02/09/2022
A nehéz és rögös út (egyik része) 🙂
Nos, mint előző posztomban említettem, gyermekként tapasztaltam meg egészen közelről a kutyás személyfelkutatás csodáját. Meg is fogalmazódott bennem a vágy eziránt. Igen ám, de a 8 éves gyerekeket nem szokás komolyan venni, főleg ilyen felnőttes témában. 🙃
Telt - múlt az idő, gyakoroltunk, Mancs és utódja (testvére) Radar egyre rutinosabbak lettek, (hálás vagyok, hogy ennek a részese lehettem, köszönöm Laci ismét! 🤗) a hétvégéim és nyaraim csak a kutyás dolgokról szóltak, már iskolában is csak erről tudtam mesélni… aztán 11 évesen hozakodtam elő a konkrétummal, én szeretnék egy németjuhász kiskutyát. Természetesen szó sem lehetett róla, hisz panelban laktunk, ahol Mancs velünk élt és oda nyilván nem teszünk még egy nagytestű kölyköt csak azért mert egy kislány ezt kitalálta. 😄
De a jó Isten meghallgatott, ugyanis Lacit megkereste egy tenyésztő, hogy Radarral szeretne fedeztetni. Nagyon Boldog voltam mikor meghallottam, mert tudtam, hogy fedezésért cserébe egy kölyköt szoktak adni. Éreztem, hogy ő az enyém lesz! 🥰
A vemhességi idő két hónapja alatt otthon nálunk minden a kutyáról szólt. A megbeszélések, fogadkozás, ígérgetés, esélylatolgatás, vita, könyörgés övezte a mindennapjainkat. De én tudtam mit akarok, felelősségteljes, jó gazda leszek és munkakutyát faragok belőle, hogy én is speciális mentő lehessek! ❤️😊
Nagy nehezen, és rengeteg kritériummal, de sikerült megegyeznünk. Jöhet a kiskutya, de kikerül a kiképzőpályára és nekem kell mennem ellátni, foglalkozni vele, takarítani, különben… “szélnek eresztik”, nincs kutya! Tudomásul vettem🙏🏻
Az addigi életem legszebb napja volt 2004.06.30. a 12. születésnapom, amikor is megcsörrent a telefon, hogy megszülettek a kiskutyák! 🥰❤️
Hetente jártunk őket meglátogatni, figyeltük a viselkedésüket, temperamentumukat.
Néhány alkalom után észrevettem hogy az egyikük mindig elsőként talál meg engem és sok időt tölt mellettem. Így mire elhozható korúvá váltak, nem volt kérdés ki jön velem. A legjobb kiválasztás az, amikor azt a kutya teszi. Örök szövetség! ☺️
Ahogy elhoztuk, jött az iskola időszak újra, így suli mellett kellett kijárni hozzá minden nap. A feltételek nem enyhültek, a szigor megmaradt, ezért iskola után gyorsan meg kellett csinálnom minden leckét otthon, különben nem mehettem ki hozzá. De nagyon elszánt voltam, hóban fagyban is mentem, tudtam hogy vár rám a kis fekete szőrgombóc, aki a Negró nevet kapta.
Innentől már minden olyan egyszerűnek tűnne.. de nem volt az 😄
Mivel kijelentettem, hogy speciális mentő leszek, Laci felől az volt az elvárás, hogy fejlődjek, gyakoroljak. Mindig azt mondta, “egy nőnek háromszor annyit kell teljesíteni, hogy elfogadják ebben a férfias szakmában.”
Ráadásul Negro képzésében is magamra maradtam, mert aztmondta, hogy “azt a tudást, amit magad tapasztalsz, soha senki nem veheti el tőled!”
Egy éves volt Negro, amikor egy nagyszabású bemutatóra kimehettem vele de végül kiderült hogy Laci csak arra gondolt, hogy szocializáljam a kutyát, mert részt még nem vehetek.. remek 🤷🏻♀️🙈😂
Szóval ilyen és hasonló akadályok mindig gördültek elém, hiába hiszi mindenki hogy nekem milyen könnyű volt.. bizton állítom, nem, nem volt az!🙈
De már tudom, hogy csakis az én érdekeimet szolgálták ezek a nehézségek! Köszönöm Laci! 🙏🏻
Két éves volt a kiskutyám, amikor a nyolcadikos ballagásom utáni nyári szünetben addig könyörögtem, míg elmehettem egy riasztásra. (Anyát nagyon nehezen lehetett meggyőzni, de végül sikerült, köszi Anya!🤗)
Laci Manccsal, én pedig Negroval kerestem a patakparton. Megtaláltuk az elhunytat a vízben. Az életét megmenteni nem tudtuk, de a család bizonytalanságát eloszlathattuk és eltemethették szerettüket.🙏🏻
Ekkor estem át a tűzkeresztségen! Innentől kezdve mindenhova menni akartam és dolgozni. Hála Istennek Laci végre meglátta bennem a lehetőséget és támogatott. Hétvégente és szünetekben részt vehettem a kutatásokon. Igaz, hogy sokáig csak dokumentáló szerepet tölthettem be, vagy a kocsira kellett vigyáznom, de végigjártam a szamárlétrát és közben is figyeltem. Rengeteget tanultam és a csapatok elfogadtak, megszerettek. 🙏🏻
Aztán már az én kutyám is szerzett akkora rutint, hogy a jelzései alapján találtunk meg eltűnt embereket.
Sok-sok bevetésen részt vehettem az elmúlt évek során, segíthettem a kutyáimmal bajbajutott embereken és a hozzátartozóiknak. Az egész életem e köré épült felnőttkoromban is. Elképzelni nem tudnám az életem máshogy. Köszönöm, hogy így alakult, ez az én utam! 🙏🏻
Tehát ő volt Negro, az első kutyám, a legmeghatározóbb, akivel 12 évig együtt ünnepeltük a születésnapunkat! 🙏🏻❤️