Our Story
A dream cichlids angol kifejezés jelentése magyarul álom, álomszép bölcsőszájú halakat jelent. Ezt a kifejezést először Ad Konings-től olvastam, Ő a tanganyika-tavi Xenotilapia melanogenys, singularis és ochrogenys szépségét dícsérte ezzel. A kifejezést itt én a három nagy tó sügér faunájára használom, számomra mindegyik faj a megvalósult álom...Az agresszívabb sügerek mellett rengeteg békés tanganyika-tavi fajt is tartok, melyek akár guppis, növényes akváriumba is betehetők, így várom szeretettel a nem sügeres akvaristákat is.
Bemutatkozás: Gyerekkorom óta rajongok az állatvilágért, s már egészen fiatalon elhatároztam, hogy hivatásomul valamilyen velük kapcsolatos szakmát választom. Már általános iskolás koromban eljártam társadalmi munkában dolgozni a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol először az Akváriumban, majd a Kenguru- és Rágcsáló-házban segítettem. Akkor még lehetett kis gyerekként is komolyabban részt venni az ott folyó munkában... A gimnáziumban aztán biológia tagozatos osztályba jártam, rengeteget szerepeltünk tanulmányi vesenyeken. Majd következett az ELTE biológus szak. Közben aktív részvevője voltam a Budapesti Sügérbarátok Klubjának: előadások, kiállítások... Az utolsó években áthallgattam Gödöllőre, s ott elvégeztem a Halgazdálkodási szakirányt. Számos Díszállat nagy- és kiskereskedésben dolgoztam halasként. Majd a Környezetvédelmi Felügyelőségen helyezkedtem el Székesfehérváron. Itt vízi gerinctelenekkel foglalkoztam. Emellett bejártam segíteni a Magyar Temészettudományi Múzeum Halgyűjteményébe. Végül saját vállakozás keretében díszhalkereskedést nyitottam, melyből néhány éve lett a sügér tenyészet. Jelenleg a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Távhőszolgáltató biológusa vagyok félállásban. Elsősorban szennyvíztisztítással foglalkozok.1990-óta akvarizálok, s 1996-óta tenyésztek sügereket. Több mint 100 faj tenyésztésében van gyakorlatom. Eredményeimet rendszeresen publikálom az Akvárium Magazinban.