The Duhaj Life (2024)

19/12/2023

- EN -
I really wanted to write back in November because I started the No stirrup November challenge, but then it fell through (or rather, drowned) thanks to several weeks of constant rain. Meanwhile, I started my coaching business in October, so in the past 2 months all my time and energy went into that, and whenever I found some free time, I rather biked to go riding than to put something on the blog.

And now we are here in the middle of December, and if I want to be realistic, I know that this is going to be the last post for 2023 because I will be doing everything else in the remaining 2 weeks. So, how is everyone's favourite pony, and how did the year go? Let's recap.

It was a big year for us, because we couldn't close 2022 and greet 2023 together, and I had to settle for a mere walk instead of the traditional New Year's trail. I already knew in January that I was going to move Duhaj out this year because the finances were all in place, so I started the project: researching what I needed to do, who would transport him and for how much, and where he would live. I was lucky because I found an amazing place, my Hungarian vet chipped the horse, and Horse Trans Cargo helped with the transport, so Duhaj arrived in the Netherlands in March, and I became a full owner again.

We had roughly a 1-1,5 years of gap, since besides my Dutch adventures there were also health issues that dictated when and how much I could ride, and my mom who took care of Duhaj 100% after my move couldn't exercise him that much either. For a little pony this is not a problem, he was happily grazing in the pasture, but it also meant that I received him with more fat than actual muscle. Luckily this can be improved, and the next months were about fitting riding together with the weather and the rest of my life.

In September we went on our first Dutch trail ride, which is not exactly like the Hungarian trails, but still outdoors, trees, and of course a lot of bikes, so all in all I'm just happy to have an outside to go to.

In Novemer, to improve my seat and my back muscles, I started the No stirrup November challenge, which got as far as 2-3 rides before the rain killed it completely. This already managed to teach me a lot, however, because once the soreness was gone, I felt quite good, so I want to implement this into the rest of the year. I used my ba****ck pad for this experiment just to do something with it, and I made friends with it, except in canter where the buckles of the dressage girth give me the touch choice between bruising my calves or flying off. I'm going to need either leg protectors or another solution.

Since I lost the stirrup, I thought I'd lose the bit, too, or rather, let's use the hackamore that's also just sitting in my closet. Neither of us can figure out what to do with it, which might change with some more practice, but even the 1 ride I tried it for (again) felt like a waste of time when I would've achieved more with a bit. This is a completely different style that I know nothing about, and it's hard to teach it to the horse when I don't even have the theory down. Overall, I like experimenting with such things, but this so far is a fail.

Currently, Duhaj is very happy, in a separate pen because when he eats, no one else eats. There's a rubber flooring installed underneath one feeder, but it's for nothing if the other 4-5 horses are expelled into the mud because of a fat little pony, so he went to a separate pen. This is not a problem, especially because now we can control his food, so his form is looking quite good.

I went to walk him in-hand the other day on trail just to allow him to spook and snort at his heart's content (it’s been another break in our riding), being glad that he wasn't doing this show under me. I also liked the exercise, though I do bike and clean the pasture regularly. I've been wondering about teaching Duhaj to go beside the bike because the trail roads would support it, and it would be adorable for him to run after me (until he spooks or jumps and makes me fall, which is a theoretical problem I'm still trying to solve).

What are the plans for the future? It's a very good question and I can't, or rather, don't want to answer it, because things never turn out how I plan :D I will start the new year with riding for sure, I will try to regularly get out 2-3 times a week depending on the weather, we haven't been on a trail ride alone yet, and I also want to play more with stirrupless riding. I want to find new things in groundwork because currently it's maxed out, and the newest thing so far is teaching another horse-rider pair about it. Otherwise, 2024 can bring whatever it wants, but only good things!

Since me, the horse, and snow hadn't been in one place, one time since 2021 (and currently it's still 10C out here), I can only wish you a Merry Christmas and a successful, horsey New Year with a few recent pictures. Thank you for following us in 2023 as well and witnessing how we went international. We're coming back with new crazy adventures next year!

19/12/2023

- HU -
Még novemberben nagyon akartam írni mert belevágtam a No stirrup November nevezetű kihívásba, de aztán a folyamatos esőzés miatt ez a dolog csúfos kudarcba, vagy pontosabban pocsolyába, fulladt. Mindeközben október végén elindult a coaching vállalkozásom, amit azt jelenti hogy az utóbbi 2 hónapban minden időm és energiám abba ment bele, ha meg volt egy kis extra, akkor inkább kibicikliztem lovazni minthogy nekiálljak valamit termelni a blogra.

Most pedig itt vagyunk december közepén, és ha nagyon realisztikus akarok lenni akkor tudom hogy ez lesz az utolsó posztom 2023-ban, mert a fennmaradó 2 hétben megint csinálok minden mást is. Szóval, hogy van mindenki kedvenc pónilova, és milyen volt az idei év? Visszatekintésünk következik.

Nagy év volt ez számunkra, hiszen a múlt évet nem tudtuk együtt zárni-köszönteni, a hagyományos újévi terep helyett be kellett érnem egy sétával, ló nélkül. Azt azonban már tudtam év elején, hogy idén valahogy kiköltöztetem a lovacskát, ugyanis az anyagi háttér megvolt hozzá, ezért el is kezdtem a projektet: ez állt abból, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ló ide kijöhessen, mik a holland szabályozások, ki, hogyan és mennyiért fogja kiszállítani, és itt hol fog lakni. Szerencsém volt, találtam egy nagyszerű helyet ami viszonylag közel van, a magyar állatorvosom bechipelte, a Horse Trans Cargo pedig segített a szállításban, így március végén Duhaj megérkezett Hollandiába és ismét igazi lógazdi lettem, nem csak amolyan névleges.

Körülbelül egy-másfél év kihagyás volt mögöttünk, hiszen a holland kaladjaim mellett egészségügyi dolgok is beleszóltak abba, mikor és mennyit tudtam lovagolni, édesanyám pedig, aki a kiköltözésem után 100%-osan gondozta Duhajt, szintén nem tudta rendszeresen mozgatni. Egy kicsi póninak ez nem gond, boldogan ellegelészik a mezőn, de ez azt jelentette hogy több pocakkal mint izommal érkezett meg hozzám. Szerencsére ez fejleszthető, és a következő hónapok arról szóltak, hogyan tudom összeegyeztetni a lovazást, az időjárást, meg az életem többi részét.

Szeptemberben eljutottunk az első holland terepünkre, ami nem olyan, mint a magyar, de legalább természet, fák, és persze rengeteg bicikli, én pedig igazából örülök hogy van hova menni.

Novemberben amolyan ülésjavítás célszóval, hogy erősítsem a hátizmaim meg a többit, belevágtam a No stirrup November kihívásba, amiből lett aztán 2 vagy 3 alkalom lovaglás mielőtt dugába dőlt. Már ez is rengeteg tanulsággal szolgált, egyrészt miután eltűnt az izomláz, egészen jól éreztem magam, szóval ezt a kengyelnélküli lovaglást be kéne iktatni úgy általánosságban is. Erre amúgy a szőrnyergemet használtam, csak hogy azzal is kezdjek valamit, és már egészen összebarátkoztunk, csak vágtában ébredtem rá hogy vagy kell egy lábvédő, vagy egy alternatív megoldás, ugyanis a díjlovas heveder csatja pont a vádlim alatt van, szóval vagy kék-zöldre verem a lábam és kapaszkodok, vagy lehullok valahol útközben a nagy sebességektől.

Ha már nem volt kengyel, gondoltam tegyük el a zablát is, pontosabban, használjuk a szekrényben álló hackamore-t amit igazából csak esztétikai okokból tartok, és ez a továbbiakban is így lesz. Egyikünk se tud mit kezdeni a hackamore-al, ami lehet gyakorlással megváltozna, de az az 1 alkalom is kidobott időnek érződött, mert sokkal többet elértem volna zablával. Ez egy teljesen más műfaj amihez még elméletben se értek, úgy meg elég nehéz valamit megtanulni és megtanítani, meg igazából kelleni nem kell, csak szeretek néha ilyen dolgokkal kísérletezni. Úgyhogy a kísérlet ezen része eddig nem sikeres.

Jelenleg Duhaj él mint hal a vízben, jelenleg külön karámban mert ha ő eszik akkor senki más nem eszik. Direkt a téli időszak miatt lett gumiszőnyeg az etető alatt, de annak semmi értelme ha a másik 4-5 lovacska a vízben toporog a másik etetőnél, ezért a fő felbujtó magánzárkát kapott. Ez nem is baj egyébként, mert így sokkal könnyebb kontrollálni, mennyit eszik, aminek köszönhetően egész csinos formája van.

Egyébként a minap elmentem vele kézen sétálni, ott pedig ijedezhetett és fújtathatott kedvére (leginkább mivel megint egy nagyobb kihagyás után vagyunk), én pedig örültem hogy nem alattam adja elő ezt a műsort. Na meg nekem is jót tesz a mozgás, bár én biciklizek meg legelőt takarítok lelkesen. Egyébként gondoltam már rá hogy megnézem, bicikli mellett hogy jönne, mert simán olyanok a terepre vezető utak, hogy tudnék rajta tekerni, és milyen cukin szaladna utánam (csak aztán ha megijed vagy odébb ugrik, lehet hogy elránt, szóval ezt a problémát próbálom még megoldani).

Mik a tervek jövőre? Ez egy nagyon jó kérdés és nem tudom, vagy inkább nem merem megválaszolni, mert a dolgok sose úgy alakulnak ahogy eltervezem :D Újévkor biztos hogy lovazással fogom kezdeni az évet, megpróbálom rendszeresíteni a heti 2-3 lovazást az időjárás függvényében, egyedül még nem voltunk terepen, és a kengyel nélküli erősítő lovaglás is felkerül a napirendre. Földi munkában kellene találni valami újat, mert jelenleg kimaxoltuk a témát, az egyetlen újítás pedig az, hogy egy másik ló-lovas párost tanítgatunk az alapokra. Ezen kívül pedig hozzon 2024 amit csak szeretne, de csakis jó dolgokat!

Mivel én, a ló meg a hó 2021 óta nem voltunk egy helyen egy időben (jelenleg is 10 fokok vannak itt kint), így az utóbbi pár hónap képeivel kívánunk boldog Karácsonyt és egy sikeres, lovas Újévet mindenkinek! Köszönöm hogy 2023-ban is követtétek az oldalt és végigkísértétek ahogy nemzetközi vizekre eveztünk. Jövőre újabb agymenésekkel visszatérünk!

25/06/2023

- EN -
Does every one of our enthusiastic and loyal followers know what special days are there at the end of June? In case someone needs a little reminder: 9 years ago, on 22nd June, we started out with a trailer to a small, almost one-street village, to bring home a little hucul cross. In that journey and decision, there was the pain and heartache of recent years, as well as the hope for the next ones. Would everything be okay? How will we fit together? How far will we go? What will be the end of the story, and what will the chapters in between look like?

These are questions that one can never know the answer to - at least not when you say yes to buying that horse and roll in with the trailer to take it home and start your journey together. In the world of bureaucracy, the horse belongs to you from the moment you sign the papers, but no one tells or explains to him that he will go to a new place now, to a new owner, who will take care of him during the good times and hopefully even in the bad ones. There's no point in showing the papers to the horse, that "yes, you are mine now, behave", as his recognition, love, respect, and cooperation have to be earnt. There's no money or paper that would redeem the time, love, and energy you put in, those weeks, months or years that make the horse-rider pair into who they become.

It also happens that the beginning of our story together is close to another date, namely, Duhaj's birthday, which is 25th June. Now he enters his 15th year of life, and although he has probably more than this much in front of him still, I can see the years in his face. He's middle-aged, which luckily only shows in the fact that I have to get dental done for him every year, and I prefer to do that even at the slightest sign of sharpness (as someone who used to have braces, I know very well what it's like when you have a wound in your mouth).

So yeah, in the recent months I had many things on my mind, especially in terms of where we started from and where we are now. It's still very fresh how far we came from "home" as we changed Hungary to the Netherlands and we are trying to get by in a completely different place. Honestly, this is not the only change, but to list all of them would far exceed just one blog post. Which is most prominent and probably the biggest progress in our lives is in Duhaj's energies. 9 years ago he wasn't even willing to canter in the roundpen, while nowadays in lunging he nicely holds the gait, and I can ride him without a whip. I never would've thought that we could ever leave the whip behind, even if it was mostly for psychology in the past few years. And now, he works in all gaits without it and goes forward without any kind of laziness or falling back (sometimes so much that it's almost scary).

I couldn't tell you how I managed to get this bored laziness to become actual energy. Whoever thinks I know what I'm doing on top of the horse is deeply wrong. I had a lot of trainers, YouTube videos or things read online that gave me direction and ideas - we had the chance to learn from a lot of people in the past decade both in terms of riding and groundwork.

Duhaj is a favourite everywhere, as he's perfectly leadable, the farrier and the vet finish with him in 2 minutes, and even the men who brought him across Europe could only say nice words about him. Of course, this needs in at least 50% the "brought material", his own personality, but the other 50% is 9 years of hard work.

Back in the day, I was only dreaming about what wonderful things one can do with a horse, when he follows you, canters with you (when he didn't even want to canter alone!), and moves in every direction at the merest of touch. And now we are here, when even liberty circles are not impossible, just a question of practice, and we have managed to learn so much in groundwork that it's slowly reaching the limits of my creativity.

It always sounded so much when someone had their horse for over a decade, and now I get to be in this lucky situation. It seemed so crazy even after 1, 3 and 5 years that it can become a decade, and we got here. We changed both in body and soul, and although I don't know how I can tell, I can see that Duhaj's face is not the same as in 2014, yet inside he remained the same, the years just brought the best version out of him. I'm still working on mine.

With these thoughts, I'd like to thank everyone who was a part of our lives or followed us for the last 9 years. The eventful Dutch life will not stop, but we will be on a holiday for most of July, which doesn't give much way for horsey content.

25/06/2023

- HU -
Ugye minden lelkes és hűséges követőnk tudja, hogy milyen napok járnak június végén? Akinek esetleg szüksége van egy kis emlékeztetőre: 9 évvel ezelőtt, június 22-én elindultunk egy utánfutóval egy kicsi, szinte egy utcás faluba, hogy elhozzunk egy hucul félvér lovacskát. Abban az útban és döntésben benne volt az elmúlt évek rengeteg szívfájdalma, éppen annyira, mint az elkövetkező évek reménye. Minden rendben lesz majd? Hogyan illünk össze? Hova jutunk el? Mi lesz majd a történet vége, és hogy alakul majd minden köztes fejezet?

Ezek olyan kérdések, amikre az ember sose tudja a választ - legalábbis nem akkor, amikor rábólint a ló megvételére, és begurul az utánfutóval, hogy hazavigye és megkezdjék közös életüket. Amíg a bürokrácia világában már a papír aláírásától kezdve hozzánk tartozik az a ló, neki senki nem mondta vagy magyarázta el, hogy most új helyre kerül, új gazdához, aki majd gondoskodik róla jóban és remélhetőleg rosszban is. A lónak hiába mutogatod a papírt, hogy "igen, az enyém vagy, viselkedj szépen", az ő fel- és elismerését, szeretetét, tiszteletét és együttműködését ki kell érdemelni. Nincs az a pénz vagy papír, ami kiváltja a befektetett időt, szeretetet és energiát, azokat a heteket, hónapokat, éveket, amelytől az adott ló-lovas pár azzá válik, aki.

Úgy alakult, hogy a közös utunk kezdete elég közel van egy másik dátumhoz is, nevezetesen Duhaj szülinapjához, ami pedig június 25. Immár belépett 15. életévébe, és bár legalább még ennyi van neki hátra, ha nem több, 9 év után azért látom az arcán, a vonásaiban az éveket. Középkorú lett, ami szerencsére egyelőre annyiban nyilvánul meg, hogy évente kell reszelgetni a fogait, amit én inkább akár a legkisebb mértékű elváltozásra is megcsináltatok, minthogy nekem feltört szájjal szenvedjen (mint volt fogszabályzós, pontosan tudom, milyen érzés egy seb az ember szájában).

Szóval igen, az utóbbi hónapokban rendszeresen jutottak eszembe dolgok, főleg abban az értelemben, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Még mindig elég friss, hogy milyen messze kerültünk az "otthontól", ahogy Magyarországot Hollandiára cseréltük és egy teljesen más helyen próbálunk helytállni. De igazából nem csak ez az egyetlen változás, ahhoz meg, hogy mindet felsoroljam töviről hegyire, nem lenne elég egyetlen blogposzt. Ami a leginkább szemet szúrt, és ami életünk talán egyik legnagyobb haladása, az Duhaj energiáiban van. 9 évvel ezelőtt még körkarámban se volt hajlandó vágtázni, manapság pedig nemhogy szépen tartja a jármódot futószáron, de pálca nélkül lovagolom. Igazság szerint sose gondoltam volna, hogy valaha elhagyható lesz nála a pálca, hiába szolgál évek óta csak pszichológiai célokat. És láss csodát, három jármódban működik nélküle, megy előre (vágtában néha túlságosan is, olyan lendülete van, hogy én kapok frászt), mindenféle lazsálás vagy visszaesés nélkül.

Azt nem tudom elmondani, hogy értük el, hogy az életunt vánszorgásból tényleges energia legyen. Aki azt hiszi, hogy tudom, mit csinálok, amikor odafent üldögélek a ló hátán, hát elég nagyot téved. Volt jópár edző, illetve rengeteg YouTube videó vagy online olvasott dolog, amik valamennyire irányt szabtak és ötleteket adtak. Rengeteg embertől volt szerencsénk tanulni az elmúlt majdnem egy évtizedben, lovaglás és földről való idomítás terén egyaránt.

Duhaj mindenhol kedvenc, mindenki imádja, hogy tökéletesen vezethető, a kovács, állatorvos 2 perc alatt végez vele, és még a lószállítósok, akik fél Európán átszállították, is csak jót tudtak róla mondani. Ehhez persze kell legalább 50%-ban a hozott anyag, az alap személyisége, másik 50%-ban viszont ott van az elmúlt 9 év munkája.

Anno csak álmodoztam, hogy milyen csodálatos dolgokat lehet kihozni egy lóból a földről, hogy szabadon kövessen, velem együtt vágtázzon (mikor még egyedül se akart!), minden irányba szinte pöccintésre mozdítható legyen. És lám, itt vagyunk, lassan már a szabadmunkás körözés se elérhetetlen cél, csak gyakorlás kérdése, földön pedig olyan sok mindent sikerült elsajátítani, hogy lassan elérte az én kreativitásom határait.

Mindig olyan soknak hangzott, mikor valakinek tizen éve megvolt a lova, és most én lehetek ebben a szerencsés helyzetben. Hihetetlennek érződött még 1, 3 meg 5 év után is, hogy hú, azért az évtized mennyi, és mégis, eljutottunk ide. Megváltoztunk, testben meg lélekben is, és ugyan valahogy, meg nem mondom hogy, látom, hogy Duhaj pofija se olyan, mint 2014-ben, belül ugyanaz maradt ő is, egyszerűen az évek szépen lassan kihozták belőle az ő legjobb verzióját. Én még mindig dolgozom a sajátomért.

Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg mindenkinek, aki az elmúlt 9 évben valamilyen módon az életünk része volt, vagy követett minket. Továbbra se áll meg az eseménydús holland élet, de július nagy részében nyaralunk, ez pedig nem teszi lehetővé a lovas tartalmak gyártását.

05/04/2023

- EN -
There are things that not even 5 years of psychology study can prepare you for - for example, what goes on in the literally nut-sized brain of cute little horses.

After Duhaj traveled through Europe and arrived at his new home, we planned when and how to let him into the herd. We put Duhaj in a fenced-off part of the pasture and let the other horses in to see what they would do across the fence. The old retired gelding immediately took a dislike to the pretty little hucul, but who would've thought this would be a gut-deep loathing? Things turned exciting when we let the 6 horses in together, because Junior decided to start the fitness program early, and started chasing the little horse. And by that I mean that he would run at Duhaj just to chase him even from afar.

Of course after a week and knowing the outcome of the story, this sounds funny, but I have never seen anything like this in my life. I can't say Duhaj is an angel, but he had no chance to do anything before getting targeted. After a while, another horse joined the chase, and I nearly got a heart attack when they cornered him and chased him across the electric fence, and I got to watch my horse canter away into the Dutch wilderness... Luckily it turned out it was just another field, so he wouldn't get far, but I was really dying for those few minutes, imagining how we would be able to find the panicked horse (not even mentioning that the other two were still after him).

In the next hour we separated the horses, herded them together, and tried to put everyone in a safe place. Duhaj got his own paddock where the others couldn't get to him because it didn't have a common side with the pasture, and I sank deep in self-blame that yeah, this is why I brought him so far, for him to be beaten up. Besides a few surface wounds nobody got hurt, the little cannonball got really sweaty and was probably sore for a few days afterward, but let's admit: it could've been worse. Compared to that, he was really good on the slightly slippery, muddy ground, he tried to respect the new and unknown boundaries of the pasture to the very end, and in terms of conflict, he did try to be avoidant, so I'm proud of him.

The goal was, however, to let them all be together, but this plan of ours seemed to be dying on the first day. I went to a few friends of mine with this problem and everyone had at least one similar story where horses started out as enemies and became best friends forever. I was a bit skeptical whether it would also happen here, taken that when we put Junior in the fenced-off part and Duhaj among the other horses, he was willing to climb through the electric fence just to chase the little one further.

For a few days we left them alone, Duhaj separated so they couldn't get to him, as we already had our excitement for the week. Then one day I got a picture and a video, that Duhaj and Junior were eating hay together. Duhaj. Who likes to keep his food for himself. By the time I got there to witness this Easter miracle, the two horses were totally fine with each other, they were even grooming, which was something I almost never saw from my own horse. I'm glad that at least he settled into his new herd, but at the same time, this 180-degree turn really makes me question what goes on in their heads.

Duhaj and Junior are best friends to this day, Duhaj is right now number 2 or 3 in the 6-horse herd, he's climbing up the ladder. I don't know whether this will stick, but I'm really happy they stopped fighting - I got to witness some more chases, but it wasn't nearly as bad as the first time, and there are also no new wounds since. At least I now have my own story of weird things horses have done.

05/04/2023

- HU -
Vannak dolgok, amikre 5 év pszichológia-tanulás se készíti fel az embert - például, hogy mi zajlik le az aranyos kicsi lovacskák szó szerint dióméretű agyában.

Történt az, hogy kicsi Duhaj Európán átívelő utazása után megérkezett új lakhelyére, ahol elterveztük ménesbe engedésének idejét és módját. Duhajt beraktuk a legelő egy elkerített részére, a többit a szokásos helyükre, hogy lássuk, mit szólnak egymáshoz. Az öreg, nyugdíjas sárga heréltnek már akkor nem tetszett a sármos kis hucul arcocskája, de hát ki gondolta volna, hogy ez első látásra mélyreszántó gyűlölet lesz? A dolgok akkor lettek igazán izgalmasak, amikor összeeresztettük a 6 lovat, ugyanis Junior (akit az írós barátaim átkereszteltek Öcsibácsira) úgy döntött, idő előtt elkezdi a kondiprogramot, ezért megkergette a kicsi hucult. A megkergetés alatt pedig azt értem, hogy képes volt külön azért odarohanni, hogy zaklassa.

Persze most ez baromi viccesen hangzik, és így lassan egy hét távlatából meg a folytatás tudatában az is, de hogy én ilyet még az életben nem láttam, az is biztos. Nem mondom, hogy Duhaj a megtestesült angyal ezen a világon, de még esélye se volt bármit csinálni, máris kipécézték. Egy idő után egy másik ló is beszállt a kergetésébe, és ott kaptam majdnem idegösszeroppanást, amikor bekerítő hadművelettel átzavarták Duhajt a villanypásztoron, én pedig néztem, ahogy kicsi lovacskám elvágtázik az ismeretlen holland vadonba... Szerencsére kiderült, hogy az csak egy másik legelő, szóval annyira messzire mégse jut, de azért arra a pár percre megállt a szívem, amikor elképzeltem, hogy keressük a környéken a pánikosan menekülő lovat (arról nem is beszélve, hogy a két másik továbbra is a nyomában volt).

A következő órában szétszedtük meg összetereltük a lovakat, és megpróbáltunk mindenkit biztonságos helyre rakni. Duhaj kapott magánzárkát egy olyan karámban, ahol a többiek nem érték el közös oldal híján, én pedig elmerültem a bűntudat bugyraiban, hogy na, ezért utaztattam át a fél világon, hogy most jól megverjék. Pár felszíni karcoláson kívül szerencsére senkinek nem esett baja, a húsgombóc kicsit megizzadt meg valószínűleg 1-2 napig izomláza volt, de azért valljuk be: lehetett volna ez rosszabb. Ehhez képest egész ügyesen manőverezett a kicsit saras terepen, miközben a végletekig próbálta tiszteletben tartani az ismeretlen karám villanypásztorát, konfliktus terén pedig inkább kitért a többiek útjából, úgyhogy ilyen téren ötösre vizsgázott.

A cél azonban az volt, hogy majd együtt lehessen a többiekkel, ez a tervünk azonban úgy nézett ki, hamar dugába dől. Felkerestem néhány lovas ismerősömet a problémával, mindenkinek volt legalább egy ilyen története, ahol kezdeti ellenségeskedés után öribarik lettek a lovak. Eléggé szkeptikus voltam, hogy ez itt is bekövetkezik-e, főleg, amikor Juniort külön karámba tették, Duhajt a többi közé, és még így is képes volt átmászni a villanypásztoron, hogy tovább kergesse a kicsit.

Pár napig hagytuk őket, külön karám, ne férjenek hozzá Duhajhoz, megvolt a heti izgalom-adagunk. Aztán egy szép napon érkezett a fénykép meg a videó, ahogy Duhaj és Junior együtt szénázgatnak. Duhaj. Aki mondjuk úgy, szereti megtartani magának a kajáját. Mire én is kiértem, hogy eme húsvéti csoda szemtanúja lehessek, a két ló teljesen jól elvolt egymással, sőt, még vakarászták is egymást, ezt pedig az enyémtől nagyon régen és egyetlen alkalommal láttam. Örülök neki, hogy legalább beilleszkedik az új közösségébe, ugyanakkor ez a 180 fokos fordulat erősen megkérdőjelezi, hogy mi zajlik le a lovak fejében?

Duhaj és Junior a mai napig legjobb barátok, továbbá Duhaj jelenleg a 6 fős ménes 2. vagy 3. tagja a hierarchiában, szépen mászik felfelé azon a bizonyos létrán. Nem tudom, ez így fog-e maradni, én már annak is örülök, ha nem gyepál senki senkit - volt még egy-egy kergetőzés amit a saját szememmel néztem végig, de egyáltalán nem olyan durván, mint első alkalommal, ráadásul új szőrhiányok se keletkeztek azóta. Az biztos, hogy mostmár legalább nekem is van egy nagyon érdekes történetem furcsaságokról, amit a lovak alakítottak.

25/03/2023

-EN-
(As promised, the page will become bilingual from now on, so in case you run into the non-preferred version, keep on searching, as there's going to be 2 posts with the same pictures and content.)

As promised, I finally found time and energy to write about how a little Hungarian pony arrived in the wild Dutch west. Can't say I slept much in the first part of the week, on Monday I was waiting for the message that he was successfully loaded on the trailer and started his journey, then on Tuesday I was just generally excited. My mother helped Duhaj and some of his equipment to make it into the Horse Trans Cargo car in Hungary, and the rest she will send in a separate package. I needed a few things to start everything here - grooming box, obviously, my ropes for groundwork, because I will want to lay down the basics with that, lunge line, and saddle and bridle, mostly because I did not want to put that through the post.

Otherwise, my mom watched over the little horse very well, and sometimes even exercised him, but let's just say Duhaj had a good life, grazing all day long, and he probably thought he was already retired. But let's not run that much ahead. I almost got a heart attack from some of his pictures because of how round he looked, but live he looks quite normal, except for the severe lack of muscle.

On Wednesday I wasn't good for anything. I was called at noon that they would arrive between 5 and 7 pm, and that they would also let me know half an hour before, and from then on, I was just sitting on the bed and watching the pouring rain, wondering how I'd get to the barn. I already gave up being made of sugar, but I don't know the way, and I'm really bad at audio-navigation, so I have to see Google Maps to make my way anywhere. However, I didn't want to soak my phone in the rain, besides not being too enthusiastic about getting soaked myself, so I tried to learn the road with Street View. When you are already very stressed, these little things just add on top of it.

Somewhen after 6 pm I was called that in half an hour, Cargo will be there. I was shaking and rushing, biking so hard that after 5 minutes I was winded, but my horse was arriving after 2 days of waiting, so I was full of nerves. The road to the barn is roughly 20 minutes, around 5 km, and there's a relatively short and simple journey that Google Maps was absolutely unwilling to take, so I had to make it constantly recalculate. I was very lucky that in that 1-2 hour window, it was not raining... so all the anti-raindance did have its effect after all.

I barely made it to the barn and celebrated with our new barn owner that yes, yes, Duhaj is coming, when the Cargo car showed up, though at first, they passed the turn where we waited so we ran after them in panic, screaming BRING MY HORSE BACK! They offloaded really quickly, gave me the equipment, the horse, the passport, and off they went again. I'd write praises about them, but one can look them up and can see that everyone else before me has done so already. They are really good, and they were the best decision for entrusting Duhaj with someone for the whole "goes in, comes out, nothing in-between" kind of deal. We couldn't have made this on our own, as we didn't have a halfway destination to rest the horse, and this way, Duhaj has already been in Germany, and who knows where else. And he came out on the other side unscathed.

I asked whether there was any problem with him, as I know the trailer is not his strong suit, but I was only told that oh, he's really cute and that the drivers wished every horse they transported was like this. I wish I had a euro for every time someone said that to me. No wonder I heard about a lot of people in Hungary how they were planning to potentially buy him as soon as they got wind about my Dutch relocation, which I don't understand since from the first moment it was obvious that he would follow me as soon as possible. Some would take on such a move with a horse, some wouldn't - for me he was a life-long dedication from the moment we bought him, so wherever I go, he comes, too. I did tell Stijn, however, that I'm not doing this again, so for the next 20 years we are staying in the Netherlands.

So here we are, the big day has come that we are standing on the soil of the same country, and it's not even Hungary anymore. Duhaj's arabian self came off the trailer snorting like a dragon, looking around to see what was going to eat him, but besides that, he still retained his perfect ground-manners without trying to pull me or doing anything bad. He needed a few minutes to be able to take in anything else other than the new environment, but there was a point when he looked at me and I felt that okay, now he registered that I'm here, hello.

The plan was to have him meet the other horses on the first day, but they were already inside so we just walked Duhaj a bit and then put him in his stall, too. By the end of the 10-minute walk, he calmed down a lot and even started making friends with his new landlady - of course, everyone immediately fell in love with him, just like everywhere else. Sadly I can't say the same about the horses, but that's another story for another day, for now, we are just celebrating that another dream came true.

The Duhaj Life

19/12/2023

19/12/2023

25/06/2023

25/06/2023

05/04/2023

05/04/2023

25/03/2023

Address

Website

Alerts

Videos

Shortcuts

Share