15/09/2024
Kedves Lovasok, Edzők, Klub vezetők!
Szeretnénk tájékoztatni Titeket, hogy a bírók többsége úgy döntött, hogy idén több versenyfelkérést nem fogad el, így sem a Közép Magyarországi régiós döntőn, sem a Championátuson nem vállaljuk el a bírói felkérést. A döntés azért hoztuk, mert nem tudunk azonosulni a Szakbizottság rendszeres szabálysértő magatartásával, melynek legutóbbi példája az OB szabálytalan megszervezése és lebonyolítása volt, de mindannyian emlékezhetünk még a tavalyi Közép-Magyarországi regionális döntő előtt, utolsó pillanatban történt szabálymódosításra is.
Többször kezdeményeztünk kommunikációt a Szakbizottság felé, de ezek mindig eredmény nélkül maradtak, a megkeresésekre korrekt szakmai alapokon nyugvó párbeszéd nem indult el.
Azt is fontos tudnotok, hogy a bírók és más körök is többször felhívták a Szakbizottság figyelmét, hogy a Magyar Díjlovagló Szabályzat számos ponton ellene mond a Magyar Lovas Sportszövetség Szabályzatainak, holott az MLSZ szabályzatát minden szakág köteles lenne betartani. Ez a joghézag sok esetben oda vezet, hogy nem lehet tudni, hogy melyik szabályozás az érvényes.
A bírónak a szabályalkalmazás a feladata, de ha nincsenek egyértelmű szabályok, akkor abból csak vita származik. Legyen elég ebből!
Úgy gondoljuk, hogy a díjlovaglás rég volt ilyen mélyponton. Távolmaradásunk a bíráskodásokról nem a versenyzők ellen van, és nem is a versenyhelyszín ellen, hanem ez az egyetlen eszközünk maradt arra, hogy felhívjuk a figyelmet a szabálytalanságokra és valós szakmai párbeszédet indítsunk lovasok, edzők, bírók és a Díjlovagló Szakbizottság között.
Írták: a változást sürgetö bírók
‼️Felhívjuk a figyelmeteket, hogy Magyar Díjlovaglásért egy független infrormációs oldal, mely a díjlovagló szakágban zajló eseményeknek kíván nyilvánosságot adni. Kérjük, hogy az itt megjelent cikkek, bejegyzések alá kizárólag azok tartalmára vonatkozó megjegyzéseket, hozzászólásokat írjatok le. Az egyéb, nem kulturált vagy személyeskedő hangnemben írt kommentek törlésre kerülnek. ‼️