21/08/2024
Újra és újra előkerül egy-egy fajta népszerűsítése kapcsán, hogy mennyire fontos, hogy az az FCI standardnak megfelelően történjen.
Sokan azt sem igazán tudják, hogy minden fajtának van részletes, az adott fajtában elfogadott ismérveket listázó leírása. A tenyésztők tudják, de a hétköznapi emberek számára minden tacskó, aminek a testaránya inkább téglalapra hajaz és ehhez rövid láb társul.
Az FCI standardját amúgy érdemes elolvasni.
A mai napon érkezett a gondozásunkba egy kutya, aki sajnos genetikailag nem kívánatos keresztezés eredménye.
Fellángolt a vita, hogy lehet-e valamit harlekinnek titulálni, amikor az hivatalosan "tiger" (ejtsd is így, még véletlenül sem tájgernek!), de ez nagyon sok dolog keveredése.
A tenyésztőknek tiger, a hétköznapi embereknek harlekin vagy merle, a genetikusok meg ingatják a fejüket, mert nekik ezek a letális kékek, és a harlekin csak az egyik olyan merle módosítónak a megnevezése, amely a szőrben ilyen színelváltozást eredményez. A másik a tweed, de az nálunk sehol nem terjedt el - sem a tenyésztők oldalán, sem a köznyelvben. Talán az ausztrál juhászosoknál felbukkanhat, ezt nem tudjuk, de ettől még létezik.
Na, és akkor egy kis genetika: a merle gén mindig domináns. Így mindegy, hogy mi van mellette, mert a merle kutyák mindig merlék lesznek, ha van ennek színben kiütköző megjelenése, ha nincs. Tenyésztésből elméletileg heterozigóta egyedeknek kell kiesnie, és két heterozigóta (tehát két merle) nem párosítható, mert úgy már lesz homozigóta, tehát két domináns merle gént hordozó egyed is. Ami a szuperselejt, sok esetben a letális fehérnek nevezett verzió. Ezek a kutyák gyakorlatilag soha nem egészségesek. A többségük süket, nagyon sokszor extrém világos a szemük, ami önmagában érzékeny, de a látásuk is jelentősen romlik.
Hogy miért lehetnek ilyen kutyák? Mert mi emberek hülyék vagyunk. Annyira akarjuk a különlegeset, hogy nem érdekel minket az odavezető út. Egy vörös tacskó uncsi. Egy tiger meg hú meg há. Egy fehér jegyeket is tartalmazó, világoskék szemű tiger meg aztán duplahááááá. Így a szaporítók (és egyes, magukat tenyésztőnek valló emberek is, ne legyenek illúzióink) ráállnak arra, ami a kedves vevőnek kedves. Az, hogy minden alomban lesz egy-két-pár selejt, az mindegy. Valaki majd eltakarítja. Jobb esetben. Rosszabb esetben likvidálják őket, hiszen selejtek.
De tényleg így kell történnie? Tényleg csak az átlagtól eltérő a jó? A kutyák esetén éppen hogy nem. Keressünk olyan tenyésztőt, aki valóban azokkal a kutyákkal tenyészt, akik a származási lapon vannak. Akik szűrtek, akiknek ismertek a felmenőik is. Akik tenyésztésre alkalmas szülőktől származnak. Akik stabil genetikai háttérrel bírnak.
Ha nem tudunk áldozni egy ilyenre, akkor fogadjunk örökbe. Akármilyet, akár keveréket is. A szeretete ugyanúgy ott lesz irányunkba, mint bármelyik másik kutya esetében lenne. A kérdés csak az, hogy nekünk jó lesz-e egy bármilyen kutya szeretete...?
A fogyatékkal született, divatbeteg kiskutyákért mi felelünk, emberek. Miattunk jönnek létre. Ne legyünk már hülyék, komolyan.
