08/09/2024
Drága Varázsollós Családtagok!
Nem szoktam a kozmetika oldalán, -csak igen ritkán-személyes, saját tapasztalású dolgokat megosztani. Ezúttal kivételt teszek. A történet miatt, gondolatébresztés miatt. A hozzászólás lehetőségét ez esetben szándékosan korlátoztam, mivel a posztom lényege nem szitkozódás, és szintén nem önmagam éltetése. Reakciótoknak viszont örülök, abból látom, hányan olvastátok el!
Hosszú mondanivalómnak több lényege is van, amit kiemelnék. Nem tudom fontossági sorrendbe rakni, mert mind fontos. Egyrészt, a felelőtlen, szívtelen emberek közöttünk járnak. Lehet a szomszédod az, akivel amúgy beszélgettél a kerítésnél, vagy egy ismerősöd, akiről sose gondolnád. Ez az egész nem csak a tudatlanság műve, hanem a gonoszságé is. Tudatlan lehetek, ha az ivartalanítást nem tartom fontosnak, nem értem miért kéne, és azt sem, ha már van egy ivaros kutyám, akkor kiemelten figyeljem a tüzelési időszakban. Ez nem pénzkérdés. Az ivartalanítás igen, lehet, de a többi az nem az. Ha már megtörtént a baj, lehet kérni segítséget. Csak van egy olyan szervezet, aki segít, ha megkeresik, nem biztos, hogy befogadással, de egyéb segítséggel, hogy a nem kívánt szaporulat ne születhessen meg. De ha már megtörtént minden, sorsára hagyni, elvinni, kirakni a pusztulat melegbe, a biztos halálba…..na erre semmiféle magyarázat nincs. Ez nem tudatlanság! Ez gonoszság! S ez az ember felkelt másnap reggel is, belenézett a tükörbe, talán még elégedetten mosolygott is, hogy na ezt is elintézte, és ugyanúgy szóba áll majd veled, mint ezelőtt. S persze mondhatjuk, hogy agyon is csaphatta volna, de kapott egy esélyt. Ha esélyt akarok neki, nem olyan helyre rakom, ahol amúgy egy lélek se jár. Ez nem egy forgalmas hely, nem egy turista útvonal, csak a helyiek ismerik. Ide, ha nincs gombaszezon, vadászat, netán favágás, szinte nem jár senki, és sose találkoztam ezen kívül itt senkivel, és én sem jártam erre hónapok óta. Azt sem hiszem el, hogy ezt a kutyát soha nem látta senki senkinek az udvarán. Az is lehet, hogy kikötött kutya volt. Élen jár Magyarország az állatkínzások számában is. Van egy állatvédelmi törvényünk, olyan amilyen, és úgy tartatják be, ahogy, de van. Van bejelentő lap, ahol jelezhető, ha az ember ilyen dolgokat lát, a jegyzőknek pedig foglalkozniuk kell a bejelentésekkel. Ez pedig megint nem pénzkérdés! Csupán egy pici emberség! Nem elfogadott a láncra vert, víz és étel nélkül hagyott, a kis kennelbe zárt kutya látványa sem, de az önsétáltató, majd hazaér mentalitás sem az. Az állatelhagyás, a rossz tartás és a bántalmazás büntethető cselekmény. Az, aki látja, tudja ezeket, de inkább elfordítja a fejét, ugyanolyan cinkos. Erre mondásunk is van: BŰNÖSÖK közt CINKOS, aki NÉMA!! Ne menjetek el szó nélkül semmi ilyen mellett! Régóta bizonyított tény, aki állatokkal kegyetlenkedik, az nem lesz különb embertársaival sem. Mikor jutunk el oda, hogy a társadalom kivesse magából az efféle embereket? Hogy lesz végre szankció? Hogy lesz olyan önkormányzat, hivatalos szerv, aki a zászlajára meri tűzni az állatok védelmét is?
Viszont segíteni bárki tud! Nem kell ehhez extra dolog. Ha jókor vagy jó helyen, az nem véletlen. Ne fordítsd el a fejed, hanem nyújtsd ki a kezed és tárd ki a szíved. Meglátod mennyire csodás ez!
A másik dolog, amit kiemelnék az a kutya maga. A csoda. Aki elolvassa majd ezt a történetet és végiggondolja, akár anyai szívvel külön is, érteni fogja. Megható, hogy szavak nélkül is lehet kommunikálni, bizalmat szavazni valakinek ismeretlenül is, akire rábízzuk legféltettebb kincsünket, mert hisszük, hogy rá lehet. De vajon honnan tudják, honnan tudta? Ezek azok a kérdések, amikre lehet sosem lesz meg a válasz. S ilyen kincseket és csodákat hagynak egyesek hátra…..ők nem méltók a csodák megélésére!
ÉS most jöjjön a sztori maga!
Véletlenek sorozata, sors akarata, vagy milyen felsőbb erők keze van ebben az egészben?
Hónapok óta nem voltam kint az erdőben, Regővel futni sem mentem amióta ilyen melegek vannak. Hétfőn délután akadt egy kis szabadidőm, gondoltam egy merészet, hogy én kinézek. Volt, aki talált gombát az ismerősi körömben, így, gondoltam meglesem én is itt mizu, és legalább kis időt eltöltünk együtt kettesben. A nagy meleg miatt nem háztól mentem futva, hanem a másfél kilométeres betonos utat kocsival tettem meg, védve Regőt az aszfalt melegétől. Onnantól pedig sétálva és kocogva mentünk az erdőben. Elmentem pár kilométerre a kútig, majd visszafordultunk, hogy azt az egy darab galambgombát, amit még korábban találtam lefotózzam.
Kerestem is visszafelé veszettül az út mellett a barnás kalapost, meg is lett, s miközben készült a fotó ugatásra lettem figyelmes. Egy barna fehér kutya az erdei út „kereszteződésében” elég vehemensen ugatott minket. Nagyon meglepett a dolog, mert hol volt eddig….befelé jövet nem találkoztunk, pedig itt-ott bementem a fák közé Regővel. Gondoltam biztos valami helyi kutya, pár kilométerre tudom, hogy van egy foxiszerűség, hátha ő az. Mivel utunk arra vezetett, szépen lassan haladtunk Regővel. A kutyus nem mozdult, ott ugatott, picit hátrált, de ugatott erősen. Ekkor láttam, hogy nem foxi, és lógnak a cicijei, gondoltam lefényképezem és felrakom a helyi csoportokba, hátha elszökött. Leguggoltam hozzá, odajött és ekkor ért a valóság…..csont sovány, a háta tele sebekkel, szőrhiányos, ápolatlan, büdös, loncsos, hatalmas cicijei alomról árulkodtak. Bújt az ölembe……Ezen a ponton hívtam fel Gyulát- a férjemet. Hogy van egy kis gond….itt van egy nagyon rossz állapotú kutya az erdő közepén. Igazából kilométerekre mindentől, étlen, szomjan….Gyula nem volt boldog, van azért egy falkánk….közben a kutya hátrébb ment egy fához, ugatott onnan, majd visszajött hozzám, majd ismét hátrébb ment ugyanoda, ugatott, és visszajött. Mondom Gyulának, hogy ez a kutya mutatni akar nekem valamit, érzem. Regőt leültettem az út közepére, hogy maradjon ott, ne jöjjön, ki tudja mi van ott, na, meg a kis tarka kutya folyton ugatta őt, én pedig odamentem a fához. Ekkor láttam meg a kis kölyköt, kicsi, szemei zárva még. Ledöbbentem, mondtam Gyulának, hogy itt van egy kölyök, egyet látok, körbenéztem, és azt is mondtam, hogy ne haragudjon, de képtelen vagyok itt hagyni. Ami nagyon érdekes volt, hogy egy friss széklet volt mellette, amiről később nagy kutyás ismerősömtől megtudtam, hogy jó volt a sejtésem, mert ez stratégiai jelentőségű volt. Ezzel jelölte ki a határt más állatok számára, védve a kicsit, talán csak addig, amíg ott kellett hagynia, hogy „szóljon” nekem.
Felvettem a kicsit, egy szó nélkül engedte nekem megfogni, és elindultunk a kocsimhoz, ami még kb fél kilométerre volt. Néha megmutattam neki, hogy rendben van, megnyalta, majd mentünk tovább. Zárójelben hozzáteszem, hogy Regőnek ez az ötlet annyira nem tetszett, inkább menekült volna a szituációból, mint támadóan lépett volna fel, azért a mami fellépése kellően határozott volt irányába.
Az autóhoz érve a kicsit betettem Regő itatótáljába addig, amig mahináltam az ajtóval, Regőt szerettem volna elsőre a helyére berakni, amikor is a mami nyakon ragadta a kicsit, és beugrott vele az autómba. Na itt ért a következő sokk…..mekkora bizalom kell ehhez irányomba ismeretlenül, hogy nem csak megfoghatom a kölykét, hanem beteszi az autómba.
Már a kocsiból hívtam az állatorvost, egyrészt chipet nézetni, bár őszintén a kinézete alapján gondoltam, hogy nem lesz benne, ráadásul elég gyanús a hely és a körülmény is, ami szándékosságot feltételez.
Regőt hazavittem, mi pedig robogtunk tovább. Ott megtudtam, hogy bőrproblémája valószínűleg bolhanyálallergia és egyebek, melyeket több hónapon át kezeletlenül hagytak. Kiszáradás közelében, gyenge szívműködés vélhetően az alultápláltság miatt, elhanyagolt, rossz általános állapot. A doki azt mondta kéne lennie 4-5 kölyöknek, de jobb, ha csak ez az egy van, mert azt mondta ezt fel tudja nevelni, többet lehet nem is bírna, ebben az állapotban. Kapott vitamininjekciót, féreghajtót, cseppeket a bolhák ellen, ha még lenne benne. Fiatal szuka, pár éves lehet, a kicsi pedig egy hetesnél nem több.
Mielőtt haza mentünk volna, visszamentem vele az erdőbe. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy lehet ott még kölyök. Az anyával szálltam ki a kocsiból, hátha utat mutat ismét. De nem volt nyoma semmi egyébnek.
Hazavittem kicsit félve, hogy mi lesz a sorsuk, mit szól a család. Itt szeretném kiemelni az egész családom hozzáállását, hogy nem zavartak el. Egy emberként azonnal segítettek, támogattak, és azt mondták, ahol ennyi kutya van, és hely is van, csak jut még két kicsinek is mindenből. Így nem gazdikeresők! 😊
Az első pár napban kereste a helyét a mami, alázatosan közlekedett. Feltűnt régi nyakörv helye, az ott kikopott szőr, alatta a korábban befülledt bőr jelei. Elég szorosan lehetett rajta. Minden mozdulata bizonytalanságot tükrözött, amikor odajön, szinte laposan kúszik. A seprűtől, amikor meglátta beiszkolt az autóm alá. Ezek számomra egyértelmű információk…. ☹
A negyedik napon láttam rajta a változást, Iporka, mert így neveztük el, hazaért, megnyugodott, minden figyelmével a babájára tud koncentrálni.
Rengeteget gondolkoztam ezen az egész sztorin, a miérteken, hogy hova lehetett a többi kicsi, hogy hogy került ő oda. Ide szült, vagy már így hozták ide a kölykével, halálra ítélni őket ebben a pokoli hőségben? Kitenni vadállatok prédájának? Egy kicsivel egészen biztos, hogy nem fog nekiindulni, hazamenni, ereje se lett volna. Talán ez sem véletlen……és az a hihetetlen „véletlenek” sorozata, ahogy mi találkoztunk. Szoktam emlegetni a nekünk címzett borítékokat…..ismét címeztek nekem egyet odafent.
Iporka most már OTTHON van. TE, pedig aki kidobtad, jobb, ha tudod, hogy ezt a kutyát nem érdemelted meg!
Köszönöm, ha végigolvastad! Köszönöm, ha elgondolkozol rajta!
