19/04/2024
Volt egyetemi csoporttársam, két autizmussal élő gyermek édesanyjának az írása. Érdemes elolvasni.
Ancsi! Köszönöm az írásaidat 💕
(Bocs mindenkitől, extra hosszú...3 napig ültem rajta. Remélem megéri elolvasni)
Nem tudom, hogy elég erőt gyűjtöttem e ehhez a poszthoz, de elkezdem, aztán meglátjuk...
Többen kértétek, hogy írjak egy bejegyzèst együtt nevelés és külön nevelés témakörben.
Az elején a legfontosabb elmondanom, hogy ahogy a spektrumon lévő személyek képessègprofilja, erősségeik, kihívásaik rendkívül különbözőek, így a szükségleteik is nagyon különbözőek. Ez az egyik legfontosabb döntési szempont, amikor abban gondolkodunk, hogy együtt vagy külön nevelésben kezdje meg az óvodai nevelést, iskolai oktatást az autizmusban érintett gyermekünk, tanulónk.
Egyéb szempontokban már jóval meghatározottabb a mozgástér, például abban, hogy mik a lehetőségeink, amit szintén nagyon sok tényező befolyásol (településen lévő intézmények, szabad férőhelyek száma, van e sni státusz, vagy nincs, mit tartalmaz a körzetes intézmény alapítóokirata, megvannak e a személyi és tárgyi feltételek, ki a fenntartó, milyen anyagi mozgástér adott, utazással kapcsolatos kérdések stb.)
Nem fogok tudni nagy általánosságokról írni, éppen azért, mert ennyire egyedi minden eset, egyedi, hogy kinek mi jó. Le tudom viszont írni a mi utunkat, a mi tapasztalatainkat, a megéléseinket.
Dolgoztam integrációban és külön nevelésben is. Mindkét intézménytípusban láttam a lehetőségeket és a hiányosságokat, kihívásokat is. Két konkrét intézmény esetében, konkrét gyerekek és fiatalok esete kapcsán gyógypedagógusként.
Ezek alapján azt gondoltam:"Mit nekem intézménykeresès?! Ide nekem az oroszlánt is!" Aztán gyorsan megtapasztaltam, hogy szülőként, saját gyermekem kapcsán mennyire más ez a folyamat, mint ahogy elképzeltem...
A nagyfiunknál egyértelmű volt, hogy egy évvel később kezdi az óvodai nevelést. Azt gondoltam, nem marad le semmiről. Jól megtolom az autizmus specifikus komplex gyógypedagógiai fejlesztést és sima menet lesz az integráció, amit egyébként a vele dolgozó szakemberek és a vizsgálatok alkalmával a szakértők is indokoltnak láttak.
Emlékszem, milyen mélységes nyugalommal beszélgettem a Delej utcában a kontroll vizsgálaton ovikezdés előtt a szakemberekkel a fiunkról. Fel sem merült bennem, hogy pár hét múlva megdől minden magabiztosságom és integrációba vetett hitem.
A nagyfiunk asd spec.oldalról nagyon szép eszköztárral indult. Az utazó gyógypedagógus ugyan nem volt szakirányos, de helyes, nyitott, törekvő volt, ahogyan az óvodapedagógusok is. A beszoktatás sima menet volt, sikerült becsempésznem egy kevés spéci módszertant az oviba. Pár hét múlva szembesültem azzal, hogy mit sem érnek az otthon jól megtanított támogató eszközök, ha nem párosul hozzájuk mélyebb megértés és ismeretek, valamint a tanultak általánosítása új kontextusban...így azok az eszközök, amik biztonságot nyújtottak a gyereknek otthon, az óvodában csak szépen elhelyezett dísztárgyak voltak, amik velem,a szülővel csak konfliktusokat okoztak...
A fiunk 4 órát töltött az óvodában, mivel a bevitt komfort ételekből sem evett semmit. Az alapvető szükségletei kielégítetlenek voltak, amelyek igazából ahhoz elengedhetetlenek, hogy az ember életben maradjon (étkezés, ürítés stb.). Ezt a néhány órat a strukturált tevékenységeken kívül a csepphintában ülve töltötte, ami szintén folytonos konfliktusforrás volt, mert más gyerekek is szerettek volna hintázni, sok helyet foglalt azzal, hogy hintázott stb.
Elhoztuk egy kislétszámú magánintézménybe. Itt volt egy gyógypedagógiai asszisztes, akinek volt tapasztalata autizmusban érintett gyerekekkel. A fiunk addig tök jól funkcionált a csoportban, míg az asszisztens el nem ment az oviból. Ezek után ugyanazokkal a kihívásokkal küzdöttünk, mint korábban. Bár az látható volt, hogy a kisebb csoportlétszám rengeteget segített.
Ekkor már a jelenlegi szakember dolgozott Mátéval. Magánellátásban.
Nem fogok írni a sok akadályról ès kihívásról, mert ezt sokan tapasztaljátok és a poszt célja a pro-contra érvelés.
Az utolsó óvodai évet megelőzően kezdtünk beszélgetni a fiúk gyógypedagógusával az iskoláról...
Mivel mindenki az integrációt javasolta korábban, bennem abszolút fel sem merült a külön nevelés lehetősége. A gyógypedagógus felvetette, hogy szerinte ebben kellene gondolkodnunk.
Megsértődtem. Vacak volt hallani. "De hát az Én gyerekem?"...Sokáig nem akartam erről hallani sem. Sírtam. Sokat.
Tudjátok sokan, hogy én korábban külön nevelésben dolgoztam. Imádtam. Tudtam, hogy milyen klassz lehetőség egy autista kisgyereknek. Egyetlen egy oka volt a tiltakozásomnak: az Egom...semmi más.
Sokat beszélgettünk akkor erről a szakemberrel, és végülis két dologgal győzött meg a külön nevelés mellett.
Az egyik az volt, hogy beláttam az érvelése mentén, hogy az autizmus nem véletlenül sajátos nevelési igényű állapot. Az integráció magyarországi jelenlegi formája számtalan ponton kritizálható. Pokoli sok a hiányosság. Ès nem egyes pedagógusok szintjén, hanem rendszerszinten. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az èn gyermekem jó támogatás és megértés mellett is szenvedett volna az integrált óvodai környezetben. Az integráció jelenlegi formája abszolut nem autizmus-barát. El tudom képzelni azt a típusú inklúziót, akadálymentesítést, amiben a többi társsal azonos minőségben részt tud venni az inklúzív nevelési terepen az autizmusban érintett gyermek is, de ehhez nagyon sok mindennek kellene változnia...
A másik érve a gyógypedagógusnak verhetetlen volt...
Abban az évben volt az Autism Europe konferencia témája a boldogság. A konferencia előadásainak egy részéből tartottak egy összegzést magyar nyelven, amit én is hallgattam. Ott hangzott el az, hogy a boldogságnak nagyon sok formája lehet, és nem biztos, hogy egy személy boldogságát azok a mutatók határozzák meg,amelyek általánosságban, az emberek többsége szerint meghatározzák. Ezzel érvelt a gyógypedagógus.
Nem biztos, hogy a gyermekem egyéni boldogságát azok a mutatók határozzák meg, amik az én fejemben vannak.
És az egyetlen a világon ami számít, hogy ő boldog legyen.
Írhatnék pro-contra listát mindenféle szakmailag meghatározott, megalapozott érvvel. És ezek a szempontok érvényesek és fontosak!
De azt gondolom, ha van lehetőségetek választani, ezt mérlegeljétek elsőként.
Minden más másodlagos.