Ilyen időben ki az a bolond, aki kilovagol? 🤔 Szürke, jeges, metsző hideg szeles, amikor minden normális ember a kályha mellett teázik...
Ki mondta, hogy itt bárki normális? 😅
Futószár.
Szép hazánkban van egy furcsa teória a lovakkal való munkával kapcsolatosan… A futószárazás… Sokaknak (lovaknak, lovasoknak egyaránt) démona a futószár és az ostor, nagyon, tapasztalataink alapján NAGYON sok lovat indítanak falsul futószáron, aminek eredménye a ló kelletlensége lesz, rosszabb esetben ellenáll/megijed/támad.
Első és legfontosabb a futószárazással kapcsolatban, hogy ha nem érted és érzed, hogy miért van rá szükséged, neked és lovadnak, akkor inkább ne csináld. Ha azt gondolod, hogy arra való, hogy kifussa a gőzt, és legyen esély kontrollálni utána, akkor szintén inkább ne csináld. Mert ezen esetekben a ló munkamorálja csak romlani fog.
Nagy misztérium ez a futószár. Fiatalon (gyerekként) nem értettem, hogy miért kéne csinálnom, úgyhogy inkább kihagytam, máshogy oldottam meg, lehetőleg mindent lóhátról. Utána jött egy hosszabb időszak, amikor már kezdett derengeni a valódi értelme (NEM a ló körbehajkurászása míg el nem fárad), de nem voltak megfelelő kommunikációs sémáim a kivitelezésre. Aztán egy nap felébredtem és végre összeállt a kép. Hogy micsoda összhang rejlik a körön végzett munkában, amennyiben az kreatív, változatos, kapcsolat-központú….!
És amióta erre rájöttem, sok lovat sikerült átlendíteni futószár/ostor traumán, hihetetlen öröm van az ilyen típusú munkában. Eszembe jutott a tízéves önmagam, ahogy egy ló diszkréten kimászott a körkarámból 🙆♀️🤦♀️ annyira rettenetesen (számára nem érthető módon) próbáltam szegényt átmozgatni…. És látom, hogy mennyit lehet adni egy problémás esetnek testhezálló és személyre szabott feladatokkal… Melyek segítenek nekik is megérteni, hogy az ostor/pálca nem ellenség, a körön nem kell menekülni, az ember nem bánt… szép lenne, ha egyszer eljönne a nap, amikor többé nem vernek lovakat ostorral vágtába és társai.
Élvezzétek velünk ezt a csodaszép őszt, max 4-5 fős nyugodt terepek kiegyensúlyozott lovakkal és kedves túravezetőkkel, sétalovaglástól a fél napos gazdagon vágtás hosszú túrákig. Üzenetben minden részletet megbeszélünk. 😊
(Videó kredit és időpontfoglalás: Csányi Lili )
Előző télen készítettem ezt a kis összeállítást. (Videóvágásban nem vagyok jó, de nem ez a lényeg.)
Kis tanyánkon legfőbb célom évről évre ilyen stabil tereplovakat képezni, akik akármin, ha kell, tényleg akármin ilyen csodálatos nyugodtan, az emberben maximálisan megbízva mennek át. Az elején az a betonpalló kb 40 centi széles, és csak tökéletesen nyugodt, kellően fókuszált lóval lehetséges ilyen átkelést egyáltalán megkísérelni. Idénre nagyjából tele vagyunk munkával, tavasztól lesz lehetőség újabb négylábúakat elindítani nálunk. 😊
A TOP1 leggyakrabban elkövetett hiba a hobbilótartók körében, hogy akkor próbálnak megoldani valamit, amikor már helyzet van, amikor már SOS van, ami jellemzően stresszes, a gazda és a ló is felkészületlen, és jönnek a katasztrófák, traumák. Ennek tipikus és híres esete a lószállító, nagyon sokan addig halogatják a tanítást, míg egyszer olyan helyzet alakul ki, hogy muszáj feltenni, bármi áron, és ilyenkor, a szent cél érdekében, az erőszakot gondolják megoldásnak, mielőtt például elvérzik a ló a helyszínen, stb. De vannak egyebek is, amik kevésbé hírhedtek, ilyen lehet felkészületlenül elindulni egy csapattal nagy túrára, anélkül, hogy a ló valaha látott volna patakot, fahidat, autóforgalmat, tomboló kutyákat. A katasztrófa szintén borítékolható.
Amikor lovat készítünk fel az életre, igyekszünk mindenre felkészíteni őt, amivel találkozni fog, szépen lassan, ráérő időben a maga ritmusában, ide tartozik említetteken felül a lótakaró, ebből a verzióból is sok rettenetet néztünk már végig, amikor mindenféle fokozatosság nélkül felszíjazták a lóra a téli takarót, majd úgy felejtették pár hónapra. Én voltam a szerencsés/szerencsétlen (nézőpont kérdése), akinek jutott a feladat valahogy levarázsolni azt a takarót a félelemtől remegő lóról és utána megtanítani őt együttműködően újra fölvenni. Ráment egy fél nap, de sikerült…
Szóval buzdítok mindenkit, hogy az extrém ingerekre szép lassan szoktassa meg a lovát, nem kell nagy dolgokra gondolni, a romlatlan hároméves kb 10 perc alatt megbarátkozott egy, a takarónál sokkal zajosabb és nagyobb ponyvával a hátán, amit erősen csapkodott a szél. Látjátok a videón, a lovon se kötőfék, se semmilyen korlátozó eszköz, a rendelkezésére álló menekülési terület bő fél hektár, mégis a kíváncsisága győz, és önként fogadja el totális nyugalomban a takarózás tény
Aki komolyan gondolja a lovazást, azt nem tántorítják el holmi körülmények.... 😅
Új problémalóval dolgozom, egy gyönyörű haflingi kancával, tíz éves, Tirolban volt hegyi legelőn tenyészkanca, onnan képzetlenül került Magyarországra, itthon nagyszerű kupec módszerrel ‘betörték’, épp csak annyira, hogy kicsit többért lehessen eladni, mint amennyit egy nyers lóért lehet kérni. Az új gazdája igen meglepődött, amikor itthon levette a lószállítóról, és nem azt a lovat találta a legelőjén, akit megvásárolt… mivel a bódító hatása addigra elmúlt, és a nyugodt haflingi helyén egy stresszes, ideges időzített bombát találtak.
A helyzeten sokat rontott, hogy magukat lóhoz értő embernek valló egyének elkezdtek vele foglalkozni a gazda megbízásából, aki a legjobbat akarta ennek a lónak, de sajnos a két hónapos képzés erősen félresiklott, és a ló hétről hétre rosszabbul reagált az emberre. Az egyik kiképzőjét kórházba is tette egy sikertelen felülési kísérlet alkalmával. Szerencsés véletlen jóvoltából kerültem a képbe, az előző tréner párost kipenderítették, és két hete elkezdtem kijavítani mindent szép sorjában. Két hét alatt elsimítottuk a földi munkát: futószárat, nyergelést, kantározást, melyekkel kapcsolatban rengeteg ellenérzése volt, megoldottuk a krónikus társfüggőségét, ami már ott tartott, hogy öt méternél messzebb nem akart menni a karámtársától, rá is ágaskodott az emberre alkalomadtán.
A mai napon eljött a dicsőséges pillanat, és teljes bizalommal a hátára vett, egyetlen rossz mozdulata nem volt. Tízéves kora ellenére teljesen nyers még, de nagyon gyorsan tanul, első alkalommal lépést és ügetést kértem tőle immár a nyeregben ülve, melyeket ellenvetés nélkül, szóra megcsinált. Mindezt csupán kötőfékkel, a szár még nem zablához csatolva. Kormány még nincs rajta, de pár nap és az is meglesz. 😀 Óriási öröm volt idáig eljutni, és érezni azt a végtelen hálát és bizalmat
2. rész - még pár lezáró gondolat az előző videóhoz
Hány évtizedet kell tanulni, és hány évet dolgozni egy lóval, mire elérkezik ez a pillanat… mennyi millió millió apróságból épül fel ez a kapcsolat, kölcsönös bizalommá… ahol a prédaállat teljes bizalommal viszi a hátán a ragadozót, és a ragadozó rábízza az életét egy széltől is rebbenni képes menekülő prédaállatra…
Az ide vezető úton kísérjük végig a hozzánk fordulókat a LóLélek Tanyán. ❤️
Sok lónak van viselkedési problémája, és amikor elfajul annyira a helyzet, hogy valamit muszáj már kezdeni vele, akkor, még a jobbik esetben (!), elkezdik megoldani a problémát.
Az a nagy baj ezzel, hogy a problémás jelenséget akarják felszámolni, mert az nehezíti a munkát a lóval. Igen ám, de a ló nem autó, amin elkopik egy alkatrész, azt kicseréljük, és attól a pillanattól kezdve kifogástalanul működik, bárki legyen is a sofőr. A ló egy élőlény, akinek ösztönei, múltja, tapasztalatai, érzései, félelmei stb vannak, amik együttesen alakítják az ő emberhez-munkához való hozzáállását.
Egy rontott lovat korrigálni, ahhoz tudni kell olvasni a lovat, ahhoz érteni kell, amit elmesél. Vissza kell fejteni őt egészen a születéséig, ha kell, és megtalálni, mi ment félre. Ahhoz a lovat egészében kell figyelni, a testében jelentkező bajokat, elcsúszott csigolyát, felemás járást, rendellenes nyaktartást, beejtett hátat, ideges szemeket, reszeletlen fogakat… ugyanekkora figyelemmel kell észrevenni mitől fél, és miért fél attól a dologtól, ha nincs bizalma/önbizalma, miért nincsen, és hogyan építsük fel azt, miért kap pánikrohamot a mezőre fújt pizzásdoboztól az egyik, és miért nem a másik ló. Miért hevederiszonyos, miért nem veszi be a zablát, stb. Sokan abban a hitben élnek, hogy ez kizárólag a vérmérsékleten múlik, én egyre inkább azt tapasztalom, hogy abszolút nem. A fajta csak addig predesztinál, hogy mennyire lesz egy ló reaktív és élénk, mennyire figyeli éberen az új dolgokat és azokra mennyire reagál, de pusztán fajtája okán pánikrohamot semmilyen ló nem kap.
Nekem éppen újra megadatik, hogy egy nyers csikót saját ütemében indíthassak el (lovagoljak be, ha úgy tetszik), nagy kaland a sok melegvérű után egy hidegvérűvel dolgozni a maga sokkal lassabb ütemében. Szerencsére nem határidős munka. Nem egy robotot szeretne a gazdá
Hangtálazz és legeltess velünk a LóLélek-tanya -n, Tímea Kosik -kal 😊
Kantározási nehézség 1.0
Lett amatőr operatőröm, Ági, neki köszönhetünk egy újabb probléma-megoldós videót. Ezeket a szituációkat mindig az élet hozza spontán, így nem tudunk ideális körülményekre várni. Ezúttal is süvít a szél, és alkalmasint beszélgetünk, örömködünk, de nem ez a lényeg.
Továbbra is Csoda-projektben vagyunk, ő egy elképesztő cuki óriásbébi, ha mondhatom, éppen három éves. Idomítását sajnos elkezdték, most az ott keletkezett hibákat javítgatom ráérő időmben. A kantár és a zabla meglehetősen nagy ellenállást váltott ki, addig hátrált, amíg csak hagytuk/lehetett (azt még nem filmeztük, de elsőre egészen a mögöttük látható körbálákig hátrált), minden elkerülő manővert megpróbált.
A rákényszerítés semmit nem old meg, ki kellett gondolnom valami megoldást, ami segít neki megérteni, hogy a hátrálás nem a jó megoldás, és meg kellett benne születnie a felismerésnek, hogy voltaképpen nem fáj ez, még akkor sem, ha valaki a múltban úgy csinálta, hogy fájt.
Amint azt igyekeztünk videón is elkapni, próbáltam neki komfortossá tenni az orrán az érintést, kézzel és kantárral, illetve amikor hátrál, csak akkor kap engedést, ha visszatért a kiindulópontra. Nem mértem, de nagyjából 20-30 perc alatt fejlődött egy hatalmasat, ebből vágtam ezt a kiis összefoglalót.
Egy ponton kantárcsere történik, ennek oka, hogy a saját kantárjáról nem lehetett leszedni az orrszíjat, ami csak extra nehezítés volt, így Tamila western kantárját kaptuk elő, ami, bár méretben nem volt kompatibilis, de sokkal egyszerűbb volt vele bánni, nem beszélve a kötélből készült szárról, amivel sokkal könnyebb volt a hátrálásból visszahozni.
Átélni is, és visszanézni is szép, hogyan nyugszik meg Csoda a kezdeti feszült, ideges állapotból az együttműködés felé vezető úton. Megint tanítottunk egymásnak valamit. Legköz
