https://www.facebook.com/257832014080661/

LóLélek-tanya

Kezdőlap
Magyarország
Mogyoród
LóLélek-tanya

Egy lovastanya Mogyoródon mindazoknak, akik a lóval való igazi kapcsolódásra vágynak.

22/08/2024

2. rész - még pár lezáró gondolat az előző videóhoz

22/08/2024

Hány évtizedet kell tanulni, és hány évet dolgozni egy lóval, mire elérkezik ez a pillanat… mennyi millió millió apróságból épül fel ez a kapcsolat, kölcsönös bizalommá… ahol a prédaállat teljes bizalommal viszi a hátán a ragadozót, és a ragadozó rábízza az életét egy széltől is rebbenni képes menekülő prédaállatra…

Az ide vezető úton kísérjük végig a hozzánk fordulókat a LóLélek Tanyán. ❤️

10/08/2024

Kaptunk ajándékba egy kotyogtatót, amivel a tartályból könnyű átfejteni a vizet, nem kell megszívni a slagot szájjal, ahogy szoktuk. Persze Álmos fiam is ki akarta próbálni, és amikor végre kijutott velem itatni, akkor sehogyse akart neki sikerülni kicsalogatni a vizet a kotyogtatóval. Vagy húszszor megpróbálta, hiába. Persze addigra már a sírás szélén, mert bénának érezte magát, hogy ennyire nem akar sikerülni. Amikor feladta szegény, mondom, menjen le a lovakhoz, majd ők megvigasztalják.

És ekkor Csoda, a hároméves sodrott csikó, mint aki tudja, mi a feladata most, odasétált hozzánk, letette a nagy busa fejét Álmos mellkasához. Álmos megölelte, egy perc sem telt, és már nem érdekelte se a kotyogtató se más - ilyenek a Lovak, megismételhetetlen gyönyörűség az élet minden mozzanata velük.

A momentumot elkapni nem sikerült, nem vagyok egy nagy fotózó, de Csodáról egy szép fotót hoztam azért Nektek ...Lovagolni sokan járnak, de ÉLNI velük, egészen más dimenzió, na. Ezeket a kis csodákat igyekszünk mindenkivel megosztani, aki jár hozzánk, soha nem sajnáljuk az időt arra, hogy csak úgy legyünk velük, és hagyjuk megtörténni az igazán fontos dolgokat. 😇

05/08/2024

MÁR CSAK 13-A KEDDRE VAN SZABAD HELYÜNK ebben a táborban külsős számára. 😊

Sziasztok!

A jövő heti, augusztus 12-én induló túratáborunkba még van egy szabad hely, mivel váratlanul hamar összeállt a legújabb túralovunk, aki örömmel tart velünk a túrákon.

Minden nap hosszabb lovas barangolás a mogyoródi régióban, házi kovászos pizzázás a természet lágy ölén, forró idő esetén egy nagy úszás a lovakkal, fagyizás a patinás gödöllői Erzsébet parkban, csupa kaland. Napi egy főétel és nasi is benne van az árban.

Megbeszélés szerint akár 1-2 napra is lehet csatlakozni, ha valakinek csak úgy alkalmas. Kizárólag három jármódban stabilan lovagoló lovas tud ehhez a programhoz csatlakozni, próbalovaglás a tábor előtt feltétele a részvételnek, amennyiben még nem lovagoltál nálunk.

Tábor teljes díja 70.000 Ft, egy nap részvételi díja 18.000 Ft.

04/08/2024

Sok lovas úgy véli, hogy a lónak tudnia kell egyhelyben állni, illetve el is várja, hogy a ló egyhelyben álljon, ha szárra veszik vagy kikötik például. Ez alapvetően így is van, egy képzett lónak tudnia kell ezt. A hiba ott van, hogy ezt a fejezetet a képzés során sokan kihagyják, nem tartják fontosnak, alapvetőnek veszik, mint már tudott dolgot, pedig az egyik legalapvetőbb képzési elem, ami a legelsők között kell, hogy legyen, az, hogy a ló tudjon egyhelyben állni nyugodtan. Amíg állni nem tud nyugalomban, addig figyelni, elindulni és megállni sem tud egyébként.

Miből alakul ki az, hogy a ló kérésünkre nyugodtan áll? Több út vezet ide, de számomra a legeslegjobban az vált be, ha elmagyarázom neki, hogy mit szeretnék. Honnan tudná egy ló, hogy amikor kikötik, neki nyugalomban kell pihennie? Nyilván elsőként a szabadságát szeretné visszakapni, megpróbálja elengedni, eltépni magát, ha nem megy, kapálni kezd, ha forgolódhat, forgolódni fog, bármit, csak ne kelljen állnia, mivel nem is tudja, hogy állnia kéne. A legtöbb ember, amikor már robban a ló, inkább elengedi, nehogy katasztrófa legyen a vége, ezzel a lovat pár alkalom alatt megtanítja, hogy intenzív hisztériával megszabadulhat a kellemetlen, kikötött állapotból. Onnantól a ló tudatosan fogja alkalmazni a működő sémát, kikötő - nyugtalanság, idegállapot - szabadulás. A másik bevett szokás, hogy magukra hagyják őket úgy kötve, hogy magukban kárt ne tehessenek, és arra alapoznak, hogy a jószág előbb utóbb feladja és lenyugszik. Ez utóbbit abszolút kerülöm, mert nem a reménytelenség érzését kívánom táplálni, nem szeretném, hogy azt érezze, magára hagytam a problémájával. Érzékeny idegrendszerű lónál ez később nagy problémákat szül egyébként, még ha eleinte úgy tűnik is, hogy működik.

Amit én csinálok a fiatal és/vagy rontott lovakkal, az nagyon egyszerű és mégsem annyira, mint minden más… Elmondom nekik, hogy mit kell csinálni. Sokszor fordított a dolog, elmondom, mi mindent nem kell csinálni. Szelíden de egyértelműen korrigálok minden megnyilvánulást, ami nem kívánatos, és megvárom, amíg a megfelelővel próbálkozik (nyugodtan áll egyhelyben). Ha megtalálta, akkor azonnal vége a foglalkozásnak. A kezdetek kezdetén segítek neki annyival, hogy mellékötök egy másik lovat, amelyikkel jó viszonyban van és amelyik tudja a dolgát: áll, nyugalmában még el is szundikál. Amikor már megvan neki a követendő példa, el van magyarázva minden, mit igen és mit ne, és akár egy órán keresztül is megy, akkor kezdem csak egyedül, és még hosszú időn keresztül mellette, körülötte maradok, míg kötve áll. Ha megy egyedül, akkor jönnek újabb helyzetek, másik kikötő, fa, oszlop, idegen hely, komfortzónán kívül. Mellé még megtanítom, mit kell csinálni, ha beakad a kötélbe, ami szintén a nyugalom és a türelmes várakozás az emberre, aki segít megoldani neki a helyzetet.

Hosszadalmasnak tűnik, de voltaképpen erre külön tréningidőt nem pazarolok. Menet közben sajátítják el az újoncok és renitenek. Míg szerszámozzuk a tapasztaltakat, mellesleg őket is odakötjük, és mire oda jut a képzésük, hogy egyedül elővesszük őket, már réges régen tudják, miről szól ez a történet, és semmilyen feszültséget nem okoz nekik a szituáció.

Meglepően sok lónál tapasztaljuk ennek a fejezetnek a hiányát, akár képzett, tízéves lovak sem tudják, hogy mit várunk tőlük, míg kötve vannak. Ha egy ló jól meg van alapozva, és érti az egyhelyben állás koncepcióját, akár a semmi közepén is megáll, kikötés nélkül, és békésen várakozik. A legbiztosabb módszer mindig a megértés, mert az a ló, aki érti is, mit kell csinálnia, nem csak megcsinálja a kötelezőt, az mindig, minden körülmények között hozza az elvárhatót.

(Fotó: két tapasztalt túralovunk áll a tóparton a ‘semmihez kötve’ - vezetőszáruk csak úgy lóg -, háttérben mutatom a renitensnek, mi a feladat)

21/07/2024

Sok lónak van viselkedési problémája, és amikor elfajul annyira a helyzet, hogy valamit muszáj már kezdeni vele, akkor, még a jobbik esetben (!), elkezdik megoldani a problémát.

Az a nagy baj ezzel, hogy a problémás jelenséget akarják felszámolni, mert az nehezíti a munkát a lóval. Igen ám, de a ló nem autó, amin elkopik egy alkatrész, azt kicseréljük, és attól a pillanattól kezdve kifogástalanul működik, bárki legyen is a sofőr. A ló egy élőlény, akinek ösztönei, múltja, tapasztalatai, érzései, félelmei stb vannak, amik együttesen alakítják az ő emberhez-munkához való hozzáállását.

Egy rontott lovat korrigálni, ahhoz tudni kell olvasni a lovat, ahhoz érteni kell, amit elmesél. Vissza kell fejteni őt egészen a születéséig, ha kell, és megtalálni, mi ment félre. Ahhoz a lovat egészében kell figyelni, a testében jelentkező bajokat, elcsúszott csigolyát, felemás járást, rendellenes nyaktartást, beejtett hátat, ideges szemeket, reszeletlen fogakat… ugyanekkora figyelemmel kell észrevenni mitől fél, és miért fél attól a dologtól, ha nincs bizalma/önbizalma, miért nincsen, és hogyan építsük fel azt, miért kap pánikrohamot a mezőre fújt pizzásdoboztól az egyik, és miért nem a másik ló. Miért hevederiszonyos, miért nem veszi be a zablát, stb. Sokan abban a hitben élnek, hogy ez kizárólag a vérmérsékleten múlik, én egyre inkább azt tapasztalom, hogy abszolút nem. A fajta csak addig predesztinál, hogy mennyire lesz egy ló reaktív és élénk, mennyire figyeli éberen az új dolgokat és azokra mennyire reagál, de pusztán fajtája okán pánikrohamot semmilyen ló nem kap.

Nekem éppen újra megadatik, hogy egy nyers csikót saját ütemében indíthassak el (lovagoljak be, ha úgy tetszik), nagy kaland a sok melegvérű után egy hidegvérűvel dolgozni a maga sokkal lassabb ütemében. Szerencsére nem határidős munka. Nem egy robotot szeretne a gazdája, hanem egy életre szóló társat. Amikor odajutok, dolgozom vele, mindig annyit kérek tőle, amennyi benne van, amennyit felkínál, és a bizalom, amit ez fölépít benne, az elképesztő.

Olyan ő, hogy munka után a hátáról kinyitom a pálya kapuját, amihez készségesen oda is áll a lehető legközelebb, mert már ismeri, hogy mi a feladat, majd amikor megkérem, hogy lovagoljunk ki terepre, életében először egyedül, akkor úgy sétál ki a főkapun, mintha minden áldott nap ezt csinálná, egyetlen egyszer meg nem fordul a fejében, hogy nem kéne kimenni, hiszen amit kérek tőle, abból mindig jó dolgok vannak. Elsétálunk épp csak a szomszéd földig, ott kiskörrel fordulunk, majd szépen hazabaktatunk. Hazafelé egy lehelettel nem megy gyorsabban, mint elfelé - mert kapcsolódik, bízik, tudja, hogy amit csinálunk, az biztosan jó neki, mert semmilyen más tapasztalata velem nincsen. Lassú víz partot mos, ahogy mondják… egy lovat nem gyorsan kell indítani, hanem jól. Csoda számomra az élő bizonyíték. Sokkal lassabban tanul, mint a melegvérűek, de ha megkapja az időt, ami kell neki, akkor az életét is oda fogja adni az emberért, ha kell. És ez az érzés Csodálatos.

(Videó: Csoda élete második útja hazafelé terepen. Nyugalom, bizalom, békesség.)

17/07/2024

Nem mindegyikük volt a víz barátja, azonban hagyva, hogy a maguk ütemében fedezzék fel a pancsolás örömeit, most már akár szabadon is lehet engedni őket a tóban, a világért sem jönnének ki belőle. 😊

Sőt, Csoda, a fiatal pej csikó magától úszik időnként egyet, miután szusszant.

04/07/2024

A lovasboltban állok a kasszánál, előttem egy anyuka a kislányával, miközben az eladó csipogtatja a vonalkódokat, az anyuka elmeséli ami nyomja a lelkét.

Magukhoz vettek egy kis csődörpónit, “megmentették”, cuki, aranyos, állítólag rossz helyről hozták el, jobb élet reményében. Mint annyi sok póni esetében, az emberrel szembeni agresszív magatartását általában tolerálják, mondván, hogy ősszel ki lesz herélve, az majd megoldja.

Elhűlve hallgatom, ahogy az anyuka ecseteli, hogyan harap a karjába a póni, húzza, húzza a bőrt, és kvázi viszi őt az elkapott bőrénél fogva. Az eladó is hüledezik, de neki ez a munkahelye, nem igazán oktathat ki egy vásárlót.

-Nem baj, így szeretjük, és majd a herélés biztosan megoldja. - búcsúzik az anyuka.
-Nem fogja megoldani - szólok bele a lehető legkedvesebben -, és ennek az útnak a végén valaki esetleg majd meghal. - Kicsit eltúloztam, de tényleg csak kicsit, hátha megteszi a hatását a mondat. - Szakértő segítségre van szükség, ez nem játék. - Nyomatékosítottam a mondanivalómat. Azt hiszem, nem ment át.

Elmesélem az anyukának pár mondatban, mi a szakmám, és hogy milyen lovak mennek át a kezem között. Az a baj, hogy a kis dísznek való póninak nagyon kicsi az esélye arra, hogy valaki lásson benne annyi fantáziát, hogy megnevelje, vesződjön vele…

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, ahogy mondani szokás. Avagy így tesz majd a laikus megmentés iránti vágya egy jobb sorsra érdemes pónit kolbásztöltelékké hamarosan…

(A fotó eme támadó lóról csak illusztráció, nem nálunk készült.)

03/07/2024

Nem lehet egy lovat erővel átlendíteni a meg-nem-értésein, a feszültségein. Ezt nagyon sok kolléga tudja, de fáradt ahhoz, hogy erről győzködjön bárkit is, vagy éppen nincsen kifizetve a lassú út, és anyagi kényszerből inkább a gyorsabbat választja. Van, aki tájékozatlanságból teszi, van, aki követi az általános sémát, és fel sem merül benne, hogy az lehet helytelen, mert hát mindenki így csinálja, biztos jó az úgy.

Nemrég csatlakozott hozzánk Julla, aki egy nagyon barátságos shagya arab félvér kanca. Van pár kisebb problémája, például hogy egész eddig magasan hordott fejjel-nyakkal közlekedett, helytelen izomzatot építve ezáltal, és a testben sok feszültséget felhalmozva. Van egy eddig nem érzékelt és/vagy nem megoldott súlyos társfüggősége, ezen felül sok dolgot nem értett meg, nem fogadott el teljesen, amik mind feszültségként jelennek meg testében-lelkében.

A munkám vele arról szól, hogy megtaláljam azokat a dolgokat, amiket nem ért, és elkísérjem a megértés útján. Arab származása miatt az ideges természetét betudták annak, hogy genetikailag ilyen, de aki mélyebbre tekint, az látja, hogy pár ponton gondja van az emberrel való kapcsolódással, sőt, furcsa módon még a lovakkal való kapcsolódással is vannak nehézségei. Gondja van a testében pár ponton a sokéves rossz tartástól, gondja van a stresszfaktorok kezelésével, a komfortzóna elhagyásával. Ezen felül nincsen benne fölépítve az az egészséges önbizalom, ami kell ahhoz, hogy megbízható társa tudjon lenni lovasának.

A hetek telnek, Jullus épül és tanul, ősztől pedig már bizonyosan ő maga fogja tanítani régi és új lovasainkat, akárcsak a többi csodálatos lólény a Tanyán.

25/06/2024

Nekem otthonom éveken át, most vendégek pihenője, nyergek tárolója. Évezredes hagyomány és a legmodernebb technika házassága - tökéletes élettér, minden alapvető igényt kielégítő. Ezzel a hangulattal várunk minden kedves vendéget és tanítványt. 😊

06/06/2024

Miért van olyan nehéz dolguk a mezei lótulajdonosoknak a lovukkal? Talán, mert érzelmi alapon közelítik meg a négylábút, és mindent egyfajta érzelmi szűrőn át látnak. Így figyeltem meg. Ehhez még társul az emberi tulajdonságokkal való felruházása az állatnak, ami még tovább rontja a helyzetet.

“Szegény, nem lesz szomorú, hogy nem hoztam neki répát? Pedig be akartam ugrani a zöldségeshez!” - egy klasszik.
Nem, nem lesz szomorú. Nem, nem gondolkozik azon, hogy vajon be akartál vagy sem ugrani a zöldségeshez, akinek a lánya tegnap fiatalon megözvegyült és emiatt mindenki szomorú most ott és nem volt kedved hozzájuk. A lovadat az érdekli, hogy most, hogy itt vagy, itt vagy-e valóban, itt vagy-e egészen, figyelsz-e rá, látod-e, amit ő lát, elmondhatja-e Neked, ha kényelmetlensége van és te meghallod-e azt. Érted-e a félelmeit, segítesz-e neki feloldani azokat.

“Nem volt zöld fülvédő, pedig akartam neki venni, az pont illene a fáslijához!” - másik klasszik. Szegény, azért csak nem sértődik meg, ha felteszem a lila fülest a zöld fáslival.”
Nem, nem sértődik meg. De van pár más dolog, amit egy ló nem szeret, ami elől menekül, ezek közé tartozik a stressz, az idegesség, nyugtalanság. Mint minden élő, a harmóniára törekszik, a nyugalmat szereti, és az embernek meg kell értenie, hogy a lova akkor fog vele szívesen kapcsolódni, ha nyugalomra talál benne, mellette. Amikor ez nem valósul meg, az csupán egy üres interakció, melyben a ló, ha jó alapokkal rendelkezik, akkor részt vesz, mert megtanulta, hogy részt kell benne vennie.

A lóval való kapcsolathoz nem tárgyakra, eszközökre és csemegékre van szükség. Értő figyelemre van szükség, éber jelenlétre, amiben a ló valamennyi mozdulatát, rezgését érzékelni képesek vagyunk, és nyitottak arra, hogy olvassunk a mozdulataikból. Hogy minden nap, amit velük töltünk, egy picit hozzájuk tegyünk valamit, és ne elvegyünk tőlük.

Olyan nincsen, hogy egy ló ok nélkül ‘rosszul viselkedik’. Minden esetben oka van annak, ha egy ló kilép a nyergelésből, nem lehet vezetni, csíp amikor felszállunk, elrohan a lovassal, az égbe emeli a fejét a kantár elől, végtelenségig sorolhatnám. Ezek nem problémák, hanem tünetek. Felemelt fejet nem célszerű lekötni, mert akkor a lónak az utolsó eszközét is elvesszük, amivel jelezni tudná, hogy valami nem jó, vagy valami fáj. Venni kell eszközök helyett a fáradtságot, hogy megértsük, mit akar mondani a ló, hogy a valós okát a problémának megoldhassuk. Meg kell tanulni a lovat úgy kezelni, hogy tisztelni tudjon minket, elfogadja tőlünk az instrukciókat, irányadást. A felszállásból kilépegető lovat, nem lefogni kell, hanem elgondolkodni azon, miért lép belőle ki, ez egy ráhagyott rossz szokás-e, amit önkéntelenül magunk alakítottunk ki, melyről könnyedén lenevelhetjük, vagy olyan fájdalomról, elnemfogadásról árulkodik, amivel foglalkoznunk kellene.

Ha csak tíz percet töltünk el a lóval tiszta figyelemben, az többet ér, mint több óra jelenlét nélküli üresség. Sokszor mondtam már, de nem lehet elégszer.

(Fotón Tamila és Cometeus, fényképezte Csányi Lili )

03/06/2024

Felejthetetlen élmények kicsiknek és nagyobbaknak is. 😊

31/05/2024

"Köszönöm, hogy megértettél, mikor én nem értettelek!
Köszönöm, hogy a hátadra vettél, mikor félreértettelek!
Köszönöm, hogy le nem vetettél, mikor megsértettelek!
Köszönöm, hogy érdemtelenül tanítottál,
mikor a hitem elhagyott!
Köszönöm, hogy azzá lehettem, aki vagyok!"

Panyi Gyuri mester tollából

27/05/2024

Újabb Cometeus helyzetjelentés

Április 2-án költözött ide Cometeus. Lassan két hónapja, környezetére veszélyes állapotban. Inkább elképzeléseim voltak róla, hogyan közelítsek egy ilyen problémát, mint tapasztalataim. Bele is hibáztam párat, fogok is még, nyilván. Eddigi életemben, ami probléma szembejött, oda elég volt a végtelen nyugalom, a következetes kommunikáció, már ez önmagában viszonylag gyorsan meg szokta oldani a nehézségeket.

Cometeus-szal most kezdünk eljutni oda, hogy biztonságos a közvetlen közelében tartózkodni, így el lehet kezdeni foglalkozni azokkal a problémákkal, amikről eddig nem is tudtam, hogy vannak. Ilyen a lábfelvétel. Amikor először megpróbáltam, azonnal a kezembe adta a patáját, és egy pillanatig reméltem, hogy legalább ezt rendesen tudja, azután tegnap kiderült, hogy tévedtem. Viszketett a bal eleje, lehajolt megvakarni. Nekem van egy olyan szokásom, hogy ha idő és lehetőség engedi, segítek nekik megvakarni, ami viszket, lecsapom a böglyeiket, stb, nagyon szeretik. Ahogy ösztönszerűen lehajoltam hogy segítsek neki a vakarásban, pánikszerűen kapta fel a bal elejét, amit pedig nem kértem tőle, se mozdulattal, se energiával.

Nyilván ismeretlen életszakaszában valami drasztikusabb módszerrel adták értésére, hogyan adja fel a lábait. Pár próbát tettem, és azt az érdekességet találtam, hogy nem meri megvárni sem, míg hozzáérek, inkább azonnal felkapja. Nem is tud különbséget tenni a szándékomban, hogy megsimogatni, megvakarni, vagy felkérni szeretném a patáját. Nem kedvelem ezt egy lótól. Meg kell neki tanulnia különbséget tenni energia és energia között, meg kell értenie, hogy mikor milyen szándékkal hova nyúlok, hova lépek és miért. Az ostorral is így volt, egyébként. Ha az ostorhoz nyúltam, hogy odébb tegyem két méterrel, már ugrott is el (pedig nem kérte senki). Most már kezdi felfogni, mi az, ami részemről egy kérés felé, hogy mozduljon, forduljon, és mi a semleges kontaktus az ostorral, amikor felemelem hogy a helyére tegyem. Ezeket a dolgokat a képzés legelején illik megtanítani egy fiatal lónak, nagyon meglepő, amikor egy hatéves nem tudja ezt, sőt, mintha sose hallott volna róla.

Az a gond, hogy ha ezt a lépcsőt kihagyjuk, és nem tanul meg a ló különbséget tenni üres gesztusok és kérések között, abból sok baj van később. A kötél végével jelezhetem neki, hogy tegye odébb a farát, ugyanakkor meg kell tanítani neki, hogy a kötél nem bánt, és akár rá is dobhatom a puha kötelet, neki erre reagálnia nem kell, csupán egyhelyben állni, nyugodtan.

Minél több ilyen problémás pontra derül fény, és minél többet megoldunk belőle, annál simább lesz a ló. Az egész közérzete megváltozik. Más lesz a világhoz való hozzáállása, mert megérti, hogy az ember nem ellenség, hanem egy kiszámíthatóan kommunikálni képes lény, akinek mozdulatait, energetikáját ő is képes megtanulni olvasni.

Végtelenül inspiráló ezzel a lóval dolgozni, mert a legjobbat hozza ki belőlem. Féltem, hogy önmagam legjobb verziója is kevés lesz hozzá, és minden törekvés ellenére mégiscsak a vágóhídon végzi, de úgy tűnik, lassan, de biztosan zöldágra vergődünk. Nem sietünk sehova. Szeretném, ha megnyílna annyira, hogy érezze azt a végtelen Szeretetet, amit érzek iránta és jóformán minden élő irányába. Azt hiszem, hamarosan eljutunk ide.

25/05/2024

Talán öt (?) éve láttam először lovas kisvideókat az interneten, és ott egyszer láttam lovat lovassal nyakmadzaggal dolgozni. Meg hallottam is róla többször. De abban a szellemben nevelkedtem, hogy a lovat a zablával lehet kontroll alatt tartani, és bár ezt fiatal felnőttként megfejlődtem, azért kötőfék mindig volt a lovaimom lovagláskor.

Talán két vagy három évvel ezelőtt volt az első, abszolút katasztrofális nyakmadzagos kísérletem Tamilával. Beleestem abba a hibába, amibe nagyon sok lovas (és nem-lovas az élet más területein), hogy a felszín vonzott, és megpróbáltam lemásolni a formát, tartalom nélkül. Az erdő alján felállított jurta előtt szálltam fel a teraszról, szőrén, nyakmadzaggal, Tamila pedig abszolút jóindulatúan nem használta ki a helyzetet, csupán csak ment amerre gondolta, semmiféle irányítást nem tudtam eszközölni. Mentünk össze vissza egy darabig, aztán levontam a konklúziót, hogy ennek ebben a formában semmi értelme nincsen, leszálltam, és a kissé meglepődött, értetlenül néző Tamilát visszavezettem a legelőre, én meg visszavonultam gondolkodni.

Akkor jöttem rá, hogy ehhez a jól mutató show-elemhez némiképp több kell, mint ami jelenleg nekem-nekünk megvan, attól függetlenül, hogy milyen kezes és együttműködő Tamila egyébként. Másnap kezdtem elölről, kötőfék szárral, és egy nyakmadzag, bent a pályán. Így már tudtam kicsit korrigálni szárral, ha nem sikerült gondolatra, testsúlyra, lábra, amit kértem, és innen folytattuk apró lépésenként, sok-sok csetlés-botlással. Nagyon sokat finomodtam ezen az úton. Rájöttem, hogy túlhasználom a kezeim, hogy néha-néha balanszot is tartok velük, anélkül, hogy tudatában lennék ennek. Rájöttem, hogy Tamila is nagyon nagy százalékban a szárra reagál, pedig nem lenne muszáj, hogy így legyen.

Ahogy jöttek az újabb és újabb felfedezések, úgy lettem egyre tudatosabb a gondolataimra, amikor Tamilával kapcsolódtam. Alkalomról alkalomra jobbak lettünk, már kígyóvonalat ügettünk nyakmadzagosan, alig látható segítségekkel. Aztán jött a csigolyaproblémám, és nemhogy a szőrén lovaglást, hanem minden lovas tevékenységet felfüggesztettem egy évre. Fél éve lettem újra elég jól ahhoz, hogy lovaglásra gondolhassak, és most úgy vagyok köztük, mint kisgyerek a cukorkaboltban. Szóba került a csajokkal ez a nyakmadzagos téma. Megjegyzem, másfél év kihagyás után pár hete egyszer dolgoztam így Tamilával (más lovakon van most a fő fókusz). Éreztem, hogy most van a pillanat, amikor bármi lehetséges, kihoztam Tamát, fel a hátára egy szál madzaggal a nyakában, és mentünk, és oly gyönyörű egységben dolgoztunk, mint talán még soha. Lépésből vágta, ügetésben patanyomfigurák, hátralépés, meg minden. Megállunk, bennem az energia leül aztán elindul hátrafelé, Tamila hátralép. Meg ilyenek. Megfogalmazni se nagyon tudom.

A csúcson kell abbahagyni, szokták mondani, most is abbahagyom, amíg ilyen csodálatos minden. Megköszönöm Tamának az együttműködést, aztán visszaengedem a szabadságba. Visszaengedném. Áll a kapuban, úgy, hogy azt becsukni ne tudjam, és csak áll mellettem. Beljebb vezetem, becsukom a kaput, megsimogatom, mutatom neki, hogy mehet le a többiekhez (gondolom én hogy biztosan szeretne lemenni hozzájuk), de csak ácsorog mellettem tovább.

Ma a megértésnek egy új szintjére jutottunk el, azt hiszem. Köszönöm, Tama.

(Fotó: Csányi Lili )

22/05/2024

Azt mondja kedves barátnénk, hogy nézzem meg a lovat, mert nem adja az elejét. Mondtam: jó, gondoltam: tegnapelőtt dolgom volt vele és gond nélkül adta.

És akkor nézem, és persze veszem is fel és persze adja. Ha már így benne vagyok, meg is körmöljük, úgyis időszerű.

És akkor elbeszélgetünk, hogy miért nem adja. Én már egy ideje figyelem az interakciót köztük, saját hároméves csikójuk, nem is szólok én bele semmibe, ha nem kérik. Munka előtt mindig kikaparják a patáját, ahogyan illik, legalábbis megpróbálják. De ez egyre kevésbé sikerül, nem adja, elrántja, rájuk dől, stb.

Namármost ez egy fiatal ló, aki úgy került ide, hogy nem adta a lábait, és rúgott is. Dolgoztam vele jópárszor, nekem szépen adja, de másokat tesztelget. És mi az, ami voltaképpen történik? Szeretnék a ló patáját nagyon alaposan kitisztítani, ráadásul a maguk lassabb, megfontolt módján, ami talán hosszabb időt vesz igénybe, mint amennyi jelenleg a csikó tűréshatára. A figyelem központjában nem az áll, hogy mit mond a ló, mennyire és meddig tud figyelni, hanem a pata mindenáron történő kikaparása. Magyarán nem ott van a figyelem, ahol kell, hogy legyen. Nem jó a sorrend. Egy frissen indított háromévesnél az első, hogy kialakítsuk a megfelelő attitűdöt, és csak az után következhet a többi dolog. Értsük jól: semmi baj nincs egy lovon a kosszal, sokkal jobb mindenkinek, ha akkor tisztítjuk meg, amikor ő már erre mentálisan alkalmas, mintha mindenáron megtisztítjuk, és közben traumatizáljuk, túlkérjük, stb. A figyelmet tehát oda kell helyezni, hogy a problémás terület érintése komfortos legyen a ló számára, és ezután már ugye gond nélkül kefélhetjük stb.

Ilyen esetből nagyon sokfélét tudnék említeni a hétköznapi lovas életből a hétköznapi lovardákban.

Nagyon szeretném, ha egyszer elterjedne az a hozzáállás, hogy ne egy előre kitűzött célt vagy pózt akarjunk okvetlenül megvalósítani, hanem tanuljunk meg figyelni a lóra, és ha minden interakcióban figyelemmel vagyunk jelen, akkor érezni fogjuk, mi a valós potenciál adott helyzetben, adott lóban, és nem valami teljesen mást akarunk belőle erővel kivenni. És a ló általános közérzetét, munkához és emberhez való hozzáállását az ilyen apró, mindennapos rutinfeladatokkal alapozzuk meg és alakítjuk ki.

Minden egyes lóval töltött pillanatban tanítjuk a lovat, akkor is, ha erre tudatosak nem vagyunk. Ha ignoránsak vagyunk, ha nem rá figyelünk, miközben vele foglalkozunk, a hátán ülünk, azzal is nagyon sokat tanítunk neki, csak nem pont azt, amit szeretnénk. Sokkal többet ér öt perc figyelem, mint egy óra, amiben öt percet se figyeltünk……

(Fotón a történet főszereplője, fotózta: Csányi Lili )

20/05/2024

Másfél hónapja élsz nálam Cometeus, a legfurcsábban elrontott ló vagy, akivel életemben eddig találkoztam. Biztosan el tudnálak lovagolni, ha azt akarnám, de ez egyelőre nem célom. Szeretném, ha mindent megértenél és elfogadnál.

Változatlanul telik a közös életünk. Veled töltök némi időt, minden reggel és minden este, és beszélgetünk. Megosztasz velem egy-egy darabot a múltadból, de előfordul, hogy begubódzol és egyet sem. Nem sietünk, Cometeus. Én pedig újabb és újabb megközelítésekből mondom el neked, hogy voltaképpen mit szeretnénk tőled, és érintésekig, apró mozdulatokig bontok le minden műveletet, ha kell.

Volt egy hosszabb elakadásunk a kötőfékkel, mert semmi mást nem akartál, mint bevenni a szádba, ráharapni, és ha ez sikerült, abban a pillanatban úgy rázártál, hogy kifeszíteni sem volt lehetséges. Eltettem a kötőféket, és csak egy darab kötéllel kezdtem el hozzád-hozzádérni, több, mint két hét volt, mire az egész fejed nekem adtad, a füleid is ideértve. Mert nehezen értettem csak meg, hogy nem a kötőfékkel van problémád, hanem azzal, ha hozzáér valami a füledhez. Ezért elnézést kérek.

Amikor ezzel készen lettünk, akkor kezdtünk el dolgozni azon, hogy vezethető legyél, és a vezetésre lehetőleg ne agresszióval, védekezésből-támadással reagálj. E tekintetben még folyamatban vagyunk. Kezdünk közlekedni. De igazán nem közlekedni szeretnék Veled, Cometeus, hanem azt szeretném, ha a száron egyetlen grammnyi húzásra lépnél felém egyet. Az oldalra, felfelé, hátrafelé illetve a rajtam keresztül irányok nem működnek, minden alkalommal kijavítom. Egy grammnyi erőre egy finom kis lépést. Nem fejrázást, fejkapkodást, sunyítást, pusztán egy szép nyugodt lépést. Lassan két hetes játék után ma kaptam Tőled egy lépést egy leheletnyi kérésre. Csodálatos érzés volt. Már egy ideje tudom, hogy sínen vagyunk, időnk pedig van elég.

A lelkem legmélyebb rétegeibe utazom Veled, Cometeus, életünk eme közös fejezetében és nem tudok elég hálás lenni az Életnek, hogy hozzám vezetett az Utad.

Ez nem egy munka a sok közül, ezt nem lehet megcsinálni rutinból. Négylábú társaidnál minden egyes pillanatban figyelek és minden mozdulatomban tudatos vagyok, legalábbis így hittem eddig. Most a figyelem egy új szintjét tanítod nekem. Egy nagyon vastag könyv vagy, nagyon sok lakattal zárva, és minden lakathoz külön kulcs tartozik, aminek rejtekhelyéről a füleid, szemeid mesélnek nekem esténként. Nem mindig értem elsőre, de hidd el, hogy igyekszem.

Köszönöm.

(Fotó: Csányi Lili)

07/05/2024

Hogy mit is csinálunk és hogyan létezünk lovainkkal a tanyán?

Igyekszünk a lovaknak minden természetes szükségletét maximálisan kielégíteni. Próbálunk mindnyájuknak képzettségüknek és aktuális állóképességüknek megfelelő feladatokat adni, az ideális mozgásmennyiséggel. A lehető legnagyobb mértékben tiszteletben tartjuk az alapvető lelki alkatukat - az introvertáltakat nem simogatjuk annyit, mint mi szeretnénk, az extrovertálton éljük ki ilyen irányú vágyainkat, aki roppant boldog attól, ha a többiek simogatásadagját is ő kapja.

Megtiszteljük őket azzal, hogy nyugodtan, soha nem sietve gondozzuk őket és dolgozunk velük, ezáltal mindig van időnk észrevenni, ha valamelyiküknek kényelmetlensége van, amit el szeretne mondani, vagy bármi panaszuk akad.

Minden hozzánk járó tanítványnak el kell fogadnia, hogy a lovak vannak az első helyen, és az előre megbeszélt program néha változik, és a lovak aznapi teljesítőképességéhez idomul. Néha több és hosszabb lesz, néha kevesebb, rövidebb.

Csak olyan tanoncokkal tudunk együtt dolgozni, akik elfogadják azt, hogy a ló van az első helyen. Ez nem egy szolgáltatás, amit bárki kifizethet. A lovak élő, érző, nemes, gyönyörű lények, akik többet tanítanak nekünk az életről, mint az összes valaha volt tanárunk együttvéve. Aki itt lovagol, az szépen lassan megtanulja olvasni a lovat, mikor mit mond, az megtanulja kimosni a sörényét, körmölni velünk a patáját, megtanulja a testbeszédét, és maga is testtudatossá válik. Hiszem, hogy a lovaglás sokkal több annál, hogy nyomd le a sarkad és húzd ki magad.

Ilyen mentalitású emberekkel tudunk együtt dolgozni, és a szokványos oktatáson felül tudunk segíteni abban is, hogy ha saját lovaddal való kapcsolatban elakadás van, azt hogyan tudod megfejlődni. Nagy probléma esetén Mogyoród ötven km-e körzetében, pesti oldalon ki is tudok járni segíteni, irányba tenni a ló-lovas párost. De aki kizárólagosan tőlem, mint trénertől vár megoldást, az semmiképpen ne engem keressen, mert nem lehetséges egy lovat ‘megjavítani’, először a gazdának kell készen állnia a változásra, és meg is változni, utána tudjuk elővenni a lovat.

(Fotó: Kalla Lilla Fotó )

Cím

Mogyoród

Weboldal

facebook.com

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni LóLélek-tanya új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése LóLélek-tanya számára:

Videók

2. rész - még pár lezáró gondolat az előző videóhoz

Hány évtizedet kell tanulni, és hány évet dolgozni egy lóval, mire elérkezik ez a pillanat… mennyi millió millió apróságból épül fel ez a kapcsolat, kölcsönös bizalommá… ahol a prédaállat teljes bizalommal viszi a hátán a ragadozót, és a ragadozó rábízza az életét egy széltől is rebbenni képes menekülő prédaállatra… Az ide vezető úton kísérjük végig a hozzánk fordulókat a LóLélek Tanyán. ❤️

Hangtálazz és legeltess velünk a LóLélek-tanya -n, Tímea Kosik -kal 😊

Kantározási nehézség 1.0 Lett amatőr operatőröm, Ági, neki köszönhetünk egy újabb probléma-megoldós videót. Ezeket a szituációkat mindig az élet hozza spontán, így nem tudunk ideális körülményekre várni. Ezúttal is süvít a szél, és alkalmasint beszélgetünk, örömködünk, de nem ez a lényeg. Továbbra is Csoda-projektben vagyunk, ő egy elképesztő cuki óriásbébi, ha mondhatom, éppen három éves. Idomítását sajnos elkezdték, most az ott keletkezett hibákat javítgatom ráérő időmben. A kantár és a zabla meglehetősen nagy ellenállást váltott ki, addig hátrált, amíg csak hagytuk/lehetett (azt még nem filmeztük, de elsőre egészen a mögöttük látható körbálákig hátrált), minden elkerülő manővert megpróbált. A rákényszerítés semmit nem old meg, ki kellett gondolnom valami megoldást, ami segít neki megérteni, hogy a hátrálás nem a jó megoldás, és meg kellett benne születnie a felismerésnek, hogy voltaképpen nem fáj ez, még akkor sem, ha valaki a múltban úgy csinálta, hogy fájt. Amint azt igyekeztünk videón is elkapni, próbáltam neki komfortossá tenni az orrán az érintést, kézzel és kantárral, illetve amikor hátrál, csak akkor kap engedést, ha visszatért a kiindulópontra. Nem mértem, de nagyjából 20-30 perc alatt fejlődött egy hatalmasat, ebből vágtam ezt a kiis összefoglalót. Egy ponton kantárcsere történik, ennek oka, hogy a saját kantárjáról nem lehetett leszedni az orrszíjat, ami csak extra nehezítés volt, így Tamila western kantárját kaptuk elő, ami, bár méretben nem volt kompatibilis, de sokkal egyszerűbb volt vele bánni, nem beszélve a kötélből készült szárról, amivel sokkal könnyebb volt a hátrálásból visszahozni. Átélni is, és visszanézni is szép, hogyan nyugszik meg Csoda a kezdeti feszült, ideges állapotból az együttműködés felé vezető úton. Megint tanítottunk egymásnak valamit. Legköz

Húsvéti ajándék tuti tipp a gyilkos hátsó lábak biztonságos és szelíd megoldására. Csoda fejlődése alig két hét alatt. Életveszélyestől a megértésen át a bizalomig.