Figaro 😪 megszakad a szívünk 💔 egész nap a farkát kergeti eszelősen. 😪 Imádja az embereket. Pedig az az ember, aki láncra verte, éheztette és kínfájdalomra ítélte, nem csak a testét, de az idegrendszerét is tönkre tette 😡 A sebeit begyógyítjuk, a hiányzó kilókat pótoljuk, de fogalmunk sincs, hogy ezzel a sztereotip, katatón viselkedéssel mit tudunk kezdeni. A kialakulása szinte biztosan a láncos, kegyetlen tartás eredménye, melyben az okos, intelligens, tettre kész mali munkakutya megkattant. 😪💔😡 Ez az igazi megnyomorítása egy kutyának. 😪 Természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy kihozzuk ebből, de sajnos találkoztunk már hasonló rémálommal 😪
Hontalan állatok világnapja… kis Fricskával 😍 olyan sok gondolatom van, de végül csak azt írom: az állatok nem akarnak hontalanok lenni. Az emberi felelőtlenség miatt azok és csak mi tudunk ezen változtatni‼️ Tegyük meg 🙏
Tegnap a Noé Állatotthon Alapítvány lakói közül páran kimenőt kaptak! Monokli, Ludmilla Libi és Foxpost strandolni jöttek velünk! 😍🐕🏖️Volt egy kis izgalom, ugyanis ilyen helyen még senki sem járt közülük, de kár volt idegeskedni! 😇Szépen utaztak, pancsoltak, kutyafagyiztak, játszottak a parton… egy szóval, tökéletesen viselkedtek! ❤️Számunkra mindig megható látni, hogy egy menhelyi kutya, akinek sosem volt ilyen élményben része, milyen példásan alkamazkodik egy-egy élethelyzethez! 🫠Ha szeretnél esélyt adni, fogadj örökbe, hogy ne csak egy szép napot, hanem egy életen át tartó boldogságot hozz egy gazdátlan kutya életébe! ❤️
Vad Körte, az exvadcicáink egyike és Don imádják egymást 🥰 Don 1 éves exkandúr, Vad Körte 9 hónapos ivartalanított kislány. 😍 Egész nap játszanak, Körtécske folyamatosan figyeli Dont, hogy megtanulja milyen is egy igazi szobacica. 🩷 A nagy játékok után szertartás az egymás mosdatása és persze együtt is alszanak 😻
Nagy mozgásigényű, fiatal cicák, akik anap nagyrészében egymással játszanak, de hangos nyávogással jelzik, ha a gazdi figyelmére vágynak.
Szeretnénk Őket együtt örökbeadni. Nincs szívünk ezt a kötődést elszakítani.
Oltva, chipezve, ivartalanítva költöznének, KIZÁRÓLAG BENTI TARTÁSSAL‼️
Érdeklődni róluk, a [email protected] címünkön lehet❣️🙏
Kicsi cumista Goldiet 🍼🩷 ma már munkára fogtuk a Noé Állatotthon Alapítvány irodájában 😍 Hallotta, hogy laptop gondjaink vannak, hát megszakértette az egyik érintettet 🙏😃 (remélem nem poros 🙈😱😇😁)
Megmutattam Nektek a gazdájuk betegsége miatt bajba került 2 kis öreget a Győri Gyepmesteri telepen, akik hamarosan érkeznek a Szergényi menhelyünkre 🙏😍 Most ismerjétek meg a már nálunk lévő Yumát és Magnust. Ők ugyanabból a csapatból érkeztek néhány napja. Szintén öregecskék, szintén össze vannak zavarodva és törve. Leginkább csak a házuk biztonságában kuksolnak 💔 Aktív rehabilitációjuk megkezdődött. Türelemmel, szép szavakkal és finom falatokkal. Az első napokban természetesen hagytuk egy picit megnyugodni őket. Majd a kézből etetés stratégiájához nyúltunk. Megmutatjuk nekik, hogy a feléjük nyúló kéz nem bánt, hanem az éltető ételt, a biztonságot, kiszámíthatóságot jelenti. Szép lassan, aktívan kezdeményezve, mégis az ő tempójukat követve foglalkozunk velük. Szívszaggató, hogy milyen mély seb tátong a pici lelkükön. 💔 Nyílván a gazdájuk elvesztése hatalmas törés nekik. De sajnos az is látszik, hogy korábbi életükben sem kapták meg a kutyusokhoz méltó életet. 😢 Nem ismertek idegen embereket, más környezetet, rettegnek mindentől. 💔Hatalmas lépés, hogy Yumi, a kis barna, már ki mer lépni a házuk biztonságából a közelünkben. Ahogy az is, hogy Magnus elveszi a kezünkből a falatot 🙏
A kutyák csodás lények. Egész életükben képesek tanulni, megújulni, új ismereteket, tapasztalatokat befogadni 🙏 Ahogy az is a génjeikbe van kódolva, hogy kapcsolódni vágynak az emberhez 😍 Mindent megteszünk, hogy idős koruk ellenére felkészítsük Őket egy családi ÉLET esélyére‼️
Ha segítenél nekik, akkor ezekre lenne szükségünk a számukra:
🙏 Magas hústartalmú, jó minőségű konzerv
🙏 immunerősítő készítmények
🙏 izületvédő készítmények
🙏 idős kutyusoknak való vitaminok, kiegészítők
🙏 hárompontos Y kutyahám és póráz
🧩Tárgyi adományokat nagy köszönettel fogadjuk
🐾 akár Budape
Ebben a hőségben próbálunk a menhelyen is minden kutyára különös figyelmet fordítani. Napi többszöri ivóvíz csere, minden kennelben pancsoló és árnyék is van. 🌞🌡️15 éves Makadámunk ma nagyon megijesztett minket, mivel ennek ellenére sajnos hősokkot kapott 😢 Futás az állatorvoshoz, infúzió, hasi ultrahang, biokémiai vizsgálat. Kicsit vérszegény, EKG jó. Szépen lement a testhője is a hűtés hatására.Szerencsére minden rendben van, muszáj így lennie, hiszen gazdijelölt van rá 🤫😍🥰 Minden gazdit megkérünk, ha a legapróbb jelét is észreveszitek a hőgutának a kutyátokon, vagy akár más kutyáján, azonnal kezdjétek meg a megfelelő ellátást és vigyétek őket állatorvoshoz!Vigyázzatok egymásra ❤️ Noé Állatotthon Alapítvány
Hajnali 5 perc a Noé Állatotthon Alapítvány gazdasági udvaráról 😍🦙🐷
Mára a lámák nyírását terveztük be, de a hőségre való tekintettel természetesen hajnalban kezdtünk. Ha pedig már ott sertepertéltem körülöttük, akkor megérkeztek a kedvenc disznócskáim a váratlan reggeli randira 💜 természetesen a túrókarima vakargatás nem maradhatott el. A végére mindannyian iszapfürdőztünk 🙈😃😍
AngryBirds Happy (fehér kandúr) és Angry Birds Cherry (cirmos kislány) GAZDIRA VÁR‼️
Május végén kerültek a gondozásunkba ezek a tüneményes cicagyerekek, akik akkor még nem ismerték az emberi kéz érintését. Puffogtak, morgolódtak, csapkodtak és köpködtek ránk. 😀
A 3 tesóból 1 szinte azonnal gazdira talált, de Happy és Cherry még várja az igazit!
Kezdetben – főleg Happy – félénkek, de amint rájönnek, hogy simogatásról, kajáról vagy játékról van szó, azonnal feloldódnak. Cherry hihetetlenül bújós, dorombolós és levakarhatatlan típus.
Happy inkább a megfigyelő, tartózkodó típus, de ő is fejlődőképes. Egész pici gyermekek mellé nem ajánljuk egyiküket sem és igazából egykének sem szeretnénk őket adni, mert nagyon igénylik a cicatársaságot ❤
Tehát vagy együtt, vagy másik cica mellé szeretnénk őket örökbe adni.
Happy és Cherry április elején születtek, oltási programjukat megkezdtük. Chipezve, oltási program folytatása és ivartalanítási kötelezettséggel fogadhatók örökbe, csak benti tartásra!!!
Az AngryBirds cicák és még sok további gazdira váró kölyökcicáink adatlapját megtaláljátok a honlapunkon a következő linken: http://www.noeallatotthon.hu/macskamentes/index.php?pid=1&statusz=0&no=10&fajta=0&kor%5B%5D=0
Ha szeretnéd örökbe fogadni Happyt és/vagy Cherryt kérjük írj egy rövid bemutatkozó levelet a [email protected] címre!
Köszönjük, ha egy megosztással segítitek bársonytalpú védenceink gazdisodását! ❤
Szépszemű Angelin 10 napja esett át a második TPLO térdműtétjén. Édesünk nagyon jól van 🙏😍 Nézzétek milyen szépen használja már. Természetesen még tart a 6 hetes mozgáskorlátozással járó szigorú rehabilitációs időszak. Lasssn kezdődnek a fizioterápiás kezelései a gyors és teljes gyógyulásért 🥰
A műtétje végül 235.000Ft-ba került, ebben szeretnénk kérni a segítségeteket!
👍 Közvetlen bankkártyás adományozással: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/noe-allatotthon-alapitvany-teljes-nev-rakosmenti-noe-barkaja-allatotthon-alapitvany-1050/tamogatom
👍 Bankszámlaszámunk: OTP 11710002-20083777
👍PayPal utalással: [email protected]
☝️Kérjük, a közlemény rovatba írjátok be: Angelin!
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE 500 FT-OT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at.
Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Vodafone hálózatából hívás és sms is küldhető, Yettel előfizetésről csak sms-ben érhető el a szolgáltatás.
Hálásan köszönjük! 🙏
Kis mauglik érkeztek 😢 az Üreg család 💔
Új kiscsaládunk Füzesabonyból, félénk kicsi mama és egyelőre még rettegő 3 kislánya. Egy elhagyott romos sufniban éltek idáig 😢 a kölyköket még sosem érintette emberi kéz… az ő szocializációjuk kemény dió lesz. Igazi kismauglik 💔 már biztonságban vannak a Noé Állatotthon Alapítvány baba mama karanténjában.
Hálásan köszönjük a Füzesabonyi Állatvédő Alapítványnak, hogy őket is kimentették 🙏🥰
Nagy feladat indul🙏
Cimpi cica 🥰 erősödik, roborálják, kapja az infúziót, a gyógyszereket. Hála az égnek zabál, dorombol (nézzétek a videót hanggal 🎵🎶😻) 😍🙏
Amint elég jól lesz hozzá, átesik a radikális műtéten, eltávolítják a súlyosan sérült fülrészét. Utána nagyon hosszú utókezelés következik. Ő is kórházban van.
Segítesz Cimpinek visszaadni a reményt? 🙏🥰 Köszönjük, ha támogatod Őt!
🐱 NOÉ Állatotthon Alapítvány macskamentésének elkülönített bankszámla száma: OTP 11710002- 20085016
🐱 Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/kampany/noe-allatotthon-alapitvany-teljes-nev-rakosmenti-noe-barkaja-allatotthon-alapitvany-1050/tamogatom
🐱 Paypal: [email protected]
🐱 A közlemény rovatba kérjük beírni: Cimpi!
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
FIGYELEM, 2018.01.01-TŐL EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE MEGVÁLTOZOTT! MOSTANTÓL 500 FT-OT KAPUNK TRANZAKCIÓNKÉNT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at. Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Telenor, Vodafone és az Invitel hálózatából érhető el a szolgáltatás.
Hálásan köszönjük‼️🙏😍
Bajban vagyunk‼️ Holnapra KEDDre betonozáshoz lenne szükségünk segítségre! 🚧
Javában zajlik a nagy kennelfelújítás a Noé Állatotthon Alapítványban. Persze most is mindent saját magunk csinálunk. Ígéretünk volt a hét elejére egy nagyobb csapat segítségére, sajnos nem a terv szerint alakul az érkezésük. Mi viszont mindent ehhez igazítottunk, muszáj megcsinálni a betonozási munkákat.
Keddre életbevágóan fontos lenne 2-3 bevállalós segítség. Nem feltétel, de jó, ha láttál már betonkeverőt! 💪
Nem leszünk hálátlanok, brutál finom kávét főzünk 🙈😃🥰🥰🥰
Ha tudnál nekünk segíteni, légy szíves hívd Misit:
00 36 20 254 4502
🙏🙏🙏
Fülemüle ripityára törött medencéjét tegnap este CsodaBoda doki megműtötte 🙏🥰 A műtét jól sikerült, Fülike a következő néhány napot a Csipet-Csapat Állatgyógyászati Központban tölti szigorú orvosi felügyelet alatt. 🙏 A helyzet bíztató, ma már sétálgatott is ügyesen 🙏
Fülemüle utcán élő kandúr volt, aki ennek ellenére dorombol, bújik, duckol 😍 Mostantól vége a parkoló életnek. Jön a kényelem és biztonság időszaka 💙
Az Ő állatorvosi számlája is többszázere forint lesz, hálásan köszönjük, ha hozzá tudsz járulni! 🙏💜 Ezzel vissza adhatjuk szá,ára is reményt! 😘🙏
👍 NOÉ Állatotthon Alapítvány macskamentésének elkülönített bankszámla száma: OTP 11710002- 20085016
👍 Közvetlen bankkártyás adományozással:
https://adjukossze.hu/kampany/noe-allatotthon-alapitvany-teljes-nev-rakosmenti-noe-barkaja-allatotthon-alapitvany-1050/tamogatom
👍 Paypal: [email protected]
☝️A közlemény rovatba kérjük beírni: Fülemüle!
👍 Illetve a NOÉ Állatotthon ADHAT Segélyvonalának hívásával, melyre SMS is küldhető!!!!!
EGY HÍVÁS / SMS ADOMÁNYÉRTÉKE 500 FT-OT!
Hívd a 13600-as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül!), majd az automata bejelentkezése után add meg a NOÉ Állatotthon kódját: 63 !
Ha könnyebb az sms, akkor a 13600-as számra küld a 63 -at.
Egy telefonhívás vagy egy üzenet értéke 500 Ft. Ennyit kapunk, és ennyit is számláznak az adott telefonszámlára!
Jelenleg a Telekom, Vodafone hálózatából hívás és sms is küldhető, Yettel előfizetésről csak sms-ben érhető el a szolgáltatás.
Hálásan köszönjük! 😘🙏
Múltkori ideiglenes befogadókat kereső felhívásunkra jelentkezett Rudi bácsi, akit alkalmas jelöltnek találtunk, így meg is kapta az Állatotthonba pénteken érkezett 3 kiscica teljes felügyeleti jogát. A babákat a MÁV dolgozói találták a 17. kerületben egy vasútállomáson, és hozták el hozzánk, mielőtt valami nagyobb baj érte volna őket. Tipikusan azok a fajta kiscicák, akiknek a szemük se áll jól, hazaérkezve kirúgták a hordozó ajtót és azonnal nekiálltak felfogratni új otthonukat. Rudi bácsinak minden pedagógiai érzékére szüksége lesz a nevelésük során, de úgy tűnik remekül megbírkózik a feladattal. Rudi bácsi és a Vasutas babák is gazdikeresők, örökbefogadásukra jelentkezni a [email protected] email címen lehet. Ugyanitt várjuk nagy szeretettel ideiglenes befogadók jelentkezését is.
Ha nem tudsz otthonodba cicát fogadni, kérlek támogasd a munkánkat. Jelenleg a kiscicaszezon közepén tartunk, hatalmas mennyiségben fogy a tejpótló, kiscicaeledel, féreghajtó, bolhacsepp és vitamin napi szinten, az állatorvosi költségekről nem is beszélve.
Rudi bácsi is tudja, hogy segíteni menő! Legyél Te is olyan, mint Rudi bácsi <3
Az egyik szokásos szombati nyílt napon eljött a Noé Állatotthon Alapítványba egy kedves lány. Mondtuk, hogy már csak egy kutya nem sétált, mert nagyon félős, és sok türelmet igényel. 🥺Ez volt Fürt és Samantha első közös sétája, ma pedig az utolsó, ami a menhely területén történt. 🫠Ugyanis ma Samantha már nem a kennelbe kísérte vissza Fürtöt, hanem a közös otthonukba. 🥰Sosszerű találkozás volt az övék! Fürt ma esélyt kapott a boldogságra 5 mentett cica mellett! 🥰Legyetek nagyon boldogok! ❤️Ne féljetek örökbe fogadni felnőtt kutyát, nekik is jár az esély! 🙏
Kedves vendég járt a Noé Állatotthon Alapítványban. Nabil a Freestyle FC labdazsonglőre. Az általa felajánlott és az instagram követői által nekünk szavazott adományát hozta el. És ha már eljött, akkor körbesétáltunk, megmutattam neki az állatotthont, beszélgettünk az állatvédelemről, örömökről, nehézségekről. Arról, hogy hogy lehet az állatainkat támogatni, a közösségi szolgálatos diákok NOÉs Kölyökidő programjáról és hogy mit jelent akár 1000Ft adomány… az ÉLETET‼️ Mivel Nabil elsősorban az instan és a tiktokon van jelen, így megjelölni nem tudom. De megismerve Őt szívből ajánlom, hogy kövessétek ezeken a platformokon‼️
Ugye be van írva a naptárba a szombati NOÉs buli!!!!! Csodás időt jósolnak és mi már nagyon - nagyon készülünk 🥳🥳
Elképesztően szuper programokkal várunk Titeket szombaton (2024.05.11-én) a NOÉ találkozó és örökbefogadó nap 2024rendezvényünkön!
Kicsiknek, nagyoknak, játékos kedvűeknek és sportosoknak is lesz kedvükre való szórakozás 10:00 és 15:00 óra között a Noé Állatotthon Alapítványban!
12:00 órától Zumba bemutatóval, sőt közös zumbázással vár minden érdeklődőt Katalin Végi és csapata, akik már vissaztérő támogató vendégei a NOÉs rendezvényeknek! 🥰
Kati személyisége, életigenlése, mindig vidám, magával ragadó énje igazi bolodság bomba lesz mindenkinek! Táncra fel!
Gyere velünk bulizni szombaton!
😍😍😍
Végi Katalin vagyok!
A zumba számomra nem csak a mozgás szeretetét jelenti. 14 évvel ezelőtt zumbáztam először, akkor aktív kikapcsolódásnak indult, de elvarázsolt ez a színes világ és mára ez lett a hivatásom. Ez teszi színessé az életem és minden napom.Testünkre és lelkünkre gyakorolt hatása egyaránt nagyon fontos. Folyamatosan bővülő csodás nagy csapat vesz körül óráról órára, ahol felszabadultan a napi gondokat hátra hagyva, aktívan töltjük együtt az időt.
A 17. kerületben 7 éve tartok zumba órákat minden korosztálynak.
NAGY VADMACSKA SZELÍDÍTŐ KIHÍVÁS‼️ 🙈🙀😃😍 🙀 Vadmacska szelidítés KÜLÖNKIADÁS 🙀 by Kinga 😻Ők Vad Alma, a Nandánál szelídülő kislány 2 tesója Vad Szőlő a baloldali kandúr és Vad Körte a jobb oldalon a másik nőstény. A 2 nőstény volt a durvább. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy őket nem bántották. “Egyszerűen csak” az utcára születtek, nekik már a mamájuk is egy elvadult cica volt. Az emberekkel szembeni félelmüket és a félelem miatti agressziójukat az ismeretlen táplálja. Nandánál Alma elkerekedett szemmel figyeli, ahogy a többi cica bújik hozzá, dorombol neki. És pillanatról pillanatra látjuk, ahogy ez a pozitív példa utat enged a kíváncsiságának. 🙏🥰 Folyt.köv. Figyeljétek a Noé Állatotthon Alapítvány oldalunkat! Hogy miről is szól a kihívás, honnan indul Vad Alma, azt elolvashatjátok ITT: 👇👇👇. Lhttps://www.facebook.com/share/p/DSQApC7DKEaa4QWM/?mibextid=WC7FNe A 2 másik bandita Vad Körte és Vad Szőlő pedig 2 másik bevállalós családot keres 🙏. ⚠️ Ne feledd‼️ Elérkezett az adóbevallás ideje! Rendelkezz adód 1%-ról, ezzel is ÉLETET MENTHETSZ! Rendelkezési határidő, az adóbevallás leadásától függetlenül, 2024.05.21.! ⚠️📌 Noé Állatotthon Alapítvány ‼️mostantól így találsz meg minket a listában‼️📌 adószám: 18169696-1-42A CSODÁKAT EGYÜTT CSINÁLJUK❣️
Elhozhattam Gigit az Állatorvostudományi Egyetemről 🙏 szuper jól van 🥰 akartam egy fotót lőni róla Nektek, de erről a sajtkukacról egyáltalán nem lehet 🤷♀️ (mondjuk főleg úgy, hogy videóra volt állítva a telefonom 🙈😃)
A lényeg látszik, a nyivákolós hangomért elnézést, de elolvadok tőle 🥰😍🫶
Simon Csilla doktornő, Ipolyi doktor és a regeneratív medicina az Intissue csapatával ismét csodát tett ezzel a babával 🙏
⚠️ Ne feledd‼️ Elérkezett az adóbevallás ideje! Rendelkezz adód 1%-ról, ezzel is ÉLETET MENTHETSZ! Rendelkezési határidő, az adóbevallás leadásától függetlenül, 2024.05.21.! ⚠️
📌 Noé Állatotthon Alapítvány ‼️mostantól így találsz meg minket a listában‼️
📌 adószám: 18169696-1-42
A CSODÁKAT EGYÜTT CSINÁLJUK❣️