Kisállatszitter

08/02/2025
12/12/2024

📣Az ÁTE Központi Oktató Kisállatklinikájára a vasárnapi ügyeletben érkezett két fiatal, egy háztartásból származó kutya hasonló tünetekkel: erős remegés, nyugtalanság, hallucinációkra utaló vokalizáció (artikulálatlan, hangos ugatás) és zavart tudatállapot mellett fokális izomrángatózás (főleg a fejen) jelentkezett. Mindkét kutya ugyanolyan préselt marhabőrből készült rágócsontot kapott a kórházi felvételt megelőző napokban. Bár a kutyák állapota javul, de még nem teljesen tünetmentesek.
🦴Az eset kapcsán felvettük a kapcsolatot a német kollégákkal, valamint a NÉBIH Takarmányozási Osztályával és az Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósággal.
A magyarországi esetszámokról még nincs pontos adatunk, mindenesetre a közösségi médiában közölt figyelemfelhívó posztokban már többen jelezték kommentben, hogy hasonló tüneteket tapasztaltak a kutyájukon.

Németországban jelenleg 80-100, a hatóság által regisztrált esetről tudnak, ebből kb. 40 kutyát a hannoveri Állatorvosi Főiskola kisállatklinikán kezeltek, de Finnországból, Belgiumból és Svájcból is jelentettek hasonló eseteket.
Az eddig elvégzett toxikológiai vizsgálatokkal egyelőre még nem sikerült beazonosítani a kórokot, de inkább toxint feltételeznek, semmint élő kórokozót (pl. baktériumot vagy vírust). A közös pontot a németországi eseteknél szintén a marhabőr alapú rágócsont elfogyasztása jelentette az érintett kutyáknál. A német neurológus kollégák szerint az elhullás ritka, a betegek 3-4 nap után hazamehettek a kórházból, de többüknél még hetekig szükség volt epilepszia elleni gyógyszerek adagolására.

Kérjük a kutyatartókat, hogy egyelőre kerüljék az ilyen típusú jutalomfalatok adagolását és ha fent leírtakhoz hasonló idegrendszeri tüneteket tapasztalnak haladéktalanul keressék fel állatorvosukat.

🐾 Boldog Állatok Világnapját! 🐾Október 4-e az Állatok Világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő,...
04/10/2024

🐾 Boldog Állatok Világnapját! 🐾

Október 4-e az Állatok Világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő, valamint a házi- és haszonállatok életkörülményeire, és a felelős állattartás fontosságára. 1931 óta ezen a napon emlékezünk meg az állatokról, Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentjének halálát követően. 💙 (forrás: NG)

Kedvenceink a társaink, és az év minden napján megérdemlik a különleges figyelmet.

🎁 Állatok Világnapja alkalmából mi is szeretnénk kedveskedni, így, ha ma vagy ezen a hétvégén foglalsz szitter szolgáltatást, az első alkalmat ajándékba* adjuk! 🐕🐈

Biztos lehetsz abban, hogy kedvenced megkapja azt a törődést, amit megérdemel. 🐾 ❤️



* más kedvezményekkel is összevonható, és ugyanúgy 1 alkalomnak számít a díjmentes is a pontgyűjtő kártyán

25/08/2023

📢🔊❗❗❗🔊📢

🎆🎇🎆🎇
20/08/2023

🎆🎇🎆🎇

Ma este ❗️ ❗️ ❗️ ❗️
Európa legnagyobb tűzijátékát lőjük fel Budapesten
és a legtöbb település központjában is lesz tűzijáték ❗️ ❗️ ❗️ ❗️

Készüljünk fel lelkiismeretesen.
🎆
Az Állatvédelmi Törvény szerint "az állattartó gondoskodni köteles
☝az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről,
☝szökésének megakadályozásáról.
☝olyan terület biztosításáról, ahol az állat az időjárás káros hatásaival és az egészségre ártalmas hatásokkal szemben védelmet talál.
🎆
Az állattartó: az állat tulajdonosa, illetve aki az állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli.
🎆
Az éves rutinra és figyelmeztetésekre tekintettel
👉minden állattartónak fel kell készülnie arra, hogy az állatot a szokásosnál nagyobb stressz éri, és
👉NEM fogadható el az állattartó azon hivatkozása, hogy nem számított a tűzijátkozásra, hogy nem tudta, hogy hézagos a kerítés, hogy az állat még sosem szökött ki, amennyiben az állat a most várható durrogtatás során lép meg, ezért
🎆
❗️Jelen körülményekre tekintettel akkor is helye van a 450 000 Ft állatvédelmi bírság kiszabásának, ha a szökésen túl más jogsérelem nem valósul meg ❗️

www.drnagycsillajogasz.hu

21/07/2023
14/07/2022

❤️🐢
A teknőst 90 évesen érte patkànytàmadás.
(netgazdi.hu)

💪☝️
14/07/2022

💪☝️

A bántalmazás nem kutyakiképzés.

Lenyomni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Fojtogatni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Megrúgni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Rángatni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
A marjánál rázni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Térdelni a nyakán nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Levegőben lógatni pórázon nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Az orrát belenyomni vizeletbe, ürülékbe nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Árammal rázni, szöges nyakörvben, fojtón rángatni nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Rárúgni a fekhelyét egy kutyára nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Ostorral, bottal csapkodni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Bezárni egy kutyát étlen-szomjan egy boxba nem kiképzés, hanem bántalmazás.
Tárgyakkal dobálni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
A földhöz vágni a kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.
A szükséges állatorvosi kivizsgálás helyett fenyíteni egy kutyát nem kiképzés, hanem bántalmazás.

Fájdalmat, félelmet, szorongást okozni egy kutyának nem kiképzés, hanem bántalmazás.

Fals információkat terjeszteni pedig nem szakértelem.

Ismerd fel a bántalmazást és állj ki a kutyákért!

Cím

Budapest

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00
Szombat 08:00 - 20:00
Vasárnap 08:00 - 20:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kisállatszitter új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kisállatszitter számára:

Megosztás