07/12/2024
Hát, elolvastam. Végigbőgtem...❤️
(A képen Dámami leánya, Börzsönykerti-Hűha Csermely, Cserge apa: Nyírségfia Filkó) )
Lassan közeledünk az év legsötétebb szakához.
Egyre nagyobb teret nyer a sötétség, egyre inkább lassul, visszahúzódik az Élet. A kecskék pocakja gömbölyödik, sokkal nyugodtabb, visszafogottabb az egész nyáj. Legeltetéskor lassan bandukolunk, szedreseket, csalánt, akácos aljában zöldellő eledelt keresünk. A pumi is érzi, éreznie kell mindezt: visszavesz a lendületből.
Csönd terül a tájra, szinte fáj zajt csapnunk.
Olyan ez, mint amikor a Mindenség lassan egy nagy levegőt vesz, majd sokáig bent tartja, kivár, hogy amikor majd hosszú vajúdás után újra megszületik a Fény, megkönnyebbülve kifújhassa.
Elmélkedésre, számvetésre ösztönöz valami ilyentájt.
Tenyésztőként önként vállalt kötelesség a választott-szeretett fajta, s az általa képviselt értékek megőrzése, továbbörökítése.
Magunk részéről egy olyan szerves életformába igyekszünk illeszkedni, melyben a jószág, a kert, kutya, ember mind egymással összefonódva, egymást segítve, kiegészítve alkotja az egészet.
Nem egyszerű, és a legkevésbé sem kényelmes élet ez.
Mégis: azt gondolom, ha az embernek van már egy kialakult értékrendje, amit ő maga igaznak érez, azt nem jó odadobni holmi külső elvárásoknak, ha azok nem önmagunk vágyakozásából erednek.
Próbálunk egyensúlyozni - sokszor mint malac a jégen - a virtuális világ, és a valódi Élet egyre szélesebbre nyíló ollójában, és ahogyan a moho sapiens év végi hajszáját, úgy a champion címekért folytatott versengést is csak távolról szemlélem.
Tegye csak az ösztönök diktálta dolgát a kutya: tereljen a pumi, követeljen tiszteletet a komondor, legyen jó őrzője mindnyájunknak, érmek helyett csillogjanak csak továbbra is a gombszemek, mert ez az, ami bennünket igazán boldoggá tesz.
