08/11/2024
Megjelent a Hócipő 2024/23-as száma:
🍒 Farkasházy Tivadar: Rekviem november 4-én három tételben, avagy hogyan jutottunk Ferenc Józsin, Horthy Mikin és Kádár Janin keresztül, egy az oxfordi barikádokon harcoló KISZ-titkárig
🍒 Para-Kovács Imre: már a látszatra sem adnak, holott Orbán az általa elárult civilizációnak köszönheti, hogy nem veszik le úgy a tábláról, mint Türkmenisztánban vagy Oroszországban tennék
🍒 Váncsa István egyetért Nagy Mártonnal, hogy nagy gazdasági ugrás előtt állunk, csak attól tart, hogy a reterát bűzös mélysége felé
🍒 Smuzewitz Ilona: Új értelmisége bármikor lehet az országnak, legfeljebb ostobák lesznek és műveletlenek
🍒 Havas Henrik Lázár Jánost látta a Karmelita előtt, egy „Nem kérünk a tudásalapú társadalomból!” feliratú táblával
🍒 Dési János: Forradalom előtt állunk, hiszen a rádió ismét hazudik éjjel, hazudik nappal, hazudik minden hullámhosszon
🍒 Verebes István újabb Örkényiádái
🍒 A Heti Kamu megtudta, mivel besült a honvédség toborzókampánya, hazánkba is behívnak tízezer észak-koreai katonát