22/02/2023
Egy olyan interjú, ahol nagyon egymásra találtunk a riporterrel 🐕
Köszönöm a lehetőséget 🐾🐾🐾
A törökoroszági és szíriai földrengés után pár nappal történt. Megosztottam a Kutyák Határok Nélkül - KHN nevű szervezet egy posztját, amelyben arról számolnak be, ahogy útban vannak a katasztrófa sújtotta területek felé. A bejegyzéshez fotókat is raktak, amelyeken látható volt, hogy a mentőkutyák milyen hihetetlen fegyelmezetten utaztak a repülő fedélzetén.
Nagyon megérintettek a képek. Embert mennek menteni a kutyák egy olyan országból, ahol amúgy a nullával egyenlő az állatvédelem. Egy olyan országból, ahol kutyák ezrei, tízezrei élnek láncon, éhezve, kínozva, viadaloztatva, csonttá fagyva, a senki kutyájaként elpusztulva.
Az általam megosztott poszthoz egy túratársam, Sipos Robi egy fotót kommentelt, ahogy az egyik kutya a gazdája előtt ül a repülőn, útban a bevetés felé. Ő itt Solka, írta Robi, a párommal, Böbével mennek ki. Rövid egyeztetés után megbeszéltük, hogy ha Böbe, vagyis Kröpfl Erzsébet és Solka hazatér, megismerkedhetek velük.
Ahogy sokan mások, én is óriási érdeklődéssel követtem a magyar mentőcsapatok munkáját. Solka és Böbe is azok közé tartoztak, akik életet tudtak menteni a bevetés során. Mélyen belém ivódott az a kép, amelyen egymás mellett ülnek, kutya és gazdája, hulla fáradtan, a romok között, tekintetük elszánt, a kimerültség ellenére is.
Ahogy hazaérkezett Böbe és Solka, Robi üzent, én meg pár nappal később már ott is voltam náluk, abban a kis családi házban, ahova Böbe kutyaiskolája, a TopDogs is be van jegyezve. Böbe jött ki elém, apró, törékeny nő, széles mosollyal az arcán, de a mozgásán is látszódott, hogy elképesztő erő van benne, még ha azt is tartja magáról – amint később kiderült -, hogy nem fizikai állóképességgel, hanem mentális erővel oldja meg a fizikálisan is emberpróbáló feladatokat.
A házba belépve két kutya köszöntött, Solkán kívül Zina, a 13 éves border collie, akit Törpe Terroristaként tartanak számon a családban, elképesztően erős egyéniség, nem érdemes szembe szállni vele. Én ebből nyilvánvalóan nem sokat érzékeltem, csupán annyit, hogy ha egy másodpercre abbahagytam a nyakkörnyéki simogatást, az orrával addig böködte a kezemet, amíg újra nem kezdtem. Solka a popsisimire szavazott inkább, ezért amikor nem jegyzeteltem, szinkronban kényeztettem a két kutyát, amit Solka azzal hálált meg, hogy a fotózás alkalmával nem csak hogy feljött mellém a kanapéra, de rám is ült és kiosztott néhány puszit is. Zina nem ült mellém és nem adott puszit. Jellem.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy aki mentőkutyázik, az főállásban csinálja ezt, annak egy picit mesélünk arról, hogy Böbénél hogy néz ki a mentőkutyázás háttere.
„Fodrászként és kutyakiképzőként dolgozom, valamint mentőkutya felvezető vagyok, így hívjuk hivatalosan azt, amit Törökországban is csináltam. Nálam ez az egész úgy kezdődött, hogy megvettem Zinát, a bordert, aki a kezdetekkor kétórányi séta és játék után sem fáradt le, hanem a fejemen pörgött. Épp szembejött a mentőkutyázás, amire aztán rákeresve az interneten mindenhol Leczki Sarolta neve jött fel, ezért őt kerestem meg és innentől fogva minden megváltozott körülöttem” – kezdte Böbe. Számára amúgy nem volt ismeretlen a kutyázás, gyerekként rengeteg állat élt körülöttük, a környékről az összes kóborkutyát összeszedte, akik – a szüleinek hála – maradhattak, és Zina érkezésekor is volt egy mentett kutyája, Argosz, akivel autodidakta módon azért sok mindent megtanult.
Értelemszerűen a világszerte elismert szakember, Leczki Sarolta felbukkanása Böbe életében a kutyázást egy teljesen más szintre emelte.
„Az első mentőkutyám, Gamin Saci tenyésztése volt, számomra ő volt A Kutya, bár természetesen Solkát is nagyon szeretem és nagyon kötődöm hozzá. Gamin tíz és fél évesen ment el, előrehaladott limfómája volt, el kellett engednem. De nyolcéves koráig ő is mentőkutyaként dolgozott, Sacitól nem csak őt kaptam, de sok tudást és az egész mentőkutyázás szakmai, emberi alapjait is.”
A mostani, törökországi eset sokak érdeklődését felkeltette a mentőkutyázás iránt. Hogy lehet rá tréningezni? Hogy különböztet meg egy kutya egy élő vagy egy elhunyt embert? Solka, akinek ez volt az eső ilyen jellegű bevetése, hogyan reagált a helyzetre? Mennyire visel meg embert, állatot egy ekkora fizikális és érzelmi megterhelés?
„Solka korábban személykeresésben már részt vett, ezek általában olyan esetek, amikor a tanyavilágban eltűnik egy idős ember, vagy egy demens személyt keresünk, leggyakrabban erdőben. Versenyeken és vizsgákon is rendszeresen részt vesz, két olyan hely van Magyarországon, ahol rom van, Zsámékon és Jászberényben, de ezeken négy-öt alkalom után már teljesen otthonosan mozog, nem jelent neki kihívást. Egy-egy épületbontásnál kapunk engedélyt egyszeri gyakorlásra, illetve fontos az is, hogy sokat utazunk a kutyákkal külföldre romokra, versenyekre, vizsgákra, hogy egyrészt új helyeken tanuljanak, másrészt szokják az utazással járó kényelmetlenséget is. Ilyen jellegű, katasztrófa sújtotta területen, éles bevetésen most volt először. A sok ismeretlen, váratlan helyzet közül az egyik legkényesebb kérdés, hogy egy kutya hogyan reagál az elhunyt személyekre. Van, amelyik elfut ijedtében, de akad olyan is, amelyik nyöszög, a másik nyalja a szája szélét, Solka, aki azelőtt még sosem találkozott halottal, most kiderült, hogy prüszköl.”
Azok, akik ugyanúgy kívülállók, mint én, nem értették, hogy erre a teljesítményre miként lehet trenírozni egy kutyát. Böbe elmondta, hogy alapvetően a rendellenes testhelyzetben lévő emberre jeleznek a kutyák intenzív, folyamatos ugatással, amíg a felvezetője oda nem ér – ezt jutalomfalattal vagy labdával jutalmazták a tréningeken. Ezen felül képesek a szag alapján jelezni az elhunytakat, habár a rendvédelmi szervezeteken kívül más szerveztek, például a civilek, hullaszaggal nem treníroztathatják a kutyákat az edzések során. Frissen elhunyt személynél előfordulhat, hogy élő személyt jelez a kutya, több óra elteltével azonban már pontos jelzést ad.
Az, amíg idáig eljut egy kutya és a gazdája, vagyis a felvezetője, hosszú évek kemény és következetes munkája. Böbe nem úgy bánik a kutyáival, mint mi a házi kedvenceinkkel, a munkatársaiként tekint rájuk, ébren tartja az ösztöneiket, nincs felesleges kényeztetés – Solka, ez a csodaszép beauceron tudja, hogy ki a főnök.
A Kutyák Határok Nélkül civil szervezet. Adományokból, az adó egy százalékából működik. Leczki Saroltának és Belényi Beának is volt már világbajnoki győzelme, Böbe is volt már harmadik a francia pásztorkutya-világbajnokságon Gaminnel az engedelmességiben. Egy mentőkutyásokat magában foglaló csevegőben vannak benne, ha helyzet van, az megy, akihez a legközelebb van az eset és aki ráér. Ilyenkor a munkájuk, pénzkeresetük rovására mennek el segíteni a bajba jutottakon, így volt ez a törökországi tragédia esetén is.
„Valóban így van, de ez nem a pénzről szól. Aki ebbe belevág, az segíteni szeretne, így vagyok ezzel én is. A rendvédelmi szervek dolgozóinak ilyenkor jár pszichológus és mindenfajta központi segítség, de mi ugyanezt megkapjuk a civilektől. Nagyon sokat jelentkeztek, hogy segítenek a tragédia feldolgozásában nekem és Solkának is, ami nagyon jólesett. Ilyen ez, én segítek másoknak, mások meg segítenek nekem.”
Böbe a törökországi bevetést elképesztő keménységgel és tudatossággal csinálta végig. Tisztában volt azzal, hogy nem folyhat bele a történtekbe érzelmileg, mert akkor nem tud kellő hatékonysággal segíteni. Abban, hogy érzelmileg ilyen erős maradt, sokat segített neki a szerető családi háttere és Robi, akivel minden nap éjfél és hajnali egy óra között tudott beszélni telefonon. Sok mindent látott, gyermekét azonosító apát, családját sirató anyát. Akkor nem azonosult a veszteségek elszenvedőivel, most, utólag van, hogy el-elsírja magát, amikor egy-egy kép felvillan előtte. A helyszínen egyszer tört össze. Solka épp a romokon keresett, amikor jött az utórengés. Böbét riasztották, hogy azonnal jöjjön le a terepről, ő üvöltött Solkának, hívta be lélekszakadva, közben neki is futnia kellett. Leért a romokról, hátranézett, de Solka nem volt sehol.
„Tudod, ez olyan, hogy vannak kint barátaid, bajtársaid, munkatársaid, de a terepen a kutyád a családod. Nem tudom leírni azokat a másodperceket, amíg szem elől tévesztettem Solkát. Minden átfutott az agyamon, nagyon elgyengültem. Amikor megpillantottam, gondolkozás nélkül pórázra tettem és elsiettem vele egy ház mögé, ahol zokogásban törtem ki.”
Ahogy Böbe beszélt, sok arcát mutatta meg. Irtó kemény ember. Heti három napot Szolnokon dolgozik fodrászként, kettőt Érden dolgozik kutyakiképzőként, plusz, ugye, megy menteni, ha arra van szükség. Argosz telenként az szüleinél van, hamarosan visszakapja tőlük, ahogy jön a jó idő, és a jövőben tovább nő a falka, a következő évben Solkát Dániába viszi fedeztetni, abból az alomból megtart egy kan kutyát, majd Solkát ivartalanítják, és Sacitól elhoz a kölyök border collie-t, akit Zina nyilván utálni fog az elején, de majd megszokja az új családtagot ő is.
Szóval Böbe kemény. Mindenről van határozott véleménye, az állatvédelemről éppen úgy, mint a civil szervezetek helyzetéről, de mivel csak azt nézi, hogy a céljai felé merre vezet az út, nem fecsérli az energiát bizonyos dolgokon feleslegesen bosszankodni.
Céltudatos, irigylésre méltó éleslátással szemléli a világot, mindemellett amikor a kutyákról beszél, még ha szigorú is velük, elkezd ragyogni. Elképesztően a helyén van Kröpfl Erzsébet. Azt hiszem, ezt az egészet csak így lehet, így érdemes csinálni. Szenvedéllyel és szakértelemmel.
„A kutyákat öt és hét hetes koruk között teszteljük, hogy alkalmasak lehetnek-e mentőkutyának. Nem fajta-, sokkal inkább egyedfüggő, hogy kiből lehet mentőkutya, noha a tapasztalat szerint többségében vannak azért a pásztor- és juhászkutyák ezen a területen, de most is volt két mentett, keverék kutya a magyar küldöttségben. A tesztek alapján azt nézzük, hogy a kutya mennyire motiválható, mennyire önálló, hogyan működik együtt a gazdájával, jó-e az idegrendszere, van-e benne zajfélelem, az emberekkel való szocializációban milyen. Amelyik kutya megfelel, az már hét hetesen a romokon van. És a munka megkezdődik. Solka márciusban lesz ötéves. Gamin, aki amúgy Solka nagybátyja volt, nyolcéves kora körül nyugdíjba ment, úgy látom, Solka tovább tartható terepen. Utána ő is nyugdíjba megy. És talán majd a fia lép a nyomdokaiba. De erről persze még korai beszélni.”
Szegény Böbét hosszú órákra feltartottam, még sokat tudtam volna vele beszélni, de ment tréninget tartani. A ruhája alá húzott még aláöltözőt, nem szereti ugyanis a hideget, ami Törökországban extra kihívást jelentett. Ahogy az elején említettem, törékeny, apró termetű, de ahogy levette a nagykabátot, láttam, hogy mennyire izmos és szikár, fiatalon korosztályos bajnok futó volt 800 méteren. Szikárságát a dédszüleitől örökölte, és azt hiszem, valami mást is. Épp az tűnt fel vele kapcsolatban, hogy ugyan egy viszonylag újkeletű dolgot csinál, de benne van az az idősebbekre jellemző bölcsesség, egyenesség, betyárbecsület.
Solkát jöttem csodálni, Böbét is a szívembe zártam. Elképesztő csapat ők így együtt, Robi hatalmas szeretetével és Zina primadonnaságával kiegészülve. Megtisztelő és egyben reménykeltő volt ezt a délutánt velük tölteni. Ezt az országot még az ilyen szent megszállottak működtetik.
