08/09/2024
"Nincs erősebb, mint ez a két harcos: a türelem meg az idő; ezek mindenre képesek."
Lev Tolsztoj
Sokan kérdeztétek, hogyan alakul az összeszokás, mit szólnak Pöttömkéhez a többiek?
A válasz, röviden: alakulunk. ❤️
Akinek van kedve, és úgy érzi, talán tud valamit hasznosítani abból, amit leírok - akár most, akár a jövőben - annak előre jelzem: nincs nálam a bölcsek köve. De eddig még mindegyik jövevényt sikerült integrálni a családba, ami, valljuk be, nem rossz eredmény, és talán másnak is segítenek a mi tapasztalataink.
Aki ezt most kihagyná, annak köszönöm, hogy benézett. ❤️
1. Szeparálás (karantén)
Ezzel indult mindig, mindegyikük érkezése. Nyilván a karanténnak egészségügyi okai vannak (szerencsés esetben az ember olyan helyről fogad örökbe, ahol ezen már túlesett a cica, tisztában vagyunk azzal, hogy milyenek a tesztjei, rendelkezik oltásokkal, ivartalan, és semmi lappangó betegség nem jött elő közben). Bizonytalan helyről, utcáról érkező jövevénynél ez egészségügyi okokból is kötelező, mert nem szeretnénk semmiféle betegséget ráragasztani a bennszülöttekre.
És hogy miért nem hagyható el a szeparálás akkor sem, ha egészségügyileg miben rendben?
Képzeljük magunkat a jövevény helyébe:
- idegen hely, idegen emberek, idegen macska / macskák, akiknek mindenütt ott a szaga, ő pedig hirtelen bekerül egy idegen állat territóriumába. Az macska habitusán múlik, hogy ha ilyenkor (ne tegyük!) szeparálás nélkül összeengedjük őket, támad-e, vagy inkább menekül, védekezik, és nem jön elő hetekig a szekrény alól, viszont van egy traumatizált macskánk.
A már ott lakó(k)nak sem jobb.
Képzeljük el: felébredünk hétvégén a délutáni szundiból, és ott áll egy vadidegen a lakásban. Befekszik az ágyunkba, felmegy a kanapéra, szagolgatja és használja a holmijainkat.
Ember legyen a talpán, aki ilyenkor nem zavarodik össze, és érez óhatatlanul késztetést arra, hogy a betolakodót irgalmatlanul fejbe verje, vagy ha félôs típus, menekül a fent emlegetett szekrény alá (és megintcsak van egy traumatizált macskánk).
Tanács: ne játsszuk el a sikeres összeszokás esélyeit egy ilyen katasztrofális indulással. Igen, tudom: vannak cicák, akik simán, azonnal összeszoknak, de ők a kisszámú kivétel. Egy sokkoló első találkozás után sokkal, de sokkal nehezebb mindkét felet meggyőzni arról, hogy nincs semmi baj, pláne, ha bántották is egymást.
Kulcsszó: türelem.
Nem tudom, mennyi. Nincs rá recept.
A legjobb, ha a jövevény egy saját szobában megnyugszik, felfedez minden új szagot, és lassan minket is megismer. Hozzászokik a hangunkhoz, a szagunkhoz, a rutinunkhoz, hogy mikor eszünk, játszunk, vagy félős cicák esetében csak ülünk a szobájukban, és nem várunk el tőlük semmit. Nem várjuk el, hogy előjöjjenek, hogy az ölünkbe üljenek, hogy játsszanak, hogy produkálják magukat. Hagyjuk, hogy a saját ritmusukban nyissanak, kezdjenek érdeklődni.
Ezek lehetnek napok, de hetek, sőt, extrém esetben hónapok is.
2. Mindent a szemnek, semmit a mancsnak
Ha már körülöttünk felszabadultan mozog a jövevény, elengedte magát, akkor jöhet a bennszülöttek megismerése.
Mi erre a célra a szobaajtó alsó paneljét kiszedtük, és macskahálót tettünk a helyére (amíg nem akartuk, hogy találkozzanak, rácsipeszeltünk egy takarót).
Ebben a szakaszban már minden macska tudja, hogy nincs egyedül a házban, hiszen magunkon hordozzuk a másik szagát, amit mindig éreznek rajtunk.
Az első találkozás hálón keresztül általában szaglászás, taktikai morgás, fújás, ártalmatlan anyázás.
Amikor Ábel először meglátta Babáját, rámcsipogott, hatalmasra tágult szemekkel, hogy "EZMIEZ....?". Gyanítom, hogy fül nélkül nem nagyon tudta értelmezni, mit lát, de nagyon okos volt, nem lépett fel támadólag, sokkal inkább érdeklődött. Természetesen ilyenkor mindig kapott valami jutalomfalatot (és a többiek is).
Azért említem őt, mert Ábel egy dominàns kis fülesedény. Igen, az egójának is külön szoba kell, de a viselkedése leginkább abból ered, hogy ő akar lenni a legkisebb, az örök karbanhurcibàlt bébi, a körülrajongott világ közepe.
A többiek, Hédike kivételével, nem keresik a konfliktust, de ő is csak Hangácskát vegzálja, és őt se mindig. Ezzel, hogy Ábel nem ment át fúriába, fellélegeztünk, nem kicsit.
Babájánál olyan másfél hónapig tartott az az időszak, hogy az ajtó csukva maradt, de a hálón keresztül ismerkedhettek.
3. Óvatos próbálkozások
Aztán az ajtó kinyílt - egy órára, kettőre, amikor mindketten szemmel tudtunk tartani mindenkit.
Aztán az ajtó már csak akkor zárult be, ha egyikünk sem volt itthon.
Aztán az ajtó már csak éjszakára zárult be.
Végül pedig már akkor sem.
Most van, szinte napra pontosan 3 hónapja, hogy hozzánk került. Nyilván az előéletéből adódóan tart az idegen macskáktól, ezért nagyon fontos volt, hogy csak akkor nyíljon ki az ajtó, amikor már magabiztos. Amikor már tudja, hogy itthon van, ez az ő otthona, ahol biztonságban van. Tudja, hogy a tetőtér az övé, és egyikünk sem avatkozik közbe, ha a nagyok közül valaki felmegy - aztán egy fehér harci hermelin úgy lezavarja a lépcsőn a nála kétszer akkora betolakodót, mint annak a rendje.
Most már néha-néha magától lejön a lépcsőn. Nem hozzuk le: legyen az ő döntése, mikor érzi magát elég bátornak hozzá.
A többiek pedig, az én nagyszerű, okos cicáim szinte már fel sem veszik a jelenlétét. Van, aki megmorogja, ha közel megy hozzá, de ezzel sincs baj, mert mindenkinek joga van a privát szférájához. Itt senkinek nem kötelező szeretni a másikat - de bántani sem szabad. Élni és élni hagyni.
Nagyon bátortalan még, de ezért kezdtem ezzel: türelem. Lehet, hogy egy évbe is beletelik, mire ő is ott fog időzni a falkával, mire megérti, hogy nincs mitől félni.
Ha ezeket a szakaszokat türelmesen, szeretettel törődéssel, a cicák reakciót figyelve és szem előtt tartva végigjárjuk, igen jó eséllyel megtalálja a helyét az új családtag.
Idő. Türelem.
Egy elsietett, meggondolatlan összeengedés akár azt is eredményezheti, hogy eljátszottuk az egyetlen esélyünket.
És mondjuk ki: nem minden cica szoktatható össze egy másikkal. Van, aki már a másik szagától stresszel, idiopatikus hólyaggyulladása lesz, csomókban hullik a szőre, hány, nem eszik, elbújik. Ebből az állapotból sem lehet pusztán napok alatt kihozni őket.
Ez megint kisszámú kivétel, de attól még létezik. Nagyon sokszor olvasom, hogy pár nap, egy hét után adnak vissza cicákat az örökbeadónak, vagy keresnek neki új helyet, mert nem szoktak össze, bántják egymást.
Pár nap, egy hét után még találkozniuk sem kellene. A mi türelmünk, szeretetünk a siker kulcsa az esetek döntő többségében. Nyilván van, amikor a csillagok állása, a föld dőlésszögének a köbgyöke és a tőzsdeindex napi középértéke olyan mágikus együttállást mutat, hogy a cicákon látszik: egymásnak lettek teremtve. Lelki társak. És ha ez így van akkor nagyon, nagyon szerencsések vagyunk.
Mindenki másnak pedig ott a türelem. ❤️
Amit még a magunk oldaláról megjegyeznék: a stressz öli az immunrendszert.
Ez egy egészséges állatnál is gondot jelenthet, nemhogy egy frissen műtött, rákkal, plusz egyéb betegséggel küzdő, elhanyagolt szervezetnek. Ha beteg állatot fogadunk örökbe - vagy beteg állat MELLÉ fogadunk örökbe - ezt nagyon fontos jól átgondolni. Egy hatalmi harc pont nem segíti a gyógyulást, a felépülést.
Köszönhetően az ideális körülményeknek, a Babáját kezelő orvosoknak, a kacsaállatnak, és persze az éjjel 2 és 3 között elfogyasztott gyenge titoksonkának, Babája mára szépen megerősödött, elérte a 3,7 kilót. Igényli a játékot, dumál, dorombol, és nyálas puszikákat osztogat.
Hátradőlünk?
Sajnos nem.
A trutyimanók miatt megszokott volt, hogy a nózija fekete karimás, de ma, amikor a manók minimálisan vannak már csak jelen, a nózinak is szépülnie kellene, de sajnos nem ez a helyzet. Sebes. És mivel pontosan tudjuk, mit tud a rák egy orrocskával művelni, ezt látnia kell szakembernek.
Szeptember 18-án délutánra van időpontunk onkológushoz.
Ha , haladéktalanul meg fogjuk kezdeni a kezelését. Időben vagyunk. Időben KELL lennünk.
Ha nem rák, akkor is, csak akkor nyilván előtte a megkönnyebbüléstől hisztérikusan bőgünk egy sort, és UTÁNA kezdjük el a kezelését, bármi is legyen az.
"Nem azt kérem, hogy az élet sima ügy legyen: azt kérem, hogy legyen erő leküzdeni a nehézségeket."
Minden rendben lesz. Előbb, vagy utóbb, de minden rendben lesz. Megígértem az én pöttömkémnek.
És az ember sohasem hazudik a selyemhernyójának. ❤️
