28/11/2021
Az utóbbi időben az ILdogs gazdikereső oldalamon pörögtem. Négy kutyusnak találtam örökgazdit nagyhirtelen, ami sok bejegyzés megírásával és annál is több backoffice melóval jár. De sokat gondoltam Rátok, fejben volt már napok óta egy végre bjutiposzt. Gondoltam hétvégén lesz kis időm, írok egy összefoglalót legalább az új bjutisokról, mert voltak mostanában jó sokan, hála értük mindenkinek. ❤ Helyettük azonban másról írok.
Arról, hogy nem tűntem el csak átalakultam. Szilikonszáj lett belőlem. 😅 Legalábbis a botoxot amúgy sem igénylő alsó ajkam most még teltebb. De legalább nem szimmetrikus, mert az tökuncsi lenne. Nem plasztikáztattam, akkor ennyi lenne a sztori. Más történt.
Tudjátok hogy két dolog van akiért/amiért bármit bevállalok. 1. A kutyákért. 2. A boldogságért. Efbén ez abban nyilvánul meg, hogy gond nélkül csinálok hülyét magamból, csakhogy mindenki nevessen egy jót. Na, akkor ez itt egy 2:1 fotó. Mukiért is bármit bevállalok, pölö hogy minden alkalommal kakát takarítok utána a bjutitaxiból meg az asztalról, padlóról etc. Ma is megtettem. Ismeritek már a kis carmadzagot, deimádom őt is. 🥰
De nem Muki a főszereplője a mai mesének, hanem egy másik édesdrága, egy idősödő vizsi-snaci mix kislány, Lili. Aki tegnap szájon harapott. Nem kicsit, viszont nagyon. 7 öltés lett belőle, meg egy szép hosszú kirándulás, mire a negyedik (!) kórházban végre elláttak, és összevarrták a nem kicsit vérző, meg főleg a még szerintem átlagosnál jóval magasabb fájdalomküszöbömnek is baromira érzékelhető sebet. Amit nem tennék közszemlére. Nem ciki, csak undi. Hogy hiányzik-e egy darab a számból vagy sem, sose derül ki, de pont úgy nézett ki. Helyette itt van ez a vér látványát kevésbé jól viselők számára is nézhető fotó. Ne sajnáljatok plíz, megmaradok. Tíz nap, és a varratszedés után erre az esetre is csak kellemes és tanulságos emlékként fogok visszagondolni. Mint az összes többire, melyeket az idővel egyre halványuló sebhelyek, meg a nemsokára végre visszanövő körmöm idéz, ami még júliusban sérült egy panzis bunyó szétkapása során.
Kutyázni veszélyes. Főleg, ha Kutyáslány vagy. Mentesz, rehabilitálsz, szocializálsz, örökbe adsz, bjutizol, panziózol, kutyákkal kelsz és fekszel. És akkor is veszélyes, ha ezt már nagyon régóta csinálod, és pontosan tudod, hogy a kutyák öszönlények, soha nincs olyan, hogy 100%-ig biztos. Még egy olyan kutyusnál sincs, akit ismersz, két éven át együtt sétáltattad vele az akkor még csak egy sajátodat.
Még nyolc éve utoljára. Szóval Te hiába vagy tökhappy, hogy viszontlátod az egykori pajtit, meg a cuki Gazdiját, ha kettőjük közül csak az utóbbi emlékszik rád. És Te ezt is pontosan látod, amikor megérkeznek és ennek megfelelően közeledsz az egyébként inkább félős ebhez, így semmi se történik. A baj akkor kezdődik mikor elkezdesz válaszolni a "Mi újság Ildi?" kérdésre, azaz magadhoz képest megpróbálod zippelve összefoglalni az elmúlt, eseménytelennek nem nevezhető nyolc évedet, hogy addig a kozmetikához egyébként szokott bjutis kicsit szokja, hogy hol is van. És miközben mesélsz, valószínűleg nem vagy elég multitask. Pedig az vagy, de tegnap mégsem voltál az. Mert mikor végre levegőt veszel az utolsó körmondat után, és Lilihez fordulsz, hogy vele is elbeszélgess egy kicsit arról, hogy mit is fogsz csinálni, akkor túl közel hajolsz az arcához. Ami neki nem tetszik. Előtte a simikre egyetlen rossz mozdulata sem volt, ezért észre sem veszed, hogy nem csak odakapott, hanem ömlik a vér a szádból, és beszélsz tovább. Csak amikor megérzed a hemoglobin ízét jössz rá, hogy itt ma nem lesz bjuti, itt ma esélyesen sűrgösségi lesz, meg szombat lévén ügyelet. Azzal sincsen semmi baj, itt van a kórház a falu másik végén. Csak kocsid sincs éppen, mert van, de francia. 😆 És Azúr jobban szereti a szerelőt mint téged, tegnap is nála aludt és már egy hete nem jött haza. Milegyen? Menjek - Ne menjek? Kutyaharapás. Sose mész vele dokihoz, pedig volt már akkora és nem egyszer, amit ha összevarratsz, hamarabb gyógyul. De ha elmondod a dokinak az igazat, a kutya bajba kerülhet. Elvihetik, hogy megfigyeljék veszélyes-e, ismered az eljárást. Döntesz. Úgy, ahogyan szoktál. Ne menjünk! Aztán belenézel a tükörbe, és rájössz, hogy ez most nem az a szitu, amikor el tudod kerülni a fehérköpenyest, ez magától nem fog helyrejönni, vagy ha igen nagyon rusnya leszel. Mégis menjünk!
Gazdinak egymilla hála, hogy végig járta velem a Kistarcsa-Kútvölgy El caminot. A helyi Flór Ferenc kórház volt a start, aztán az Uzsoki és a Honvéd érintésével, illetve utóbbiban történt teljesen értelmetlen, de legalább egy órát igénybe vevő becsekkolás után végre célt értünk a Jánosban. Ahonnan szintén tovább akartak küldeni a Tétényibe, de a híres türelmem ott nekem is elfogyott és a mosolyom, ha tudtam volna, se lett volna már őszinte, attól hogy az 5. helyre akarnak küldeni, mert elvileg ott van az ügyelet. Elvileg a másik három helyen is volt. Aztán lett a Jánosban is. Nem pontosan értem, hogy már a Flórban miért nem tudta a kishölgy, hogy hova is kellene menni, de őt leszámítva legalább mindenhol mindenki kedvesen zavart el.
Liliék tízre jöttek, a bjutit el se kezdtük. Este hatra értem haza. És nem értem volna, ha Ankió nem taxizza velem végig a félvilágot, amiért végtelenül hálás vagyok neki. Aztán kicsit kiégve, meg carrá fagyva, de mégis boldogan jutottam haza, részben szintén taxival. Kutyát nem érdekelte, hogy nem vagyok túl jól, elájulok-e vagy sem, van-e pénzem taxira, vár-e otthon négy gyerek, le van-e merülve a telefonom, vagy tudok infózni a szeretteknek. Nem tudtam, a telóm le volt merülve. Míg a szimpi, remélem aranykezű doki stoppolta a számat, tudtam végre feltölteni, a kisműtőben. De fel tudtam! Szóval teljesen all inclusive a magyar egészségügy, csak ennyit szeretnék megjegyezni. Nézzük a napos oldalt mindig, ott van a konnektor! 😉
Meg nézzük meg, mit is kell tanulni az esetből. Mert ez egy állatos tanmese, amiből az a tanulság, hogy soha nem a kutya a hibás. Never! Ő úgy kommunikál, ahogy azt tanulta. Ha mentett, akkor könnyen lehet, hogy berögzült valami, amit nem kellett volna megtanulnia. És hiába élt az elmúlt tíz évben végtelen szeretetben meg nem csinált még soha ilyet, és hiába vagyok én általában szimpatikus a kutyáknak, mert soha nincs 100%. Csak ösztönök vannak. Tegnap Lilinek nem voltam szimpi. Valamit nem jól csináltam, azért nem voltam az. Ergo az én hibám, hogy bevarrták a számat, és most kissé nehezen beszélek, de gondoltam írni azt tudok, és szerintem ez a sztori posztra érdemes.
Azért meséltem el Nektek ezt az egészet, hogy legyetek okosabbak mint én, és inkább más kárán tanuljatok.
Lilit imádom, Lilit visszavárom a bjutiba a legnagyobb szeretettel, és vissza is fog jönni. És kutyákért továbbra is bármit, akár olyat is, amit azt hittem nem tudok, aztán tegnap kiderült, hogy mégis. Sose szoktam hazudni, utálom a hazugságot, mindent ami nem őszinte, de ezt mégis felülírja, a kutyáért bármit. Mert nyilván nem mondtam el egyik kórházban sem, hogy mi is történt, nehogy szegény Lilit elvigyék megfigyelni, vagy bármi akármi. Meséltem helyette a viakoloros lépcsőm veszélyeiről, amit a tökcuki doki persze nem hitt el. Rajta van a papíroson, hogy 2 cm-es harapott seb. De hála csak arra volt kíváncsi történt-e rendőri intézkedés, aztán nem firtatta a történteket, így nem gabalyodtam bele hazugságom hálójába. Még annyit kérdezett, hogy "És esés közben harapta meg magát?" Hát hogyne doktorúr, épp mondani akartam. 😅 De minek is bármit, úgyis minden az arcomra van írva.
Ezen a képen is. Ez a jól megszokott 31 fogas telibevigyorom. Jelenleg ennyi megy. De nézzétek a szememet. Mosolyog! 😍 Mert a bjuti csak tegnap délutánra zárt be, ma úgy döntöttem kutyharapást szőrével, és kinyitottam. És holnap is ki fogok, és minden nap ki fogok, amíg van annyi ujjam, ahánnyal ezt a melót tisztességesen el lehet végezni. De lesz, mert magtanultam az esetből, amit kellett. És mert nem szeretnék még egyszer ilyen közeli kapcsolatba kerülni egészségügyi ellátó rendszerünk hiányosságaival. Nem minősítek, kérlek Ti se tegyétek! A poszt nem azért született, hogy az egészségügyet bántsam, bántják elegen, sokszor indokolatlanul. És mert ha valami nagyon távol áll tőlem, az a politika és gyűlöletkeltés, meg annak a bizonyos megosztottságnak a felpiszkálása. A megosztást csak az FB-n kedvelem, főleg, ha gazdikereső posztom kap belőle sokszázat. Felelősöket se keresek, nem is történt nagy dolog, csak volt egy cudar napom végülis. És egyébként is tudom ki a felelős. Én magam vagyok. És vállalom.
