22/11/2024
Kedves Gazdik!
Az elmúlt napokban rendelőnket olyan vádak érték, melyekre fontosnak tartjuk, hogy reagáljunk, és elmondjuk a történteket a mi szemszögünkből is.
Bár jelen tudomásunk szerint valamennyi Facebook-csoportból eltűntek a lejárató posztok, az ezekkel okozott kár mellett rendelőnk és kollégáink nem tudnak szó nélkül elmenni.
Szeretnénk megkérni valamennyi már meglévő és leendő páciensünket, hogy a Facebookon megjelent, teljes mértékben eltorzított és fals információkat tartalmazó híreket, kommenteket erős fenntartással kezeljék, hiszen minden történetnek két oldala van, melynek jelen esetben egyik oldalán egy kedvencét elvesztő gazdi, másik oldalán egy, a szakma szabályait teljes mértékben betartó állatorvosi rendelő áll. Természetesen megértjük minden gazdi fájdalmát egy állat elvesztésekor, azonban azt ezt követő rágalmazás már szükségtelen, minden realitást nélkülöz, éppen ezért megtesszük a szükséges jogi lépéseket, hogy igazunkat bizonyítsuk. Az ehhez szükséges dokumentumok (kórlapok,leletek, videó felvételek) a rendelkezésünkre állnak.
Fontos megemlíteni, hogy a kutyus tavaly október óta nem járt egyik rendelőnkben sem, illetve az utolsó 2023 áprilisi (már nem érvényes) kötelező oltását sem nálunk kapta. Kórházunkba már kihűlt, elfekvő állapotban, a hajnali órák óta fennálló emésztőszervrendszeri tünetekkel érkezett délutáni rendelésünkre.
Az említett szívzörej a mostani vizsgálatánál már fennállt, általunk fel is lett tüntetve a kutyus kórlapjára. Mivel több, mint egy éve nem találkoztunk az állattal, arról nincs információnk, hogy szívproblémája mióta állhatott fent. Állapotára való tekintettel a szállításhoz szükséges stabilizálást követően tovább küldtük a gazdikat 0-24-es orvosi ügyeletre a kis kedvenc érdekében.
Tudomásunkra jutott, hogy egy bizonyos zárt Facebook csoporton belül csak negatív hozzászólásokat hagyták megjelenni, míg a pozitív hozzászólásokat törölték, mely szintén bizonyítja, hogy a rendelőnk lejáratása volt a cél.
Szeretnénk köszönetet mondani annak a sok gazdinak, állatvédő szervezetnek és tenyésztőnek akik ezekben a nehéz pillanatokban mellettünk álltak/állnak és a segítségünkre voltak.
Mindezektől eltekintve szeretnénk részvétünket nyilvánítani az érintett gazdik számára kedvencük elvesztéséért!