24/01/2024
Búcsúk kutyáktól a rendelőben:
"Van egy nem túl népszerű szépsége az állatorvosi asszisztensi munkának. Ez pedig a halál. Azt írtam, hogy szépsége, és tényleg az. Ha már a gazdi és mi is mindent megtettünk az állatért; már csak szenved, nem eszik, nem iszik, fájdalmai vannak, akkor az állatoknak joguk van a kegyes halálhoz; őket nem tudjuk megkérdezni, mi döntünk helyettük. Amikor az első injekciót megkapják, még csak elalszanak, ilyenkor kisimulnak és szépeket álmodnak, reméljük. A második injekciótól hamar leáll a szíve és semmilyen szenvedést nem él át. Ezt én szépnek látom.
Újév első napján behoztak a rendelőbe egy idős, 14 éves kutyát, egy hatalmas daganat volt a nyakán, amit nem lehetett operálni a kora és a rossz szíve miatt. Mostanra már levegőt se nagyon kapott, mert a légcsővére átterjedt a daganat. Olyan mintha folyamatosan fojtogatnának minket, így nem lehet élni. És ha ő nem kutya lenne, hanem ember, akkor végig kellett volna szenvednie, amíg magától meghal, megfullad. Ami még napokig eltartott volna.
Van egy kevésbé helyénvaló elmúlás is, amikor az állat nem nagyon beteg, csak kicsit, de a gazda nem akar a problémával foglalkozni, így kéri az elaltatást. Ezt az állatorvosnak meg kell tagadnia, de mit tegyünk olyankor, ha tudjuk, hogy ha nem tesszük meg, akkor az M7-esen fogja a kutya végezni. Mi már edzve vagyunk a munkánk során sok mindenhez, de azért ez felkavaró érzés.
A gazdátlan és beteg állatok elaltatása pedig vita tárgyát képezi. Egyszer behoztak egy kóbor, törött lábú kutyát. A megtaláló nem vállalja a költségeket, se a befogadást. A rendelőnek és nekünk sincs kapacitásunk fizetni és menedzselni az egész folyamatot: műtét, lábadozás, gazdakeresés. Ez a menhelyek dolga lenne, de sajnos tele vannak, és rettentő szűkek az anyagi forrásaik. Valami mégis megfogott minket a kutyában, így összefogtunk; gyűjtöttünk pénzt, én vállaltam, hogy lehet nálam, amíg gyógyul, más az etetéshez járult hozzá, és az állatorvos is vállalta a kedvezményes műtétet. De aztán kiderült, hogy hiába műtik meg, nem fogja tudni használni a lábát, és ráadásul ez a kutya még harapós is volt, kisebbítendő az esélyeit az örökbefogadásra, így végül arra a döntésre jutottunk, hogy altassuk el, és egy nála esélyesebb állatnak segítsünk.
Sokkal mélyebben megráz minket egy olyan állat halála, akinek van gazdája, mert ebben az esetben valaki nagyon is akarná ezt a lényt, szereti és gondoskodik róla és mégis néha túl korán elmegy. Rosszul hangzik, de én szeretem a búcsút. Bejön a gazdi, néha az egész család, azzal a kéréssel, hogy altassuk el a kutyát; ők döntöttek, volt idejük a betegeskedés hónapjai alatt felkészülni, és mégis összeomlanak, előttünk. Sírnak, férfiak ugyanúgy. Megtisztelnek minket azzal, hogy a fájdalmukat, gyászukat a mi jelenlétünkben élik meg. Én azért szeretek a búcsúnál ott lenni, mert ilyenkor lehull az emberekről az összes sallang, nincs egoizmus, rosszindulat, múlt, jövő és az összes többi nagy és kis butaság, amivel elfoglaljuk magunkat nap mint nap. Egyfajta igaz tisztaság jelenik meg mindenkiben, bennünk is, akik nem gyászolunk, csak ott vagyunk velük és próbálunk a gazdik igényei szerint jelen lenni. És néha sírunk mi is, még olyan állatorvost is láttam sírni ilyen helyzetben, aki már több évtizede van a szakmában és már sok százszor átélte ezt. Ha beszélgetni akarnak, meghallgatjuk őket, ha egyedül akarnak lenni, elmegyünk, ha vigasztalásra vágynak, vigasztalunk; de általában a néma együttérzésre van szükségük. Hagyjuk, hogy addig búcsúzzanak, ameddig szeretnének, utána ők szólnak, hogy készen állnak, mehet az injekció."