15/01/2025
Egy nehéz nap
Erika éppen a lovarda mellé ér. Szerencsére talál parkolót. Jól vezet, ezért nagy lendülettel kanyarodik rá az üres helyre. Fényszóró ki, kézifék be, kulcs és már csattan is mögötte az ajtó.
Erika kezében kötőfék, kötél, szalad, a combját ritmusosan üti a kis szütyő, amiben az ápolási eszközök vannak.
Odaér a legelőre, szerencsére Samu a villanypásztor közelében legel. Ahogy a lány látóközelbe kerül, Samu felemeli a fűről a fejét és Erika felé néz. Áll és néz, egészen addig, amig a lány odaér. Ekkor elfordítaná a fejét, de a lány át dobja a nyakán a kötőfék tarkórészét. "Szia, Samu, megint én, gyere gyorsan, késünk!", ezekkel a szavakkal a lány ügyesen felhelyezi az orrészt, gyors csomó, most jó lesz úgy, és már szaladna is kifelé, de a kötél megakad.
"Ne csináld, gyere már!", mondja a lány, és rövidre fogja a kötelet, vontatja a lovat. A villanypásztoron túl elengedi, visszafordul, hogy bekattintsa a pásztort, Samu azonnal megkeresi az első fűcsomót, idegesen legel. Erika elkapja a kötelet, "Gyere, drága Samu, sietünk!', és húzza maga után a lovat.
A patamosóban a ló áll, nem mozdul. Erika keze a kefével kapkodva jár a testén, nyereg fel, a hevedernél Samu hátra kapja a fejét, de a lány keze automatikusan emelkedik, "Ezt ne!".
A pályán a többiek már nyeregben. Szerencsére az edző nem szól semmit, Erika felül, és indul az edzés.
Este a lány már fáradt, ül az ágyán, töpreng valamin. A mobil a kezében, böngészni kezd a neten. A keresőbe ezt írja: Mit tegyünk, ha a lónak nincs menőkedve.
