26/08/2022
Wow... csodálatos, őszinte írás egy általam nagyon nagyra becsült tréner tollából.
Tudod, tényleg nem minden a nevelésen múlik. A k*tyáknak is van személyiségük, genetikai adottságaik és múltjuk, amit magukkal cipelnek. A legcsodálatosabb dolog, amit megtehetsz a k*tyádért az az, hogy elfogadod őt olyannak, amilyen. Ez nem azt jelenti, hogy nem tanítod és nem próbálsz neki segíteni, hogy jobban tudjon alkalmazkodni az életedhez. De fontos meglátnunk a határvonalat, ami elválasztja a tanítást és segítséget attól, hogy teljesen át szeretnénk formálni őt, és megoldhatatlan feladatok elé állítjuk.
A k*tya nem gyurma! Nem lehet korlátlanul formálni! Fogadd el a korlátait, a személyiségét, és szeresd őt olyannak, amilyen!
🇬🇧 OUR LIFE RIGHT NOW, english below 🇬🇧
"Soha nem lehet 100% biztossággal előre megmondani, hogy hogyan fog viselkedni a k*tya egy új környezetben" - ezt a mondatot már nagyon sokszor mondtam az ügyfeleimnek és most nekem is szembesülnöm kell ezzel a helyzettel. Nehezemre esik megírni ezt a bejegyzést, de szeretném veletek is megosztani a történetünket, mert az őszinteség és az átláthatóság nagyon fontos nekem a személyes és a szakmai életemben egyaránt.
Pike-ot tervezetten fogadtuk örökbe. Sunny Side Dog Behavior-nál volt ideiglenesen befogadva január óta és sokszor találkoztam vele ott. Terveink szerint második k*tyánk lett volna Leus mellett, de Leust hirtelen elvesztettük, és így egyke k*tyaként került hozzánk. Még Leussal együtt voltunk sétálni a városi parkokban, egyszer meglátogatott minket a lakásban, és párszor volt a városban egy hétvégére az ismerőseinknél is. Látszott rajta, hogy ő egy aktív k*tya, aki könnyen felizgul és nehezen kezeli a frusztrációt, de az alatt a 6 hónap alatt, amit Daniellánál töltött, nem mutatott semmiféle agressziót az emberek felé.
Ahogy írtam a korábbi bejegyzésekben, nálunk gyorsan kiderült, hogy a városba járni és a városban élni két teljesen különböző dolog. Pike nagyon gyorsan nagyon izgatott lesz a forgalomtól és ilyenkor azzal próbálja levezetni a feszültséget, hogy kitámad a járművekre vagy az emberekre. Egyszer harapott is, azóta szájkosárban, dupla pórázon van minden forgalmas helyen.
A szabadságunk után úgy tűnt, hogy kipihente magát, lement róla a stressz és majdnem 10 napig sokkal kezelhetőbb volt a viselkedése, láthatóan jobban érezte magát. Sajnos ezután viszont megint felhalmozódott a stressz és a viselkedése erősen romlott. A lakásban alapvetően tud pihenni, de itt is van pár probléma vele, ami nagyon nehézzé teszi a mindennapokat.
Az egész helyzet nagyon megterhel minket. Különösen engem, mert azért választottam olyan k*tyát, akit többször, több környezetben láttam, hogy ne kerüljünk ebbe a helyzetbe. És mégis itt vagyunk. Ráadásul tudom, hogy a problémáit a mi környezetünk okozza (egy nagy társasház, egy háromsávos útra nyíló kapuval). Tehát jót akartunk neki, de olyan környezetbe hoztuk, ahol nem képes normálisan működni, naponta kerül olyan helyzetekbe, amiket nem képes kezelni.
Ezt nagyon rossz nézni, főleg azért, mert láttam más körülmények között is. Pike egy tökéletes példa arra, hogy mi a baj a címkézéssel. Nem mondhatom róla, hogy "reaktív a járművekre" vagy "agresszív az emberekre", mert a csendesebb utcákon egyáltalán nem kapcsol be rájuk és a parkban nincs probléma vele, az erdőben meg pláne. A villamoson/buszon sem reagál a fel- és leszálló emberekre. Csak bizonyos feltételek között jelenik meg az agresszív viselkedés. De sajnos azok a feltételek elkerülhetetlenek ott, ahol lakunk.
Hogyan tovább? Mivel a környezetünkön nem tudok változtatni, korlátozottak a tréning lehetőségeink ezekkel a problémákkal kapcsolatosan. Most el fogjuk kezdeni a gyógyszeres terápiát és meglátjuk, hogy ezzel mennyire befolyásolható az izgatottság szintje és mennyire tudunk haladni a tréninggel. Adtunk magunknak egy határidőt, és ha addig nem javul az életminősége mindenkinek, akkor keresni fogunk neki egy új, nyugalmasabb otthont.
Abban reménykedünk, hogy maradhat nálunk, mert nagyon szeretjük őt. Arról nem beszélve, hogy én még mindig majdnem naponta sírok Leus után és úgy érzem, hogy teljesen össze fogok törni, ha Pike-ot is "elveszítjük". De szerintem mindenki jóléte fontos: az övé, a miénk és a szomszédjainké is. Ráadásul sok gyerek van a házban. Nyilván a dupla póráznak és a szájkosárnak köszönhetően biztos nem lesz belőle sérülés, de akkor sem oké, hogy ugat, morog, és kitámad rájuk - még úgy is, hogy nagyon vigyázunk és viszonylag ritkán fordul ez elő.
Úgyhogy jelenleg így állunk. Fontos volt nekem megosztanom ezeket a tapasztalatokat, mert szerintem még mindig nagyon sokan hiszik azt, hogy a viselkedési problémák azért nem javulnak, mert a gazdi nem dolgozik eleget, csak többet kellene gyakorolnia... Azonban néha az sem elég, ha mindent megteszünk. Nem minden rajtunk múlik.
🔶 Egy zseniális poszt erről a témáról: nevelési dogma @ Sunny Side-tól
https://www.facebook.com/sunnysidedogbehavior/posts/pfbid02z5vectteqMUyRFS5sZRRh7dUxCtQNNSKzt8S6eB1LhycCoru94VYqQMAKFnnZyCdl
🔶 Miben segíthet a gyógyszeres terápia?
🔹 https://www.facebook.com/k*tyaegyetem/posts/pfbid024zJuUdUqu9HRiGgEKmXpHVaxvDDdY9A7yxAMvMxxwsbHEHsVp1hJmXvCprpDBudel
🔹 https://www.facebook.com/k*tyaegyetem/posts/pfbid0on7NciNWNU5TVzwqwXev4w76qKVA9BkUzrRteGdtem1Z6kubjSQaLvHJv8SFKusrl
🔹 https://www.facebook.com/sunnysidedogbehavior/posts/pfbid02yKFy41Cq8TiuJ22fMDvC3g48sdfURhtVx2yF4m6DUYRH7syMFDdUZhPDJ45ossWCl
🔹 https://www.facebook.com/sunnysidedogbehavior/posts/pfbid032zsdpRU129tsw2eCKaFwVqS7xL79ffSfaHzYSSiw1NkgBZ1aBbReFLPeEZv1yKmgl
❗️ Kedves olvasók! Kérlek, ne írjatok tippeket, ne kérdezzétek, hogy kipróbáltuk-e már ezt-azt. Ahogy egy pszichoterapeuta vagy egy orvos sem kezeli a saját családtagjait, én sem próbálok mindent egyedül megoldani. A hatékony tréninghez az ilyen esetekben elengedhetetlen az elfogulatlanság és a külső nézőpont. Ursula Aignerrel Canis sapiens - gewaltfreies Hundetraining és Dr. Nagy Bernadettel (Cura-Vet Állatorvosi Rendelő) dolgozunk együtt, és velük egyeztetem az alkalmazott tréninget. Köszönöm!
🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧🇬🇧
"You can never predict with 100% accuracy how a dog is going to behave in a new environment" - I've said this many times to my clients and now I am facing the same situation. Writing this post is difficult but I'd like to share our story with you because honestly and transparency are very important to me, both in my private and in my professional life.
Pike was a planned adoption. Daniella Sunny Side Dog Behavior has been fostering her since January and I met her there many times. Our plan was to have her as a second dog but we suddenly lost Leus and so Pike was adopted as an only dog. When Leus was still alive, we met for walks in city parks, Pike visited us at home and she also spent a weekend or two with friends who also live in the city. We could see that she's an active dog, quick to arouse and bad with frustration but during the 6 months that she spent with Daniella she had never shown any aggression towards people.
As I wrote in my previous post, after arriving at our place we quickly saw that visiting the city and living in the city are two very different things. Traffic makes Pike get very aro very fast and then she's looking for triggers to let it all out, so to speak - which usually means either going after vehicles, or lunging at people. We also had a bite incident, since then she's always wearing a muzzle and we secure her with 2 leashes in busy areas.
After our holidays in the countryside it seemed like she rested, got out of the stress spiral and her beavior was much more manageable for maybe 10 days. She seemed to be doing better. Unfortunately, eventually the stress accumulated again and we had a massive behavioral regression at our hands. In general, she can rest in the apartment but inside we also have a couple of problems which make life with her very difficult.
This situation has put a lot of strain on us. I'm doing particularly badly because I specifically chose a dog whom I have seen many times in various contexts, so that we do not end up in a situation like this. And yet. Moreover, I know that it is our environment (a big house opening up to a 3 lane street with tons of traffic) that causes all these problems. We meant well and we ended up putting her in an environment where she's unable to function and she is daily confronted with situations she is unable to handle.
Watching her struggle is heartbreaking, even more so because I saw her in other environments too. Pike is a great example for why labelling dogs is not helpful. I can't say that she's "reactive to vehicle" or "aggressive to people" because in quieter streets she doesn't care about people, we have no problems in the park and definitely not when we're out on hikes. The aggressive behaviors show up only under specific conditions. Unfortunately, these conditions are unavoidable where we live.
What's the plan? Since I can't influence the environment at all, our training options are very limited. We're starting pharmacotherapy now and we'll see how much her arousal level/threshold changes and how much progress we can make with training. We set a deadline for ourselves and if until then the quality of life does not improve enough for everyone involved, we will look for a new, quieter home for her.
We're hoping that she can stay with us because she's really grown on us. Not to mention that I am still crying nearly every day after Leus and I feel like I will break completely if I also "lose" Pike. But I also believe that everyone's well-being matters: hers, ours and that of our neighbors too. There are many children in our house. Of course, Pike cannot cause injury when she's on double leash and in a muzzle but it's still not ok that she's barking, growling and lunging at them - even if we're very careful and it rarely happens in the house.
So that's the situation for now. It was important for me to share these experiences with you because I think that it's still a wide-spread belief that if behavior problems are not improving, that means that the owner is not working hard enough, they must be training more... In reality, sometimes all we can do is simply not enough. Not everything is up to us.
🔶 The problem with "There are no bad dogs, just bad owners" and "It's all how your raise them" https://www.instagram.com/p/CcxvaQIjeEM/
🔶 How can pharmacotherapy help in behavior cases?
🔹 https://www.facebook.com/k*tyaegyetem/posts/pfbid024zJuUdUqu9HRiGgEKmXpHVaxvDDdY9A7yxAMvMxxwsbHEHsVp1hJmXvCprpDBudel
🔹 https://www.facebook.com/k*tyaegyetem/posts/pfbid0on7NciNWNU5TVzwqwXev4w76qKVA9BkUzrRteGdtem1Z6kubjSQaLvHJv8SFKusrl
❗️ Dear everyone! Please do not comment with tips and don't ask if we've thought of trying this or that. Just like psychotherapists and doctors don't treat their own family members, I am not trying to solve this on my own either. Objectivity and outside perspective are key to formulating an effective training plan. We are under the care of Ursula Canis sapiens - gewaltfreies Hundetraining and Dr. Nagy Bernadett Cura-Vet Állatorvosi Rendelő and I discuss our training steps with them. Thank you for your understanding!
