27/05/2024
Mert egy bull típusú kutyával nem csak játék és mese az élet! Vagy bármilyen befogadott kutyussal...👇
Petivel az élet 2/1 - A kezdetek és az örökbe
Szerző: Jármai Nóri
olvasási idő: 5 perc
Kicsit több, mint egy éve élek együtt egy staffal, és a számtalan vicces megélt pillanat áll mögöttünk. Illetve mondatok, amiket sose gondoltam, hogy kimondok. Ilyenek, hogy “fogd meg légyszi! köszi!”. Illetve Péter nevű szomszédommal is hűvösebb a viszonyom, pár “Péter a k___va anyád!!!! Takarodj el a kerítéstől!” emelt hangú mondat után.
Na de mi volt a kiinduló állapot, mit jelent az örökbe, és mit értünk el mostanra, mit javaslok annak, aki ilyen tipusú kutyát szeretne, és milyen érzés a végletek fajtájával élni? Vegyük sorba! Hosszú lesz, ezért kétszer futunk neki, íme az első:
Tavaly tavasszal tehát nyertem egy ködös múltú sufniszapi staffot, akinek alap szkillje volt az emberek feltétel nélküli imádata, és a folyamatos ingerkeresés, ezzel összefüggésben a szökésre való hajlam és jártasság. Utóbbi a fizikai képességeivel nem volt nehéz, az 1,6 méteres kerítést egy ugrással vígan vette, ha megunta az aktuális bulit, így eleinte felügyelet mellett lehetett csak kinn. A sétákon pedig fel sem merült, hogy elengedjem, mert extázisba került bármilyen élő vagy mozgó dologra, ami 400 méteres körzetbe került. (ezt úgy tessék érteni, hogy pl. a szántóföld másik oldalán haladó kombájn…) Igazából mindegy volt mi történt, csak legyen valami. Így esett, hogy a kerítésen átugorva az utca végéig szaladva, nyakába ugorva régi barátként üdvözölte az ott fűkaszáló bácsit, ebben az épp használatban lévő fűkasza sem zavarta meg….. Ugyanígy megnyerte a szomszédom (nem a Péter, ez egy másik szegény:DD) hogy a teraszára beugorva köszöntötte őt vidáman Petike, reggeli kávézás közben. Égtem, mint a Reichstag, mikor fürdőköpenyben kísérte haza. (Mármint a szomszéd volt fürdőköpenyben, nem a kutya) “Gondolom őt keresed” Mondta ő. “Nyilván hallotta a “Peti a k___vaanyád” kezdetű performanszt…..” Gondoltam én.
Abban az időben az életem Petike lemozgatása és logisztikája köré szerveződött, előbbi kb lehetetlennek bizonyult, utóbbira azért volt szükség, mert küzdött - és valamennyire küzd a mai napig - némi indulatkezelési problémával kutyákkal. Igazából ő csak jól akarta magát érezni, de aki emiatt beszólt, és nem volt p.nája, azt megverte. Ha rossz napja volt, akkor a p.na megléte se volt garancia. A bunyóba szépen belemerült, ahogy az a “harcikutya” nagykönyvben meg van írva, ugyan ölni láthatóan nem akart - viszonylag nehéz megölni valakit úgy, ha a fő célpontod a bokája - inkább indulatlevezető kocsmai verekedés hangulata volt az ilyen eseteknek, amit fokozott, hogy székek, kisebb tereptárgyak is törtek, illetve üvöltött az úri közönség. A bulikat kisebb állatorvosi számlák követték, ezek is csak nekem fájtak, Petin soha egy karcolás sem esett, ha mégis, másnapra nyom nélkül eltűnt. Elpusztíthatatlanságának további ékes bizonyítékaként egyszer teljes sebességgel futva lefejelt egy betonoszlopot, máskor két méter magasról arcra esett, mert a mellső láb használatát kispolgári hülyeségnek tartotta. Ezeket is karcolás nélkül úszta meg. (Agyrázkódás a kérdéses szerv híjján fel sem merült)
No de félretéve a humort, mit láthat itt szakmai szemmel az egyszeri, dugájába dőlt kutyaoktató?
- nulla önkontroll - ez az, amikor a kutya semennyire nem képes várni egy szituáció megtörténtére, vagy végére. Ha szerencsénk van hergeli is magát mozgással, nyafogással (utóbbi, és úgy összességében az alacsony önkontroll tipik bull tulajdonság, de erről majd a “kell e neked” résznél)
- magas energiaszint - kell valami amitől elfárad, mert egy izomvezérelt ösztöncsomó. Ha nem fáradt, akkor hülye. Nyíg, rág, rombol, beleköt a többi kutyába. És ő eleinte nem volt fáradt. Gyakorlatilag semmitől.
- kötődés hiánya - ugyanannyira szeretett engem is, mint más embereket, ami csak elsőre tűnik aranyosnak, frusztráló, amikor bármelyik szembe futó emberrel elmenne a sétán, vagy végignézed, hogy kiugrik a kerítésen köszönni a szomszédnak
- a szökés, mint önmegerősítő és beégett viselkedés, megoldás az utalomra, és a problémákra - akinek volt már szökős kutyája, tudja miről beszélek, amelyik kutyának a szökés buli, és bevált opció, azt baromi nehéz lebeszélni róla, ráádásul, ha egy szituációban gondja van, már rántja is elő a “csá én léptem” kártyát, és egy erélyesebb rászólásra már ott sincs… szó szerint… hiszen pont annyira szeret téged, mint más embereket, de mások nem hülyék, te meg igen, szóval helló.
- kutyákkal szembeni agresszió - ne legyünk álszentek. Nem minden staffra jellemző persze, de valószínű, hogy 100 random ilyen kutyából többnél merül ez fel, mint 100 random beagleből. Aki ezt tagadja, legalább olyan elvakult, mint aki minden bulltypeot gyilkosnak tekint.
Elgondolkodtam hogy kell e ez nekem? Persze. De kinek adnám? Kit kínáljak meg ezzel a csomaggal? Ki szeretne ilyet? Ki alkalmas rá?
És elérkeztünk az első igazán fontos kérdéshez, amiről írni szeretnék. Az a pont, amikor kimondod egy kutyáról, hogy a tiéd, és vállalsz mindent, de tényleg mindent ami ezzel jár.
Egy kutya magadhoz vétele (vásárlás, örökbefogadás, vagy akár csak ideiglenes) mindig lutri valamilyen szinten. Igen, még a jó helyről vásárlás is, bár nyilván az - ha tényleg körültekintő - kisebb lutri. Ezzel nem lebeszélni akarok az örökbefogadásról, korántsem. De ez a műfaj méri meg legjobban az adott szó, és a problémakezelés képességének mértékét egy embernél.
Kezdjük ott, hogy az egész örökbefogadás mizériát áthatja valami elképesztően káros rózsaszín szirup, és ezt sajnos gyakran maguk az örökbe adó szervezetek is táplálják. Nevezetesen, hogy az örökbefogadott kutya hálás lesz, csak szeretni kell, és ő a megmentőjét fogja látni benned, akire eddigi sanyarú életében éjjel-nappal várt.
Hát egy f_szt.
Számtalan sebből vérzik ez, ennek ékes példája az a sok kutya, aki egyáltalán nem érzi magát megmentve, napokon, heteken belül hoz valamilyen nem várt viselkedést, mondjuk szeretné kinyírni a család másik kutyáját, megmorogja a gyereket, vagy csak egyszerűen egy gyökér. Aki nem azért agresszív, mert fél, hanem mert a bunyó buli. Aki nem azért szökik, mert annyira vágyik valahova, vagy rossz neki, ahol van, hanem mert kinn nagyobb a buli. Aki nem azért védi a jutitartót az oldaladon, mert annyira éheztették, hanem mert nehogymár, hogy az nem az övé. Mint például Petike :D
Sajnos erre sokan nincsenek felkészülve. Sokan nem érzik annak a súlyát, hogy ha én beteszek az autómba egy kutyát, és azt mondom, hogy megmentettem/örökbefogadtam/bevállaltam, akkor az onnantól az én melóm, akármi van. Vagy legalábbis nagyrészt az enyém, mert nem szégyen, sőt hasznos segítséget kérni, de ez időbe, pénzbe kerülhet. De maga a feladat, hogy az adott kutyával járó problémákat elhordozzam, akkor is csak az enyém.
Az igazi örökbefogadás akkor kezdődik, amikor az azt övező hypenak, a szomszédok, vagy az online nyilvánosság általi vállonveregetésnek vége, eltelt az estéd, amikor te voltál a hős, és a poszt alatt gratuláltak, hogy milyen jó fej vagy, hogy megmentettél egy ártatlan életet. Másnap kezdődik, mikor a nagy szeretet ellenére (vagy éppen azért) megharapott. Vagy megszökött. Vagy morog. Vagy ugat. Ha ekkor feladod, akkor a probléma nem szűnik ám meg, csak átadod valaki másnak. Amikor követeled, hogy az örökbeadó szervezet azonnal vigye el, akkor nekik. De nem ám egy alapítványnak, egy logónak, egy bankszámlának, hanem egy konkrét embernek, aki dolgozni fog vele. Ez a konkrét ember néha én vagyok, sokszor a kollégáim. És bizony van annak valami bája, amikor a megmondó emberek, fotelszakértők, akik szerint mi kegyetlen gonoszok vagyunk - mert előfordul, hogy az újonc kutyával pár napig semmit nem csinálunk (egy szocializálatlan utcán élő hónapok óta kóborló kutyának nem szeretetre, hanem nyugalomra van szüksége), mert a szegény mentett gyepis juhászkutyának leosztunk egy fülest, hogy ne ölje meg kérdés nélkül a saját kistestű kutyánkat, és ezt egyszer és mindenkorra megbeszéljük, vagy amikor moslékkal cipóra hízlalt kutyát koplaltatjuk egy két napig, hogy esélyünk legyen kapcsolatot építeni vele, és amúgy is retteg enni, már az konfliktus neki, hogy elé tesszük a tálat - na hogy ezek a rózsaszín megmondó emberek valahogy nem állnak sorba a kapuban, hogy bizonyítsanak, és a frissen mentett - mondjuk - bulltypeot hazavigyék az otthonukba a nagy szeretke jegyében….
Mert az örökbefogadáshoz nem csak szeretet kell.
Alázat kell, hogy elhordozd, ha nem azt kaptad, amit vártál. Türelem kell, hogy megvárd, amíg kinyílik egy kutya. Tudás kell, hogy lásd, az adott szituációban mi a valódi segítség, és mi az amit, az egód szeretne csak. (hogy szeressen és legyen hálás a gizsgugya, hát hogyne) És igenis határozottság és keménység is kell, mikor a mentvényed másnap leamortizálná a kutyafuti közönségét. És igen, szeretet is kell. Csak nem akkor, amikor dédelgetni kell, egy szegény szerencsétlen - ebben a szituációban amúgy az ölelésedre jó eséllyel nem vágyó - kiskutyát. Szeretetre sokkal nagyobb szükség van, amikor meg kell látni a jót abban a kutyában, akit magadénak vallasz már egy egész napja, de meg akar harapni. Vagy rommá veri a 10 éve veled élő kutyát. Vagy morog a gyerekedre. Vagy lebontja az autódat. Amikor meg kell adni az esélyt annak, látni a lehetőséget abban is, aki cseppet sem szeretetre méltóan viselkedik. Mert baromi könnyű szeretni, aki megfelel az elvásárainknak…
Azok, akik azt mondják rólam, vagy a DOG3 csapatáról, hogy nem vagyunk eléggé rózsaszínek, etikusak, unikornisok, üzenem: lehet bizonyítani, lehet vinni haza azokat a kutyákat, akiket más nem akar, mert nem aranyosak. Lehet örökre megtartani azokat, akiket nem tudsz felelősen örökbe adni, mert nem találtál alkalmas jelöltet.
És félreértés ne essék, az is egy valid mondat, hogy “nem tudom vállalni”. Csak onnantól nem nagyon illik fikázni azt, aki igen.
Annak a mondatnak a súlyát, érezni kell hogy “oké, vállalom”. Ideiglenesbe, vagy ÖRÖKBEfogadom. Ha ez a mondat egy olyan megosztó fajtával kapcsolatban hangzik el, mint a staffok/bull tipusúak, akkor kezdődik csak az igazi jóság, hiszen hirtelen insiderként vagy jelen egy szélsőségesen, és korábban talán általad is megítélt csoportban. És onnan egész más a kilátás.
A következő részben elmondom, hogy milyen, és mi azok a fajtát jellemző tulajdonságok, tévhitek, szélsőségek, ami miatt nagyon nehéz felelősen örökbeadni őket. Illetve elmondom, hol tartok én, és mit tanultam ettől az együttéléstől egy év alatt.
