Trópusi Akvárium

Könyvrészlet (33.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. Megérkeztek a törpegurámik! A későbbiekben majd teszek fel normális (élvezhetőbb) videót is, de ezek most egy hordóval, halszállító dobozokkal elbarikádozott akváriumba kerültek, és kifacsarodott testhelyzetben ilyenre voltam képes. 🙂 Szóval, csütörtök korareggel Budapest felé vettem az útirányt, és félúton(?) találkoztam Sanyi kollégával – aki szerint k..va jó 😄 kalásszzhalak is jöttek – (Sanyi általában mindig ilyen jelzős szerkezetet használ), így hát kalászhalakból is láthattok a boltban néhány darabot…🙂 Sok minden van, szeretettel várunk minden tervezgetőt, nézelődőt! A legújabb könyvrészlet következik: „Mikor a végére értem a beszámolónak, Gyulus elmorzsolt néhány könnycseppet a szeme sarkában („együttérzése” jeléül), aztán vágott magának egy akkora darab tortát, ami elég lett volna egy kisebb árvaháznak is. Ha jobban belegondolok, eléggé smucig volt ez a Gyula, nekem előtte feleakkorát se adott. Ahogy bekapta az első falatot, csöngettek. Kinéztem az ablakon (a függönyön keresztül), egy nagyon szép nő állt a kapu előtt, de ekkorra Gyuszi már félúton járhatott a kapu és a lakás között, úgyhogy volt időm bőven letesztelni a saját tortáját. Persze a kulcsot elfelejtette magával vinni, visszajött, amikor még javában rágtam. – Ezért még számolunk – fenyegetőzött, aztán kiszólt a nőnek az ablakon keresztül, hogy mindjárt megy. Csak órák kérdése, gondoltam, mert tuti, hogy nem fogja találni a kapukulcsot. Nagy nehezen beengedte, én meg nem győztem csodálkozni, hogy mit eszik ez a gyönyörű nő a Gyulán. – Szia, Zsuzsa vagyok – nyújtotta a kezét a világ legtermészetesebb módján, és már gombolta is kifelé a kabátját. (Ezek szerint már szent a béke?) – Te biztosa

Könyvrészlet (32.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. A videón a baltahasú lazacokat próbáltam megmutatni – van még néhány darab, hátha valakit érdekel…🙂 „Ha most megkérdezné tőlem valaki, hogyan lettem ilyen erdőt-mezőt járó csodabogár, akkor valószínűleg egyetlen épkézláb válasszal sem tudnék szolgálni. Mondanék ezt, mondanék azt, hogy az öreg belerángatott, meg hasonlók, de a szívem mélyén csak azt érezném, hogy a miértek ebben az esetben teljesen feleslegesek. Ez van, és kész. Az egyik rokonom szerint a „csavargás” nálam egyszerű génhiba. „Lehetne sokkal rosszabb is – szokta mondogatni anyámnak –, vannak mások is, akik ilyen lököttek!” Ez a határtalan tudás engem mindig nagy megnyugvással töltött el (mármint, hogy nem én vagyok az egyedüli lökött a jéghideg kozmoszban) – meg hát ott volt nekem még a jó öreg Mari nénje is, akinél lököttebb már úgysem lehetek. Így gondolhatta anyám is, mert az ilyen jó szándékú vigasztalgatások után valahogy mindig vidámabban teltek a napok. Hogy mi a normális dolog, és mi a nem normális (a génhiba), az elég nehéz kérdés (még ezen a szinten is), de majd mindjárt mondok egy példát: Ha egész életedben bélyegeket gyűjtesz, vagy betegesen rajongsz a matematikáért – egész nap ki se mozdulsz a lakásból, csak hülye képleteket körmölsz egy kockás füzetbe –, esetleg azon kapod magad, hogy negyvenévesen még mindig a kisvasutaddal játszol, az teljesen rendben van! Ha viszont mínusz húsz fokban beszakad alattad a jég a Sajón, de te simán kimászol, mert ez már nem az első eset – akkor nem vagy normális! Ki érti ezt? Gyula se értette, pedig ő elég nagyvonalú szokott lenni az ilyen kérdésekben. Szóval faggatni kezdett: – Aha. Te tiszta hülye vagy. Minek mész egyedül a jégre? Gyulus nem volt túl jó passzban azon a c

Könyvrészlet (29.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. „Az öreg egy szép terebélyes bükkfát választott ki a sok közül, amelyet „az Isten is leshelynek teremtett”: a vastagabb ágai szinte ölelő karokként tartották a ráépített deszkaszerkezetet. Köztünk maradjon, a magasles olyanra sikerült, mint egy méretes vidéki budi, amit valamilyen rejtélyes okból kifolyólag felköltöztettek a fára. Ha elhúztuk a reteszt, a tömör faajtó magától kitárult – kifelé –, de olyan svunggal, hogy attól féltünk, az első adandó alkalommal letarol majd néhány gyanútlan turistát. Bezárni viszont csak két kézzel lehetett, ami – valljuk be – nem egy életbiztosítás ég és föld között a tízméteres létrán. Másnap kijavítottuk a hibát, az öreg félnapos munkával átszabta az ajtót befelé nyílósra. Így már maga volt a tökély! A vadőr is lelkendezett. Mikor már kész volt minden, és nem kellett odébb tenni egy szalmaszálat se, akkor kijött megnézni, hogy minden jól van-e. Azt mondta, tudna munkát adni nekünk máskor is… Gyulával csak egymásra néztünk, és röhögtünk egy jót: mi is tudnánk munkát adni neki – szóval hülyék azért nem vagyunk… A vadőrnek annyira bejött a magasles, hogy másnap hajnalban meg is lőtte a rókát. Mire odáig jutottunk volna, hogy meglessük a ravaszdit, már el is távozott az élők sorából. Én azért egyszer kijöttem még tavasszal, de nem jelentkezett más állat, csak néhány galamb. Kirándulót viszont annyit láttam, hogy elég hamar el is ment a kedvem az egésztől. Még a létra előtt is sorban álltak, hogy feljuthassanak… Mindegy. Majd az öreggel építünk egyszer egy másikat – gondoltam. – Csak úgy, a magunk örömére, valami sokkal, de sokkal jobb helyen. Ott, ahol a madár se jár. Számoltam a bárányfelhőket. A tavaszi szél minden bizonnyal boldogan beletú

Guppikat három perce pakoltam ki - találtam terhes nőstényeket is!🙂🙂🙂 Újra kapható pentazona, black molli (régi vágású lyra farkúak), ferdénúszó lazac, süncsiga. A szingapúri betta hímek csütörtökön érkeznek, vannak viszont ivarérett nőstények. Ma (szombaton) kettőig vagyok, a legújabb könyvrészletet valamikor este tudom feltenni. Jövő szombaton sorsolás! Majdnem elfelejtettem: érkezett olcsó algakaparó. (Zsilettpengés, 2900Ft.) Jó pihenést mindenkinek!

Márvány-platina vitorlások közvetlenül érkezés után - a szállítózacskóból épphogy becsobbantak az akváriumba. Ma kilenctől kettőig vagyunk nyitva, a következő könyvrészletet este kilenc körül olvashatjátok. Jó hétvégét mindenkinek!🙂

Könyvrészlet (15.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. És akkor segítségül hívtuk a mesterséges intelligenciát! A honlapunkon a halas fotók alatti szöveg már az AI produktuma! (Link a poszt legvégén.) "Később megjött Laci bá, és sürgősen rendet kellett tennünk a planktonos vödrök között. Aztán kocsiba vágtuk magunkat, és bejártuk a fél várost tőzegért. Az öregnek olyan különleges igényei voltak, hogy tátott szájjal hallgatták a gazdaboltosok, a virágboltosok, a mindenféle árubeszerzők és a díszállat-kereskedők. Amikor pedig a „hidrogénion-koncentráció negatív logaritmusáról” kezdett nekik előadást tartani – szintén a tőzeggel kapcsolatban –, furcsa fények gyulladtak az addig csak kíváncsi szemekben… - Most akkor tőzeg kell, vagy valami antianyag? – jegyezte meg szemérmes vigyorral egy Gyuri nevű eladó a Kertész Áruházban. Majd a nyomaték kedvéért még hozzátette: – Ez itt nem az Űrkutatási Központ! Kapa van, meg gereblye! Az öreg vette a lapot, és azonnal rátromfolt a sziporkázó poénra: - Hát, Gyurikám, azért az se a véletlen műve, hogy te kapákat árulsz, nem pedig űrhajót… Gyuri egy kicsit elvörösödött, és diszkréten körülnézett, hogy hallotta-e valaki. Amúgy rendes tag volt ez a György – találkoztam már vele az öregnél is, díszhalakat vásárolt tőle hébe-hóba –, neki is volt akváriuma. Megígérte, hogy tőzegügyben majd megpróbál „intézni” valamit. Pár nap múlva telefonált, hogy izzíthatjuk a „rakétákat”, megérkezett a csodacucc. Egyébként jellemző volt az öregre, hogy miután kijöttünk a Kertész Áruházból, azonnal elgaloppozott a büfébe, vett egy jéghideg üdítőt, és beadta a Gyurinak. Azt mondta, hogy nem volt jó a poén. Biztosan megbántotta azt a „szegény gyereket”. – Jánoskám, hogy lehetek én ilyen? – k

Könyvrészlet (13.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. Maratoni hosszúságú könyvrészlet következik! (Nyolcszáz szó!) Mielőtt belekezdenék, néhány hasznos infó a hét eddigi történéseiről: Megérkeztek a panoráma akváriumok! (Ezeknek nem négy oldaluk van, hanem hat. Szokták „gyémánt akváriumnak” is nevezni őket.) A növények is megjöttek, a halak viszont még Pest és Miskolc között lehetnek valahol félúton. A videón a tegnapi békalencse gyérítési akcióm. Na, erre szokták mondani, hogy sziszifuszi! „Körülbelül húszlépésnyire közelítettem meg a kérdéses helyet. Egy vadász ücsörgött a bozótban háromlábú székén, és akkora zajt csapott, hogy biztos voltam benne: a vadak aznap éjjel bemennek inkább a faluba, ha egy kis csöndre és nyugalomra vágynak. Túró Rudit evett – komótosan letépte a rudacskáról a papírt, összegyűrte, zsebre tette. Ez tetszett. (Legalább nem szemetel.) Aztán egy Sport szelet következett – hasonló hangorkán közepette –, majd jött néhány Balaton szelet. Te jó ég, ez egész éjjel zabálni fog! Nagy üveg coca-colás palackot vett elő – sziszegve, fröcsögtetve levette a kupakot. Ivott, nyelt, böfögött – komolyan mondom, biztos, hogy lehallatszott egész a faluig! Úgy voltam vele: talán az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Vagy várjunk csak…! Ha most hirtelen felállnék, és jó hangosan ráköszönnék, az minimum egy alsónadrágcsere lenne a részéről. Akkor lehet, hogy ő menne haza… De az is lehet, hogy szimplán szívrohamot kapna az ijedtségtől – az meg nem hiányzik senkinek. Szépen visszamentem a leshelyemre – most már nem kúszva, hanem felegyenesedve –, mert ez a vadászok gyöngye azt se vette volna észre, ha netán biciklivel megyek. Elkeseredtem. A ma esti programomnak lőttek. Nyugodtan elővehetnék akár egy kisrádiót is, vagy inkább egy tév

Könyvrészlet (12.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. Reggeli fények a boltban. A video végén látható panoráma akváriumot lehet megnyerni, a hozzá tartozó belső szűrővel. (A Chihiros lámpát nem adom!) 🙂 „Egy péntek délután vadlesre mentem. Pontosan emlékszem a napra, mert a matektanár egész délelőtt az idegeimen táncolt – én meg az övén –, majd erről bővebben beszámolok. (Az öreg nem volt elragadtatva a magaviseletemtől; mondtam is neki, hogy nem lehet mindenki olyan jófiú, mint ő.) Az éjjeli vadlesre járás egyébként nem volt különleges dolog az életemben, évente egy-két alkalommal mindig bevállaltam, főleg akkor, ha nagyon tele volt a hócipőm mindennel és mindenkivel. Aznap jó korán kiértem. A késő délutáni nap sugarai sejtelmesen szűrődtek át az öreg fenyőfák ágai közt. A távolból valami szokatlan, ismeretlen mocorgásfélét hallottam, de mivel nem vagyok ijedős, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. Fiatal volt még az idő. Éjjeli vadlesre mindig korán, még világosban kell érkezni. Ez olyan aranyszabály, amit nem érdemes megszegni. Egyesek hónapokig jártak lesre eredmény nélkül – mert minden vad messziről elkerülte őket –, én viszont szinte mindig láttam valamit. Mások fotót készítettek a vadakról, nekem tökéletesen elég volt, ha megfigyelhettem őket. Én csak az agyamban rögzítettem a képeket. Az erdei zajok okozója sok minden lehet: fekete rigó, cickány, nyúl, őz, kóbor kutya, vaddisznó, egy illegalitásban élő kegyetlen pszichopata – ez utóbbit kívántam a legkevésbé. A mocorgás, csörgés, zörgés csak nem akart abbamaradni, ezért kénytelen voltam utánajárni a dolognak. Beszüntettem az arcom napoztatását, és éber üzemmódba kapcsoltam. Kinyitottam a szemem, de továbbra is teljesen mozdulatlan maradtam. A szüleim nem örültek neki, hogy

Szombat délelőtt „Pillangó leső” túrán vettem részt, ha esetleg kerestetek, és nem találtatok (a hátsó pult mögött), 🙂 az nagymértékben ennek volt köszönhető…😀 A „Valahol a rengetegben” túracsport meghívásának eleget téve egy fáradhatatlan (és főleg örökmozgó) csapat kellős közepén találtam magam, aztán díszhalkifogás, meg vízinövény csomagolás HELYETT megkezdtem a virágzó erdei rétek meghódítását.🙂 Életkor tekintetében a négy és hetven év közötti korosztály képviseltette magát, szóval, minden adottnak tűnt ahhoz, hogy menet közben szépen lemaradhassak, mint régen a tornaórán - lásd, bemelegítő futás - a túra végén pedig fitten és kipihenten léphessek át a képzeletbeli célvonalon…😊 Indulás után a legelső gondolatom az volt, hogy minél hamarabb „húzzunk” be az erdőbe (a napról), mert másodperceken belül napszúrást, hőgutát, gutaütést (vagy valami hasonlót) fogok kapni – és akkor nem lesz célba érés –, de Hortobágyi Zsolti barátom nagyon hamar megnyugtatott: A mi pillangóink kizárólag a döglesztő meleget és a napsütötte réteket szeretik…😀 Készítettem a túráról egy közel harminc másodperces videót is – ami nem túlzottan akciódús –, lepkét például ne keressetek rajta, mert valamiért folyton lemaradtam. A felvétel egyébként magáért beszél!🙂 1. Lila színű növény - Illatos bükköny. 2. Kicsi sárga – Szarvaskerep 3. Nagy sárga – Tejoltó galaj 4. Fehér - Vadpaszternák A túra szuper volt, a következőre is megyek! Aki részletesebb beszámolóra vágyik, annak megpróbálok (fél órán belül) bemásolni valami hivatalos linket. (Egyébként tényleg szuper volt a túra és a szervezés!!!) Újabb könyvrészlet: Holnap este. (Vagy inkább éjszaka.) Hajnalban akváriumok érkeznek.

Könyvrészlet (11.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul A videón: Mickey Mouse platti.(A farokúszón figyeljétek a „Mikiegér” füleket!)😀 Olyan könyvrészlethez érkeztünk, ami nem kötődik szorosan az akvarisztikához (egyáltalán nem kötődik hozzá), viszont elválaszthatatlanul hozzátartozik a regény egyik főhősének a bemutatásához. Kéretik ilyen lelkülettel olvasni! Az újonnan becsatlakozóknak javaslom az előző részek elolvasását is! (Mondjuk, kezdhetik mindjárt az első résszel.) 🙂 „Margitka néni közben meghozta az ebédet – gulyáslevest, lekváros buktát –, jobban mondva az én ebédemet, amelyet Gyula készült elfogyasztani. – Mindjárt hozok neked is – nézett rám biztató mosollyal, és visszasietett a konyhába. Vendégünk marokra fogta a kanalat, és úgy minden harmadik próbálkozásra el is találta vele a száját: legalábbis a krumplival meg a hússal – a folyékony rész rendre visszacsorgott a tálba, meg rá a nadrágjára. Margitka néni rosszallóan csóválta a fejét: – Gyula, ez így nem mehet tovább! Teljesen tönkreteszi magát azzal a sok itallal! Próbáljon szabadulni tőle! Érti? Próbáljon! Gyula tudta jól, hogy mit jelent „próbálni”. Az öreg – meg persze Margitka néni is – gyakran idézgetett neki a Bibliából: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól”; „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” A Károli Gáspár-féle Biblia most is ott volt az ebédlőasztalon. Gyula megebédelt, aztán szó nélkül felállt és hazament. Hozzá hasonlóan én sem hittem az ilyen hókuszpókuszokban, mint bűnbocsánat, kegyelem, mennyország meg pokol – úgyhogy tökéletesen egyet tudtam érteni vele. De a mi Gyulánk nagyon belerondított a közepébe: unalmas (vagy inkább józan

Könyvrészlet (10.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass és nyerj! Részletek legalul. „A díszhalas szobában egy gyönyörűen berendezett, tágas akvárium várta a távoli jövevényeket. Az érkezésüket megelőzően sokat dolgoztam azon, hogy minden tekintetben ideális körülményeket teremtsek számukra. Folyami sódert szedtem a Hernád-parton, szitáltam, válogattam, aztán pedig szortíroztam a dekorációnak szánt öklömnyi köveket. Na és a sódermosás! Lavórba tettem egy keveset, úgy öt-hat kilót, felengedtem félig csapvízzel, aztán puszta kézzel kavargattam – kifulladásig. A homokszemcsék egymást mossák tisztára, ami néha olyan lassú folyamat, hogy másfél órába is beletelik, mire kimos az ember egy adagot. Utána következhet az újabb és a még újabb adag. Ha valaki nem végez tökéletes munkát, olyan lesz az akvárium vize, mint a pocsolya. Látni nem, csak sejteni fogja benne a halakat. A szűrő egy idő után megbirkózik az opálos vízzel, de tapasztalataim szerint jó pár hal rámehet a trehány munkára. Még mondja valaki, hogy az akvarisztika egy pihentető hobbi! Gyula átjött a szomszédból – a szokásos sörrel a kezében –, és megkezdte idegesítő vihogását. Ő egy huszonvalahány éves fiatalember volt, jóval idősebb, mint én, és általában az agyamra ment. Mindig és mindenen vihogott. Az öreg nem tudom, miért tűrte, hogy szabadon kószáljon az udvarán (talán azért, mert nem ártott a légynek sem, és valószínűleg mi voltunk az utolsó emberi lények, akiknek a közelében még jól érezte magát). Jó párszor megfigyeltem Gyulát a közeli fűszerbolt előtt, amint a haverjaival álldogál, meg-meghúzza a körbejáró borosbutykost, de mindig merev és mosolytalan volt az arca. Néha nem is köszönt, mikor meglátott, csak a semmibe révedt, mintha észre se vett volna. Az öreg szerint démoni erők tartották fogva a lelkét, és húz

Panoráma akváriumot és belső szűrőt nyert: Bari László. (Csak az üveg és a szűrő!)🙂 Akik most nem nyertek, de lenne helyük egy hasonló akvárium számára (elolvastak és lájkoltak legalább egy könyvrészletet), nagyon nagy kedvezménnyel rendelhetik meg (akár egyedi méretre gyártva is) személyesen a boltban! A nyereményjáték folytatódik! Júliusban a következő nyertes - a változatosság kedvéért - 😀 egy ugyanilyen akváriumot és szűrőt vihet majd haza!😀 Olvass és nyerj! Köszönet a sok pozitív visszajelzésért, jó hétvégét (alapos, frissítő vízcseréket) kívánok!

Könyvrészlet (9.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére „Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban a planktonháló úgy dolgozott, mint a cséphadaró. Állandóan az ártereket, vagy a bányatavakat jártuk vele, mert a sok-sok akváriumi hal, ami az öregnél tátogott otthon, nem ismert tréfát az evésben. Munka közben próbáltam vigyázni a rengeteg holmira, ami nálunk volt – háló, vödör, kalap, napszemüveg, horgászfelszerelés, reklámszatyor, elemózsiás tarisznya – de azaz igazság, hogy az én fejem se káptalan. Legutóbb például a nagy nehezen megszedett planktont felejtettem a tóparton – vödröstül – amivel a szivárványos guppijaimat nevelgettem volna. Na, mindegy! Úgy látszik, én is öregszem! Laci bácsi kisegített egy kis cyclopssal, nem kellett visszamenni az enyémért. Másnap megtaláltam a vödrömet hiánytalanul, tetőstül, de a plankton ilyenkor természetesen bedöglik a napon, újra kellett szedni az egészet. Az öreg egyébként valami nagy dobásra készült. Ha otthon voltunk, állandóan telefonálgatott. Olyan halakat akart behozni az országba, amiket állítólag nem is lett volna szabad – vagy mit tudom én – nekem csak annyit mondott, hogy túlságosan élénk a fantáziám. A múlthéten például vámügyeket intézett, felzötykölődött Budapestre gyorsvonattal – kihasználta a MÁV-kedvezményét – szóval nagyon gyanús volt nekem! Aztán egyszer csak távolsági hívást kapott, hogy hajnalban lehet menni a csomagért… persze, engem is magával vitt… A neonhalak riadtan kapkodták a levegőt a szűk zacskóban, szinte el sem hittük, hogy a távoli Brazíliából érkeztek. Sok-sok telefonálás, ügyintézés és több hetes várakozás után érkeztek meg Ferihegyre, ahol egy valószínűtlenül magas és vékony, szemüveges fiatalember nyomta a kezünkbe az átlátszó csomagot. - Hát ők lennének azok – mondta a langaléta, és a fény fel

Könyvrészlet (8.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére „Elaludtam az autóban. Néha megesik velem, de ilyenkor legalább tudok repülni is… Nem úgy, mint az angyalok, hanem mint a kenguruk, csak az én lábam soha nem ér le a földre. Repülök, aztán mielőtt földet érnék, magam alá húzom a lábamat – mintha hintáznék – új lendületet veszek, és hasítom tovább a levegőt. Annyira életszerű, hogy ébredés után percekig azon gondolkodom, hogy miért nem próbáltam ki eddig a valóságban is? Most a Wartburg jóleső duruzsolása ébreszt. Még egyensúlyozok picit az álom és az ébrenlét határán, aztán összeszedem a gondolataimat. Az öreg megint elhagyta a hálóját, csak most nincs semmi támpont, hogy merre keressük. Letehette útközben bárhol – de ahogy az öreget ismerem, ebben az elhagyásban is lesz valami rendszer és logika. A múltkor, mikor végzett a planktonszedéssel, kimosta a hálót, suhogtatta – szárítgatta –, aztán letámasztotta a fűzfa mellé, hogy járja a nap meg a szél. (Itt találta meg később Aladár.) A háló kimosása után az élő planktonnal volt elfoglalva – szortírozta vödrönként – én sem vettem észre, hogy valami hiányzik a kocsiból. Hirtelen megvilágosodott minden: Az őzek! Ez lesz a megoldás! A távcsőért kotorászott, mikor feltűntek előttünk az erdőben. Csak vissza kell emlékezni, hol találkoztunk velük, és hogy meddig maradtunk a nyomukban. Úgy rémlik, hogy egy hatalmas, kiszáradt nyárfa közelében lehettünk. Az öreg úgy ismeri az árteret, mint más földi halandó a kiskertjét. Biztosan be tudja azonosítani a környéket! Mire ezt elmondhattam volna neki, már meg is pillantottam a kiszáradt nyárfát a kocsi ablakából – Laci bácsi tőlem függetlenül ugyanerre a következtetésre jutott, csak most más úton jöttünk, mint reggel. Ez egy rövidebb út volt, számomra teljesen ismeretlen. - Megérkeztünk

Könyvrészlet (6.) Erre mit lépsz, Kishaver? Egy akvarista emlékére Olvass, nyerj, és június végén vigyél haza egy panoráma akváriumot! (Csak üveg és szűrő!)🙂 „Egy komolyabb tűzeset után az öreg úgy ki volt facsarva, mint egy félbevágott citrom. Alig lehetett életet lehelni bele. Ilyenkor én sem zaklattam a hülyeségeimmel, annyi tapintat mindig volt bennem, hogy hagytam pihenni. Egyéb esetekben viszont napi háromszáz kérdést is feltettem neki, olyanokat például, hogy mi a bánattal osztályozzam a cyclops naupliust, amikor a legapróbbja, amire a legnagyobb szükségem lenne, szinte minden szöveten átbújik, vagy – az előbbi folytatásaként – mi a búbánattal etessem a frissen elúszott Colisa lalia ivadékot (Törpe gurámi) mert mindjárt megdöglik az összes, ha nem talál ki valamit. Mivel az öreg eléggé nyűgösnek tűnt a péntek éjszakai szolgálat után, ezért szombatra kelve nem kérdeztem tőle semmit, nem csaltam el sehová, hanem vasárnap hajnalban – egy hirtelen ötlettől vezérelve – kiugrottam a Bükkbe, csak úgy nézelődni, egyedül. Már késő ősz volt (november legvége) és akkoriban a kalendárium még nem hazudtolta meg önmagát. A köd úgy hömpölygött, mint egy nagy fehér folyó. A völgyekben szabad szemmel is látszott, hogyan halad előre, és ameddig elért jeges csápjaival, tejszerű, nedves gúnyába öltöztette az erdőt. A november nem arról híres, hogy madárcsicsergéstől visszhangzik a táj, de még ebben a fránya ködben is felcsendült innen-onnan egy-egy „nyitnikék”, ami ilyenkor mindössze annyit jelent, hogy „minden rendben, még élünk.” Engem az öreg tanított meg arra, hogy az élet néha olyan, mint a ködös novemberi erdő. Csak úgy élhetsz túl, ha olyanná válsz, mint a madarak. Szükséged van rá – ha hiszed, ha nem – hogy „eldalolj” néha egy-egy vérszegény „nyitnikéket”, különben nem éred meg a tavaszt

Egyszerűen nem jön ki! Az év legidegesítőbb videója. Ez körülbelül a tizedik, amit csináltam róla -, meglátja a kamerát, és bemegy a susnyásba.🙂 Holnap rengeteg hal érkezik, köztük ehhez hasonló sziámi harcoshalak is.

Ezzel a nagyon rövid videóval kívánok mindenkinek esőmentes hétvégét! Gondolom, senki nem lepődik meg, hogy megint fel van túrva minden a környéken - de legalább most jól megközelíthető a bolt és a szakik is viszonylag gyorsan haladnak. (A buszmegállót csinosítják, mi csak útban vagyunk😀.) Érkezett amano garnéla, süncsiga, lávacsiga, algaevő csiga, csigaevő csiga (Helena), CPO (narancs törperák), törpe karmosbéka, koi guppi (hatalmas, gyönyörű nőstényekkel!), cápaharcsa, bohóccsuka, popondetta furcata, mikiegér-és Hawaii platti, bécsiszifó, napfényszifó, többféle vitorláshal, neonhal, császárlazac, ceruza lazac, citromlazac, fantomlazac, "házmeser" (több féle), algaevő, csigaevö hal (lochahata) - és még sokan mások. (Meg persze növény, növény, növény!!!) Ha valakinek van tíz szabad perce, ugorjon be! Ma Barnabás van a boltban kilenctől kettőig.

Narancs törperák még öt darab. Én általában neonhalakkal és törpe karmosbékákkal tartom - soha nem tettek kárt a lakótársakban, vagy a növényekben. Egymás között van némi rangsorvita - mint a videón - de ennyi.

Ez a két ("terhes") szifó a gazdáját keresi. Akinek tenyésztési szándékai vannak, most szóljon.🙂 (Holnap estig elteszem.) OK. Elvitték...

Szóval: mindenféle nano-hal az eleségfelhőben. (Azért gyűltünk össze, hogy ne legyünk szét.) Ez az, amit nem sikerült az előbb feltennem...🙂