14/03/2024
Hát hogy erre nem fizettem elő, mert amikor a nagyságos kis illatos foxipopómat elhozták a fajtamentéstől, akkor ugye úgy volt hogy két hasonszőrűvel éltem együtt, igaz nagyon bunkók voltak, de a vérem, az egyik a legjobb barátom lett, a másik igazából nem sok vizet zavart, olyan szinten antiszociális volt, mostanra ők elköltöztek, állítólag oda, ahova minden kutya költözik, bár valószínűleg az ilyen hétpróbás terriereknek nem feltétlenül ugyanaz a szalon van lefoglalva, mint a hozzám hasonló kis finom lányoknak, na de pillanatnyilag itt kell élnem, és ezek meg itt egyre többen vannak, egyrészt annyira sötét bunkók hogy el nem tudom mondani, de közben persze valamiért folyamatosan testi kontaktusba akarnak velem lenni, és nem rosszból, tudom hogy kedveskedni próbálnak, dehát ezekkel a rettenetes méretű testekkel fogalmuk sincs hogyan kell kedveskedni egy hozzám hasonló kis filigrán kutyulival, ezek tapogtnak a nagy mancsaikkal, össze-vissza Duródnak, meg tekergetik magukat meg csapkodják felém az irtózatos méretű seggüket, meg tátognak, hát akkora szájuk van hogy konkrétan beleférek, szóval ez felháborító ami itt folyik, és akkor a képen nincs is az a teljesen őrült barna kutya, na az az az teljesen kész van, nem bír megállni egy pillanatra hogy ki tudjam szedni a beleragadt egy csilliárd bogáncsot, amit egy nap alatt felszer, egyszerűen elképesztő hogy micsoda bunkók közé keveredtem, Még az a szerencse hogy én amúgy bent vagyok nagyrészt a kanapén, dehát amikor néha kijövök egy kicsit tornázni, akkor ezek itt vannak. Amúgy ezek a rettenetes bunkók mindig az ajtóba fekszenek, úgyhogy látom ám amikor a szakácsnőm és legjobb Barátosném forgatja a szemeit meg ordítozik hogy menjenek már, mert nem igaz hogy 4 db jegesmedvén kell átmászni egy nap ezerszer, hogy az ember bejuthasson az otthonába, szóval megvagyok én itt egyébként értve elég pontosan, hogy miről beszélek.