintsem mítikus oroszlánhoz. Különösen kölyök korban roppant mókás jelenség, ahogy kerek fejecskéjével, apró lábain gördülő túró rudi testével teszi, veszi magát, tekergőzik és kunkorodó farkincáját pörgeti. Szeretetéhsége kiapadhatatlan, melyet igyekszik minden alkalommal gazdája tudtára adni. Mindez bohóc külsejével párosulva veszélyes csapásmérő fegyverré teszi, legalábbis, ami az érzelmeket illeti. Gyakorlatilag ezen a ponton érkeztünk el a shih-tzu tartás legnagyobb buktatójához. Ez a bájos kis kutyácska ugyanis hihetetlenül intelligens, nagyszerű megfigyelő és fejben legtöbbször gazdái előtt jár. Pontosan tudja, hogy milyen fortélyokat kell bevetnie, hogy elérje célját, legyen az egy kis simogatás, játék, vagy hancúrozás. Éppen ezért – bármilyen nehéz – kezdettől fogva résen kell lenni, és következetesen kell bánni a selymes kis törpével. Sajnos ugyanis a gyakorlat azt bizonyítja, hogy azok többsége, aki ilyen fajtát választ – tisztelet a kivételnek – szinte az első napon csatát veszít kutya és gazda akaratérvényesítésének harcában. Voltaképpen nem is kezelik kutyaként, hanem kényeztetik, tutujgatják, mindent ráhagynak, mert annyira aranyos… Nos, ez alapvetően téves felfogás. Bármilyen meglepő, a shih-tzu is kutya, aki tud és akar is kutyaként viselkedni, ha hagyják neki. Strapabíró szobacirkáló
Ahhoz, hogy a kutya és gazdái is jól érezzék magukat bőrükben, szervesen hozzá tartozik, hogy a shih-tzu megtanulja alávetni magát gazdája akaratának. Ennek eléréséhez nincs szükség bonyolult eszközökre, legfontosabb a szilárd következetesség. Mivel alapvetően gazdacentrikus és elismerést kedvelő fajta, kiválóan működik nála a helyes cselekedetet jutalmazó, a helytelent figyelmen kívül hagyó, vagy verbális figyelmeztetést alkalmazó nevelési stratégia. Bizonyos esetekben persze szigorúan rá lehet és kell is szólni, de fizikai kényszerre a legritkább esetben van szüksége. Ezzel együtt kamaszkorában még egy-két jól ütemezett makarenkói pofon is belefér, mivel a shih-tzu nem túl kényeskedő, sértődékeny típus. Komolyabb lelki megrázkódtatás nélkül venni fogja az adást. A shih-tzu becsülendő tulajdonsága, hogy néhány társasági kutyával ellentétben abszolút nem zsarnokoskodásra hajlamos alkat. Ehhez persze a korábban már említett nevelés mellett kölyökkori szocializációra is szükség van. Ezesetben nyílt, bátor, de korrektül viselkedő kutyus válik belőle, nem pedig szájhős pukkancs. Sajnos a gyakorlat ezen a ponton is azt mutatja, hogy többségben vannak azok a gazdák, akik még a pórázon való biztonságos ismerkedés lehetőségétől is megfosztják kutyájukat, sőt rosszabb esetben lépten-nyomon felkapdossák őket. Függetlenül attól, hogy a szembejövő barátságos spániel, vagy őrjöngő kaukázusi. (Egyébként gyakorta pont a nagyobb testű fajták egyedei közönyösök és látványosan nem foglalkoznak a jóval kisebb testű riválisokkal). Az efféle szeparálás eredménye, hogy a kutya nem tanulja meg a kutyák közti elemi játékszabályokat, illetve a kézben tartás biztonságából pillanatok alatt olyan sérthetetlennek érzi magát, mint Wesley Snipes a Pengében. Magam is tapasztaltam, hogy bíztatóan induló, barátságos shih-tzu kölykökből sikerült flexi-pórázt tépő „zseboroszlánt” varázsolni ezzel a módszerrel. Valahol érthető ez a bizalmatlanságból fakadó félelem, de azért adott az Isten szájat, hogy az ember kérdezzen. Persze egyszerűbb mindig némán rettegve elmenekülni, de ez hosszú távon senkinek sem túl kifizetődő. A shih-tzu emberekkel alapból nyílt és barátságos. Egyesek bizalmatlannak tartják, de én személy szerint csak kedves és közvetlen shih-tzukat ismertem. Ennek ellenére mai napig kiváló jelzőkutya. A legapróbb szöszmötölésre is élénk ugatással reagál, de szerencsére ettől nem kap hiszti rohamot, egy-két szóval le lehet állítani. Relatív kis mérete ellenére fizikailag nem törékeny felépítésű, ezért gyerekek mellé is ajánlható, persze kizárólag szülői felügyelettel. Az emberek ugyanis hajlamosak elfelejteni, hogy gyerek-kutya „összeengedéskor” nem mindig a gyermek húzza a rövidebbet, sőt. Az igazán szenyó emberpalánták gátlástalanul képesek kihasználni, hogy négylábú játszótársuk némán tűri, ha megkötözik, ruhácskákba öltöztetik, vagy masszív lego börtönbe zárják. Ilyenkor a jobb érzésű szülő evakuálja shih-tzuját a könyörtelen kiskorúak karmaiból és néhány főtt csirkenyakkal vigasztalja a kis túsz megtépázott önbecsülését. A vázolt túlkapások ellenére a shih-tzu imádja a mozgalmas családi életet, melynek mindig igyekszik a középpontjába kerülni. Erős szociális hajlama miatt gond nélkül tartható többedmagával, vagy más fajták társaságában. Ez utóbbi esetben – mint mindig – érdemes kompatibilis falkatagokat összeválogatni, mert például egy elszabadult lánctalpas kotrógépként közlekedő bulldog, vagy bullterrier akaratlanul is komoly sérüléseket okozhat neki. Egyéb tekintetben példásan hosszú életű, nem beteges fajta. Relatív rövidebb orra és hangsúlyos szemei miatt szemproblémákra fogékonyabb, mint egy agár, illetve gyakori a köldök- és lágyéksérv előfordulása, mely időnként magától visszahúzódik, de legtöbbször rutinműtéttel orvosolható. A shih-tzu rajongói – legyenek akár pompás megjelenést, vagy sportos frizurát kedvelők –egyöntetűen áradoznak a fajta csodálatos kedvességéről, vidámságáról és humoráról, mely nem véletlenül lehetett ennyire kedvelt közel 200 éven keresztül a császári udvarokban. Balaskó Norbert
(Kutya Szövetség, 2010.
