Lókiképzés egyszerűen, érthetően, mindenki számára.
(1)
Fejlődni csak a vízió változtatásával lehet. Ezért a könyvem címe: Vízió, Érzés, Technika.
A nehézség az, hogy a vízióváltoztatás során nem szabad elfeledni a múltat, a kezdetet, és a máig bejárt utat.
Aki ezt elfelejti az gyökértelen.
A gyökértelen ember pedig gyökér.
Milyen szép a magyar nyelv!
Dr. Boór-Gőblyös István - lovasedző, lókiképző, lovarda tulajdonos
Kedves Barátami!
A magam részéről a tegnapi és tegnapelőtti bejegyzésem együttesen értettem. Nem az a kérdés, hogy ki a profi és ki a hobbista, hanem az, hogy a hobbista jelző és az amatőr jelző egyfajta lenézés tartalommal van ellátva, mégpedig olyannal, ami szembeáll a versenyzői, profi jelző szakértelmével és "a minőségi lovaglás egyenlő a sportolással, a sportolás pedig a minőségi lovaglással" valótlanságát igazságként sugallja.
Ugyan a sportban - egyfajta lenézéssel megtűrik a hobbi, vagy szabadidőlovasokat, de csak mint a kisebb, ügyetlen testvért, aki idővel és esetleg átkerülhet az "igazi" szakmába. Ezt az alapállást mi sem mutatja jobban, mit az a prüszkölés, ami hallatszott, amikor a távlovasok és workingesek átkerültek a szabadidő szakágba. :) Úgy érezték, hogy ez visszalépés számukra...
(Ne legyen félreértés! Drukkolok a versenysportnak, barátaim ebből élne, élethosszig tartó tevékenységük fáradozásuk tiszteletreméltó én is évtizedekig versenyeztem, három szakágban. De ezzel együtt azt is látom, hogy valójában nincs minőségi különbség a szabadidőlovas és a versenyző között. Díjovas utoljára 1936-ban(!) vett részt olimpián! Közel 90 (számmal is kiírom: kilencven) éve. Azóta sem egyéniben, sem csapatban nem sikerült kvalifikálódni.)
A magyar lovak azért lenézettek, mert a megbízhatóság, a szervezeti szilárdság, a kiegyensúlyozott karakter a fő jellegzetességük, valamint a minden körülmények közötti használhatóság, de a specializált fajtáknál kevésbé elégítik ki az egyes versenyek egyébként a természettől és a lovak természetétől idegen igényeit. A magyar lovak rendkívül jó társak, megbízhatóak, ellenállnak az erőszaknak (ezért sem jók a versenysportban).
Mindezt azonban "hobbi" kategóriába való sorolással nem lehet elintézni. Sőt, felhasználhatóságukból kellene divatot teremteni. A magyar ló a legkiválóbb hátasló, vagy más néven használati ló. Ez vitathatatlan. Nem véletlenül szeretik őket pl. a rendőrök. De a közkultúrában is igényt kellene teremteni értékeik elismerésére. Hiszen (ismétlem) a legjobb hátaslovak...
Ráadásul a "szakemberek" egyből megjelennek, ha egy kis pénz kerül a magyar lovak, vagy tenyésztésük köré. Nem egy olyan ismerősöm van pl., aki évtizedekig köpködte a lipicait (volt, aki a német, holland lovakra esküdött, volt aki a spanyolokra, portugálokra), most meg délcegen feszítenek ilyen-olyan pozíciókban a ménes környékén és parádéznak velük.
És ha csak ez a kérés, akkor legyen! Jó sok! Had sündörögjenek! A fajta egyből divat lesz! :)
A magyar ló dicsérete
Ha valaki lovas versenyeken szeretne eredményesen szerepelni, akkor vegye elő a nemzetközi versenyek eredménylistáit, olvassa végig, hogy mely nemzetek mely fajtái eredményesek - végül válasszon magának ezek közül. Jó lovat fog választani.
De ha valaki megbízható hátaslovat szeretne magának, akkor válasszon a magyar fajták közül. A magyar fajták, a magyar katonalovak hatezer év tenyésztési eredményeként állnak előttünk. Teljesítményük a sport szempontjából nem feltétlenül kimagasló de mentális stabilitásuk, szervezeti ellenálló képességük, könnyű lovagolhatóságuk utolérhetetlen.
Mi a különbség az összeszedett ügetés és a rövidített ügetés között?
Az összeszedettség a fordulékonyságot célozza a vállak megkönnyítésével. Az összeszedettségnek semmi köze az iramhoz. Ezzel szemben a közkultúra az összeszedettséget lassú irammal kapcsolja össze. Holott a képzés előrehaladtával az iram és a vállak könnyítése független lesz egymástól, így például a nyújtott vágta, ha az "hegyre fel" kerül végrehajtásra - összeszedettnek tekinthető.
Miért gondolják akkor, hogy az összeszedettség lassú irammal jár? Ennek két oka van:
Az első, hogy a díjlovas programokban - egyébként hagyományainktól eltérően - a munkaügetésnél rövidebb jármódot írják le összeszedettnek, vagyis a programleírások - egyébként helytelenül - az iram meghatározására használják az összeszedett kifejezést. Így például a nehéz osztályú programokban összeszedett, közép és nyújtott ügetést kell bemutatni.
A második ok az, hogy az összeszedettséget természetesen lassú iramban kell eleinte gyakorolni és csak kevesen jutnak el odáig, hogy ugyanezt magasabb iramokban is tanítsák lovuknak.
Talán ez a kettő az oka, hogy napjainkban nagyon kevés helyesen összeszedett lovat lehet látni még a legmagasabb színtű versenyeken is. Most az olimpián például az ügetés részt szinte minden lovas munka iramban fogja végrehajtani. Ez szakmai tévedés, lendületet akarnak felmutatni az összeszedettségben, valójában pedig összeszedettség nélküli rohanást produkálnak munka iramban, elnehezedett támaszkodással, nem hogy megkönnyült vállakkal, de az elején járó lovakkal, a lovak megrövidítése, összetolása nélkül.
A munkairamnál lassabb tempóra mindezért - hagyományainkhoz ragaszkodva - a rövidített kifejezést kell használni: rövidített lépés, rövidített ügetés, rövidített vágta! Elődeink kifejezésükkel tudtak különbséget tenni például a rövid vágta (lassú iramú vágta) és az összeszedett vágta (vágta megkönnyült vállakkal) között. Persze a rövid vágta is lehet összeszedett vágta, de a rövid vágta nem feltétlenül összeszedett és az összeszedett vágta nem feltétlenül rövid. :)
Amit a ló jólétének fenntartása, a "boldog atléta" kifejlesztésének során nem lehet szem elől téveszteni:
"A lovaglás célja, hogy lovainkat minden jármódban egyensúlyban mozgassuk és ezáltal (sic!) a lovak használati élettartamát két-három év helyett 15-20 évre nyújtsuk meg." (Bodó Imre, tüzér alezredes, lovaglótanár, mesteredző, 1958.)
Valamit változtatni kell, ha egy edző, vagy lovas kezei között sorozatban ennél jóval hamarabb elöregednek a lovak, sérülékennyé válnak, "nyugdíjazásuk" megkerülhetetlenné válik.
Amikor elkezdtem lovagolni nagy térdtámasz nem létezett. Sőt, ha valaki megnéz egy háború előtti katonai nyerget, egy Bock nyerget, akkor láthatja, hogy a hivatásos lovasok térdtámasz nélkül lovagoltak. A térdtámasz segítségét csak terepen, ugratásnál, vagy fiatal ló lovaglásánál vették igénybe, amikoris két-három lyukkal megrövidítették a kengyelhosszt.
Jólképzett lovon nincs szükség térdtámaszra.
Jó ülés birtokában nincs szükség tértámaszra.
Miért használnak akkor sokan térdtámaszt, sőt kifejezetten nagy térdtámaszt? Azért, mert azt gondolják, hogy ezzel a ló helytelen képzésének (a merev hát ráz és nem lehet puhán ráülni) és az ülés elégtelen iskolázatlanságának kihívását meg tudják oldani. Tévednek!
A nagy térdtámasz ellenkezőleg hat. Befeszíti az ülést, annak minden funkcióját ellehetetleníti.
A nagy térdtámasz valójában nyilvános gyónás.
Méghogy nincs nemzeti lovaskultúránk?!
Tegnap megosztottam Varga Zoltán videóját a nyolcvanas évekből. Ideális lovaglás látszik rajta, teljesen oda voltam a felvételért. Sajnos ezt a szöveget kellett volna hozzá írni:
Micsoda könnyed stílus!
Ezt most látom.
Akkor - négy évtizeddel ezelőtt - nem láttam benne semmi különöset, hiszen ez volt a "normális", nyilvánvalóan így kellett lovagolni. Ma pedig csodálkoznék, ha bárki ezzel a stílussal tudna lovagolni majd a párizsi olimpián...
Persze előjelek már régóta vannak. 2004-ben olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy végignézhettem az athéni olimpia minden lovas számát. A díjlovaglás első napján, ami még nem hivatalos versenyszám, csak olyan bemelegítés forma, a lelátón mellém keveredett Ladó, legalábbis ahogyan emlékszem.
Ladó, Ferdinándy Géza bácsi segédje volt hosszú éveken át, szóval kisujjában van a lókiképzés, mégpedig a legmagasabb szinten. Ott ücsörögtünk és nézegettük az egymás után a négyszögbe érkező lovasokat. A hangosítás és az információk valahogy nem jöttek tökéletesen, nem nagyon tudtuk név szerint követni azt, hogy ki lovagol éppen. Sok nemzet, sokfajta lovasa jelent meg és hát persze, mi sem követtük nagyon precízen a versenyt, hanem élveztük az egymást régen nem látottak baráti együttlétét.
Egyszer csak belovagolt egy hölgylovas és a látványra Ladóból kiugrott Ferdinándy Géza fordulata: "Mi ez a parasztkrágli, kislányom?" Később azután kiderült, hogy a majdani olimpiai bajnokot láttuk. Ezzel együtt Ladónak volt igaza...
Equitációt!
Annak idején, de ez talán még az előző évezredben volt :) , tagja voltam a díjlovas szakbizottságnak. A szakbizottságba a legmagasabb szinten minősült bíróként kerültem be, már előtte is évről-évre az a megtiszteltetés ért, hogy a felnőtt magyar bajnokság bírói között lehettem. Így szakbizottsági megválasztásom azzal a céllal fogadtam el, hogy küzdeni fogok a bíráskodás színvonalának emeléséért.
Mindmáig azt gondolom, hogy a díjlovas bíráskodás nem esztétikai kérdés, nem a külső formák megítélésén alapszik, hanem a tartalom bírálatán, hiszen a helyes képzés sokszor nagyon eltérő formára vezethet. Az egységes forma divatja tenyésztői szempont, ahhoz egyfajta lovak használata szükségeltetik.
Tartalmi kérdések bírói megítélése azonban lehetetlen gyakorlati tapasztalat nélkül. Nem is értem, hogy honnan veszik a kortárs bírók a bátorságot olyan feladatok megítélésére, amit maguk, lovasként soha életükben nem tapasztaltak meg.
Éppen ezért négyéves tagságom alatt folyamatosan javasoltam a bírói equitációt, azt, hogy tekintélyük emelése érdekében és szakmai hozzáértésük alátámasztásaként a bírók maguk is rendszeresen és kötelezően tegyenek lovas teszteket - méghozzá nyilvánosan.
Javaslataim nem tudtam sikerre vinni, ezzel együtt álláspontom az elmúlt évtizedekben nem változott...
Nem passage, amiből nem következik a piaffe!
Nem passage, amiből nem következik a nyújtott ügetés!
Nem piaffe, amiből nem következik az ügetés!
Nem piaffe, amiből nem következik a passage!
Nem piaffe, amiből nem következik a leveade!
Gondolatok a futószárazás kapcsán II.
A modern kor kihívása
A fiatal lóval való foglalkozás a katonai szabályzat szerint háromemberes munka. Kompromisszum, ha két ember dolgozik a lóval. Amikor a Tattersallban elkezdtem lovagolni, akkor még az volt a szokás, hogy a csikókat még kivétel nélkül ketten vezették. Pontosabban egy vezette, egy segítő pedig a ló mögött tartózkodva, ha kellett előrehajtotta a lovat. Ma az a kihívás, hogy általában a kezdő lépéseket is egyedül kell megoldania mindenkinek. Nincs ember és ha esetleg lenne is, akkor az képzetlen, valódi segítség adására alkalmatlan. Ezért el kell fogadnunk, hogy a képzés lassabb előrehaladással zajlik, mint ami a katonai előírásban található. A ló lassabban ügyesedik, lassabban érti meg az elvárásokat, ló és lovas több buktatón keresztül éri el akár a legelső mérföldköveket is.
A testbeszéd
Ló és lovas kommunikációjának alapja a testbeszéd. Ez a futószárazás során is így van. A testbeszéd a követő magatartásból ered, a ló optimális esetben a lovas “felé” van. A lónak tisztelve kell követnie kiképzőjét. Ez azt jelenti, hogy a kiképző által felvett helyzetet és távolságot a lónak fenn kell tartania: nem közeledhet, nem távolodhat, nem maradhat le, nem előzhet. A lónak ezt először úgy könnyű megértenie, ha a kiképző is körön mozog, még ha kicsin is. Ha a kiképző gyorsul vagy lassul, azt a sebességével kell lekövetnie a lónak, ha kissé a ló felé dől, akkor bővítenie kell a kört, ha ellenkezőleg, akkor a lónak szűkítenie kell a kört. A lónak végeredményben saját súlypontjával a kiképző súlypontjához kell igazodnia, a két súlypont egymáshoz viszonyított helyzete (távolsága) nem változhat. Ha ez a helyzet a lóra ülve áll elő, akkor azt mondjuk, hogy a lovas az ülésére vette a lovát, üléssel tudja előrelovagolni, felvenni, fordítani, hajlítani.
A ló alakjával szintén a kiképzőjét követi: ha a kiképző leejti a szárat tartó kezét és kisé előredől akkor előre kell nyújtani a nyakát, ha a kiképző felemeli a kezét és hátraveszi vállait, akkor a lónak fel kell igazodina.
A kiképző alapállásával (ha vállai párhuzamosak a ló gerincével) hajlítottan egyenes helyzetet jelent. Kissé menetirányba fordulva vállat be, ellenkezőleg fordulva farat be helyzetet kell felvennie a lónak, gerincoszlopával követnie kell a kiképző gerincoszlopának elmozdulását.
Futószárazás közben nem mindegy, hogy a kiképző a lóhoz képest hová áll. Kissé előrébb felvett pozíció a ló vállát kifelé, hátrább felvett pozíció a vállakat befelé vezeti. Miután a ló ferde, ezért a két különböző kézen más pozíciót célszerű felvenni. Általában a váll balra esik ki, ezért bal kézen kissé előrébb célszerű állni (a vállakat kifelé vezetendő), jobb kézen pedig kissé hátrább kell helyet foglalni, hogy a pozíció ne erősítse a vállak kiesését.
Futószáron a testbeszéd teljesen megegyezik az ülés segítségeivel, kivéve a lovas csípőjének jármódot meghatározó mozgását. Van kiképző aki futószárazás közben is kifejezi mozgásával a jármódot, de ez nem része nemzeti hagyományunknak. Én ezért inkább a hangsegítséget preferálom.
A konchajlítás a kiképző hátravett vállaival és térdeinek rogyasztásával lehet jelezni. Ebben a helyzetben a kiképző vállaival lehet a feligazítást jelezni egészen a pessade, vagy levade feladatig.
A vállak és csípők vezetése másodlagos segítséggel
Futószárazás során a váll befelé vezetése belső direkt szárral (ez maga a futószár) és külső indirekt szárral történik. A külső indirekt szárat a felemelt, külső vállra ható pálcasegítség jelzi.
A vállak kifelé vezetése belső indirekt szárral történik. Erre két lehetőség van: a futószár vízszintes hullámzó mozgásával, vagy a belső vállra irányuló pálcasegítséggel.
Itt kell kitérni a pálcahossz kérdésére. A pálca nem büntetőeszköz, a pálca a kiképző testméreteinek növelésére való. Arra, hogy a kiképző lova testét bárhol meg tudja érinteni. A pálcahasználat során a pálca lehet “kikapcsolt” és “bekapcsolt” helyzetben. Például a pálcával (kikapcsolt állapotban) úgy lehet megsimogatni a lovat, mintha az a kiképző saját keze lenne. A “bekapcsolt” pálcától viszont a lónak ki kell térnie a segítség helyétől függően. Ha a pálca a vállak hat, akkor a vállaival kell oldalirányba mozdulnia és ugyanígy hat a pálca a csípőkre is. Hátulról a pálca aktivizálólag hat: ha a kiképző súlypontja előremozdul akkor a tolóerőt növeli, ha a kiképző az aktivizálás közben vállát hátraveszi, akkor a hordozóerőt. Előről hatva a pálca felvevőleg hat. Az alsó nyakélre adott segítség a lovat feligazítja, a farokrépa tövére adott segítség a konchajlítást jelzi. A pálcahasználat ezen leírása csak az alapokra vonatkozik, az ennél jóval összetettebb lehet: a segítségeknek nem csak a helyük, de időzítésük is más és más jelentéssel bírhat.
A pálcasegítség lehet vizuális és fizikai: a “bekapcsolt” pálcával nem feltétlenül kell megérinteni a lovat, az távolabbról is hathat. A pálcasegítség oda fog hatni, ahová a lovas néz, ezért nem mindegy hogy melyik testrészre tekint a kiképző. Ha a csípőt akarja a pálcával kifelé vezetni, akkor nem nézheti a ló fejét, vagy vállát, nem nézhet a ló elé, vagy mögé.
A csípők vezetése belső vagy külső csizmasegítséggel történik, amit futószárazás során a pálca jelzése helyettesít.
A pálcasegítség másodlagos segítség mindaddig, amíg a ló kitér a pálca nyomására. Magasabb képzettségi szinten viszont a ló “beköveti” a pálcát, ugyanúgy felveszi és fenntartja vele a távolságot mint a lovas testével. Ilyenkor a pálca elsődleges segítséggé válik. Ez így helyes, hiszen elődeinknél katonai szempont volt az, hogy a ló mindig a fegyver (a pálca) mozgásának irányába haladjon. Ilyenkor a pálcának egyfajta “szívó” hatása is érzékelhető.
A támaszkodás
A támaszkodás nem szársegítség. A támaszkodásban az információ a lovas felől halad a ló felé, míg a szársegítségek használata során a helyzet pont fordított, azok a lovas szándékát közlik a lóval. Ez persze nem zárja ki a szársegítségek és a támaszkodás egyidejűségét. (Ugyanúgy, ahogyan egyszerre több szársegítséget is lehet adni, pl. felvétel adása során lehet állítani a lovat, vagy felvevő segítség adása közben lehet direkt, vagy indirekt segítséget is adni a szárral.)
Futószárazás során a támaszkodásban a szár egyfajta mérőeszköz, a száron keresztül a kiképző a kezével is érzi, hogy a ló kidőlt (elnehezedik a támaszkodás), esetleg bedőlt (megszűnik a támaszkodás), “beelőzte” a kiképzőt, vagy esetleg lemaradt. Ez utóbbi kettőt a szár irányának változásából lehet érzékelni. Szóval a kéz a támaszkodáson keresztül érzékelni tudja, hogy hol van a ló válla. Ez fontos érzés, hiszen lóra ülve a lovas nem látja a lovat.
A támaszkodás továbbá arra való, hogy a kiképző érzékelje a ló elengedettségét, vagy feszességének helyét, egyenességét (felvehetőségét), egyensúlyát (menetirányának és sebességének szabályozhatóságát), valamint lendületét, hátulsó lábának aktivitását.
A támaszkodáson keresztül érzékeli a kiképző, hogy a ló szárraállításához inkább felvevő, vagy inkább aktivizáló segítségét kell fokozni.
A futószárazás célja - ugyanúgy, mint a lovaglás során - a száronlét elérése, a ló segítségek közé vétele.
A támaszkodás nem lehet erősebb a szár súlyánál!
Másnak ugyanis nincs értelme.
Ha több, akkor a hátulsó lábak nem végzik feladatukat (a ló nincs egyensúlyban) és ilyenkor a ló képtelen (!) reagálni a szársegítségre. Bunkóskodni persze lehet a lóval.
Ha nem több, akkor meg nincs szükség (!) a szársegítségre, hiszen ilyenkor a ló az ülés segítségeire is reagál.
Miből kellene azt gondolni, hogy a lovaglás egyszerűbb?!
Ronnie Scott's Club in 1974 -Oscar Peterson-piano,Niels-Henning Ørsted Pedersen-bass,Barney Kessel-guitar
Amíg az iskolajármódok lovaglása nem válik napi tapasztalattá, addig nem érthető elődeink harcmodora.
Míg a fegyverek használata azok birtokában több-kevesebb erőfeszítéssel elsajátítható akár mesteri szinten is, addig ugyanez nem nem igaz a lovaglásra. Az csak mester útmutatásával lehetséges.
Elődeink minden ábrázolása iskolajármódot mutat. Nem véletlenül, hisz ez eredményességük kulcsa. A közelharcban nem a fegyverhasználat, hanem a lovastudás dönt.
A lovastudás a fordulékonyságot célozza: ez az összeszedettség. Elődeink ábrázolásai azért mutatnak kizárólag iskolajármódokat, mert az összeszedettség mesteri szintjén a ló automatikusan isklajármódba vált.
Elődeink szerint a magasiskolának két fokozata van: alacsonyabb és a magasabb. "Az alacsonyabb iskola az iskolajármódokkal ("iskolalépés, iskolaügetés, iskolavágta") és az ezekben végrehajtott oldaljárásokból, a magas iskola a magasabb iskola jármódjaiból és a föld feletti iskolából (levade, iskolaugrásokból) áll...Az egyszerűség kedvéért az alacsonyabb iskolalovaglást iskolalovaglásnak mondjuk."
Az idézetek a Díjlovaglás című írásból valók, aminek szerzőit nem tudjuk pontosan, hiszen az 1950-es években íródott, de Keméry, Szemere, Máchánszky, Kósa-Reznek, Kókay nevéhez kötjük, azaz lovas kultúránk legtisztább forrásának kell elfogadnunk.
A Jóisten nem úgy teremtette meg a lovat - és ezen a hatezer évvel ezelőtti háziasítás sem segített -, hogy a 21. században a pörgős és egoista emberrel kelljen együttműködne.
Kedves Roxy Lángi!
Engedd meg, hogy felvetésedre, (hányfajta vágta létezik) itt válaszoljak: azt gondolom, hogy sokakat érdekel.
A válasz az, hogy háromfajta vágta létezik: két, három és négyütemű.
Alistai Máttyus Nepomuk János 1828-ban így ír erről:
"A vágás vagy vágtatás szakadatlan ugrásokból áll, mellyeket két, három vagy négy perczentében megkülönböztetni lehet."
Ugyanezt állítja még az 1954-ben megjelent Lovaglás és Hajtás című könyv: a négyütemű iskolavágtát külön fejezetben taglalja (egyébként, mint a perdülés előfeltételét), a kétütemű vágtát redopp és mezair megnevezésekkel.
Megjegyzendő, hogy nem csak az összeszedés fokozásával lehet a háromütemű vágtától a négy- és kétüteműhöz eljutni, hanem az iram fokozásával is. A versenylovak a négyütemű versenyvágtában haladnak, de létezik ennél is gyorsabb jármód a "futás", amit carriere megnevezéssel is illetünk. Ilyenkor a ló, mint a kutya, vagy az szarvas szökelléssel halad előre. A jármódot a XX. század eleji katonai szabályzataink a futtatás fejezetcím alatt tárgyalták.
Sajnálatos módon a két és négyütemű vágta használata a hetvenes és nyolcvanas években kikopott nemzeti kultúránkból. Az akkori, a rendszer által támogatott lovasok - néhány, a szabályt erősítő kivételtől eltekintve - nem álltak, nem állhattak szóba az akkor még élő lovas szakemberekkel és így nem lett kultúrájuk része az iskolázott vágta. Meg kell jegyezni, hogy a másik oldal is felelős több ezer éves lovagkultúránk megszakadásáért, ők a "bizony mi a komcsikat nem fogjuk felvilágosítani" alapállással hallgatták el tudásukat. A mi feladatunk az eredeti kultúra újrafelfedezése, művelése.
Ennek első lépése az, hogy a különböző fogalmakat egységesen nevezzük meg, hogy legalább egymást megértve, az adott kifejezéssel ugyanazokat a dolgokat nevezzük meg.
Campagne Vágta: három ütemű, lebegési fázissal rendelkező jármód, minden ló képes rá. Kétfajta beugratási lehetősége van: campagne átmenet: az alacsonyabb jármód gyorsításával, vagy iskolaátmenet: sebességváltás nélküli lábsorrendváltás.
Iskolavágta: négyütemű, kifejezett lebegési fázissal nem rendelkező jármód.
Kétütemű vágta (levade, majd az elülső lábak földreérésekor rebatt, azaz a két hátulsó láb egyidejű előrelendülése: ha hajtott, akkor terre-a-terre a megnevezése, hajlítás nélkül mezair, oldaljárásban redopp.
Az eredeti cikkben mezair látható.
Szeretettel és köszönettel a kérdésfelvetésért:
István
A beugtatás négy módszere
(Mármint vágtába :) )
Rendszeres a vita, hogy külső, vagy belső csizmával kell-e beugratni a lovat. A válasz az, hogy az attól függ, hogy mi a cél, amit persze leginkább a ló idomítottsága fokához kell igazítani.
1. Campagne beugratás
Az átmenet gyorsítással történik. A segítséget a belső csizma adja. Fiatal, a képzés elején járó lónál ezt kell alkalmazni.
2. Iskolabeugratás
Az átmenet sebességváltás nélkül, csupán lábsorrendváltással történik. A segítséget a külső csizma adja, "feltöri" az átlós lábak egyidejű (diagonális) mozgását, hatására a külső hátulsó láb megindítja a vágta mozgássorát.
3. Az iskolavágta segítsége
Az iskolavágta négyütemű jármód: segítsége külső, majd belső csizma, hiszen mindkét átlós irányban "fel kell törni" a diagonalitást.
4. Terre-a-terre segítsége
A terre-a-terre az iskolavágta kétütemű változata, a ló hátulsó lábai rebattolnak, azaz egyszerre lendülnek előre. A két csizma egyszerre ad segítséget.
Mindezek persze csak csizmasegítségek - az ülés segítsége nélkül értelmezhetetlenek a ló számára.
GONDOLATOK A FUTÓSZÁRAZÁSRÓL
A kézen történő munka
A lovaglásban több olyan kifejezés létezik, aminek kettős értelme van. Például a farat be kifejezés egyrészről azt a feladatot jelenti, amikor a ló a lovarda fala mentén halad úgy, hogy a fal a hajlítás külső oldalán van, másrészről a kifejezés összefoglalóan is jelenti mindazokat a feladatokat, amikor a ló hajlításban három patanyomon halad úgy, hogy a hajlítás szerinti külső hátulsó láb jár a belső elülső vonalán. Ilyenkor a különböző megnevezések tulajdonképpen csak azt írják le, hogy a lovardában a feladat milyen nyomvonalon kerül végrehajtásra. Így például a farat ki során a fal a hajlítás külső oldalán van, az oldaljárás során (ami szintén farat be feladat) a ló átlóvonalon halad, fordulatban a perdülés kifejezést használjuk, de ha a ló az elülső láb körül fordul meg farat be jelleggel, akkor a repulon kifejezést használjuk.
Ugyanígy kettős jelentése van a kézen történő munka kifejezésnek is. A kézen történő munka összefoglalóan jelenti mindazokat a technikákat, amelyek során a lovas nem nyeregből, hanem a földön állva végzi a kiképzés. Ennek során a különböző pozíciókat különböző elnevezéssel illetjük. Ha a ló előtt állunk a menetiránnyal háttal akkor azt egyes pozíciónak, vagy groundworknak nevezzük.
A lókiképzés szakszövegében a magam részéről nem szeretem az idegen kifejezéseket, de eddig nem találtam a szakirodalomban magyar kifejezést a lovas ilyen pozíciójára, pedig kultúránktól nem idegen ez a munkahelyzet. Például pilárok közti munkánál a segítő ebben a pozícióban van nemzeti kultúránkban is.
Ha a kiképző a ló nyaka mellett áll, akkor kettes pozícióban van és ezt a helyzetet magát is kézen történő munka megnevezéssel illetjük. Ha a lovas a nyereg magasságába helyezkedik, akkor függetlenül a szárhossztól azt futószárazásnak nevezzük (hármas pozíció). Ha pedig a csípőnél áll, vagy hátrébb, akkor a lovas hosszúszáras munkát végez (négyes pozíció). A lovas állhat a külső oldalon is, ezt crossworknak nevezzük. Ez is ismert mindenki számára, hiszen a capriole feadatnál a hosszú szárat a kiképzővel átellenes oldal kapicánkarikájába szokás kapcsolni és a szár a ló hátát keresztezve indul a kiképző keze felé.
A kézen történő munka jellegzetessége, hogy mindig a “túlsó oldal” a kihívás. Groundworknél például viszonylag egyszerű a váll vezetése, de kihívás az aktivitás fenntartása, az, hogy a ló “előrefelé” legyen. Kézen történő (kettes pozíció) munka és a futószárazás során a kihívás a külső oldal bekeretelése, a hosszúszáras munka során pedig egyszerű a ló előrehajtása, de gond lehet a vállvezetéssel, az egyenesség fenntartásával. Nyeregbe ülve persze az a nehézség, hogy a ló minden oldala túlsó oldalnak számít.
Szintén jellegzetesség, hogy a szár hosszúsága a képzettséggel arányos, mert van egy bizonyos szármérték, ahol elfogy a kiképző befolyása. Minél képzettebb a ló, annál hosszabb szárat lehet alkalmazni a futószárazás során is. A szárhossz és a befolyás kapcsolatának alapelvet egyébként minden lovas ismeri, hiszen ha a ló hátán elfogy a befolyás, akkor az edző azt kéri, hogy “fogjon előrébb” a lovas. A helyes szármérték tulajdonképpen a leghosszabb szár, amin még a befolyás fenntartható. Ennek megfelelően a kézen történő piaffe csak abban különbözik a futószáron végrehajtott piaffe feladattól, hogy futószáron a hosszabb szárhoz tartozó befolyás szükséges.
A kézen történő munka - így a futószárazás előnye, hogy a ló könnyebben mond nemet, így a ló nehezebben erőszakolható meg, míg nyeregből könnyebb az erőszakoskodás. Ráadásul, miután a lovas súlya nem terheli a lovat, a kézen történő munka, így a futószárazás is, egyszerűsített feltételeket támaszt a ló számára. Mindezekért igaz az az állítás, hogy ami kézen nem megy, az nyeregből sem fog menni.
Az egyes pozíció kivételével minden pozícióból, így elvileg futószáras pozícióból is lehet egy szárral és két szárral dolgozni, de a magam részéről nem alkalmazom a két szárat futószárazás során, aminek igen sok oka van. A legfontosabb, hogy egy szár alkalmazásával nem lehet lekráglizni a lovat, így kisebb a hibázási lehetőség. Vagy egyenes a ló és akkor az egy szárral is fel lehet venni a lovat, aminek hatására tartásba jön, vagy nem, de ezen a két szár amúgy sem segít. Egy szárral biztonságosabb, mondhatnánk tévedésmentesebb feltételeket biztosítunk önmagunk számára. Ráadásul a külső szár csak három segítséget adhatna, amit a belső szárra nem lehet adni: külső direkt és indirekt segítséget, valamint külső állító segítséget. A futószárazás során külső állító segítségre nincs szükség, hiszen a futószárazás körön zajlik, így a lovat csak befelé hajlítjuk. Külső indirekt segítséget helyettesíteni lehet felemet, a külső vállra ható pálcasegítséggel, míg a külső direkt szársegítséget helyettesíteni lehet a belső vállra ható, a vállat kifelé vezető pálcasegítséggel. Így külső szárra valójában semmilyen szempontból sincs szükség.
A futószárazás nem egyenlő a ló mozgatásával.
A futószárazás a minőségi lókiképzés része, így futószáron minden jármódra (lépés, ügetés, vágta), minden átmenetre (lépés-állj, ügetés-lépés, ügetés-állj, vágta-ügetés, vágta-lépés, vágta-állj, állj-lépés, állj-ügetés, állj-vágta), minden iramra (összeszedett, munka, közép, nyújtott) és a hajlítottan egyenes helyzet mellett minden hosszhajlításra (vállat be, farat be) ki kell képezni a lovat. (A hajlítottan egyenes helyzet a vállat be és farat be között van, ezért a vállat be és farat be feladatok nélkül nem lehet precízen kialakítani a halítottan egyenes helyzetet.)
A kikötőszárak kérdése
A hajlítás szükségessége miatt általában kapicánt használok és elhagyom a kikötőszárakat, hiszen fix kikötőszárakkal egyebek mellett a hajlítómunka lehetetlen, a csikózabába bármilyen flik-flakkal is becsatolt szár pedig rossz irányba fordítja a koponyát, így általában a kiképző szándékával ellentétesen a lovak tarkóban kifelé hajlítottak…
A futószárazás során a szárat a kapicán középső karikájába kell csatolni. A másik két karika lovagláshoz szkükséges, amikor a kapicánhoz két szár csatlakozik. A kapicánnal történő futószárazás legnagyobb előnye, hogy könnyen lehet kezet cserélni, nem kell átszerelni a lovat. Így persze több kézváltás is történik a munka során, a kiképzőt nem “nyomasztja” az átszerelés gondja.
A kikötőszáraknak azonban lehet jelentőségük és ezekben a helyzetekben nem szabad visszariadni használatuktól. Legelső szempont a biztonság. Ha nincs megfelelő befolyás a lovon, esetleg felmerül az, hogy veszélyes lehet a ló mellett álló kiképzőre, akkor azonnal kikötőszárakat kell alkalmazni. Ezért van az, hogy a katonai szabályzat előírja a kikötőszárak használatát és így a kikötőszárak használata a manapság használatos kobak funkciójához hasonlítható: akinek nincs kellő tapasztalata, gyakorlata a futószárazásban az kösse ki lovát.
A kikötőszárakkal sem keretet, sem támaszkodást kialakítani nem lehet. A lovat kikötőszárak használata nélkül kellő egyensúlyban való mozgásra kell tanítani és akkor úgymond megszilárdul a nyaka. A megszilárdult nyak a kellő mozgáskultúra elsajátítottságát jelzi, ha pedig a nyak megszilárdult, akkor értelmét veszti a kikötőszárak keretet, vagy támaszkodást kialakító (a gyakorlataban amúgy sem működő) funkciója. A fix kikötőszárak ugyanis korlátozzák a nyak szabadságát és ahelyett, hogy keretet és támaszkodást alakítanának ki, megakadályozzák a ló egyensúlyba kerülését és így a kiképzői szándékkal ellentétes hatásuk lesz: a ló elveszti egyensúlyát, ennél fogva bekeretelhetetlenné válik, a támaszkodás helyett pedig a ló beledől a szárba. Teoretikusan persze lehet kikötőszárakkal is jól futószárazni, de ahhoz mesteri szaktudás szükséges. Nagyon ritkán lehet látni kikötőszárakkel helyesen végrehajtott futószárazást.
A mellékelt fotón azonban én is kikötőszárakat használok. Azt a kiképzési problémát kellett megoldani, hogy fiatal lovam, Nápoly, túlságosan hajlékony volt és így a szársegítség nem “ért el” a vállakig, a vállak nagyon nehezen voltak vezethetők. Nápoly a direkt (vállakat befelé vezető) szársegítséget állító szársegítségnek értette és a helyzet megoldásában a kikötőszárak úgy segítettek, hogy az állításnak határt szabtak és így a szársegítség “elérte” a vállakat. A szársegítség megértése és ennek eredményeként a mozgáskultúrájának kialakulása után a kikötőszárak fölöslegessé váltak. A tanulság persze egyértelmű, a szerszám mindig arra való, hogy végül ne kelljen használni. A kikötőszárakat persze olyan hosszúra csatoltam, hogy azt a ló “ne érje el” így alaphelyzetben (amikor a ló nem került túlságos állításba és ezzel együtt hajlításba) ne kerüljenek hatásba, a ló nyakmozgásának szabadságát semmiképpen és semmilyen módon ne korlátozzák.
A ló mozgáskultúrája
A futószárazás legfontosabb kihívása az, hogy a ló folyamatosan körön mozog, ami nem természetes helyzete a lónak. Természetben nyilvánvalóan nem mozog körön a ló, ez a helyzet számára értelmezhetetlen. Másrészről a ló mint a legnagyobb testű menekülő állat, menekülési taktikáját a gyors reakcióra és nem a fordulékonyságra alapozza, azaz a ló nem fordulásra teremtetet. Harmadrészről a lónak nincs kulcscsontja így ha elveszti oldalirányú egyensúlyát, akkor az elejére esik. A lónak mindhárom ok miatt meg kell tanulnia, hogy a körön való mozgás során hogyan kezelje a centrifugális erőt, azaz mennyire dőljön befelé. A centrifugális erő mértéke igen különböző lehet, az nem állandó, ezért annak “kezelése” tanult ügyességet kíván a lótól, azaz futószáron csak egyfajta mozgáskultúra kialakulása után tud csak helyesen mozogni. A centrifugális erő fordítottan arányos a kör sugarával (minél nagyobb a kör, annál kisebb az oldalerő) és arányos a sebességgel (minél kisebb a sebesség, annál kisebb az oldalirányú erő.)
Szentpéterpuszta
Kajászó
2472
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dr. Gőblyös István új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
Üzenet küldése Dr. Gőblyös István számára:
Dudva tanya-Emese családi állatpanziója
Bocskai Utca
RemekEb Fizioterápia és Kutyafitnesz
2472,KAJÁSZÓ
