23/10/2024
Kedves Mindenki!
Szeretnék egy hosszú, fájdalmas, aggodalommal és stresszel teli, de mégis boldog befejezésű történetet megosztani veletek, ami Szaffiról, az első tenyész cicámról szól.
Amit tudni lehet róla, sose volt az a nagyétkű, nagy termetű, kövér Maine C**n, annak ellenére, hogy a fajta típus jegyeivel rendelkezik. Mindig megvárta, hogy a többi cica befejezze a vacsoráját, és csak utána evett. Kicsit olyan volt, mint mindenki anyukája. Történt aztán a szülése után, kb 2 héttel ezelőtt, hogy kezdte elutasítani az ételt és a vizet, vagy csak tényleg madárfalatnyit evett. Tudjuk, hogy ez nem jellemző egy szoptatós anya cicára. Nem volt ez mégse furcsa számomra, ugyanis máskor is csinált már ilyet 1-2 napig mikor éppen haragudott rám, vagy megsértve érezte magát, nagyon érzékeny kis lélek. Azonban kezdett aggasztani, hogy nem volt széklete, és elkezdett fogyni is. Nem kicsit. Elvittük több orvoshoz, többször is, és vagy szurit kapott, kedv/étvágy javító gyógyszereket vagy bőr alá infuziót, vagy csak egy annyit: "Biztos kedély beteg"... (Vagy nem ajánlották fel az ultrahang/röntgen vizsgálatot, vagy nem volt rá lehetőség...) Mivel ezek után ismét elkezdett enni, SOKAT, úgy voltam vele, hogy jó, akkor kicsit több szeretgetésre és cica-gazdi időre van szüksége... Múlt hét kedden (okt 15én) este anyukámnál aludt, és ismét úgy viselkedett, ahogy szokott, így mi is kezdtünk megnyugodni, hogy minden rendben lesz, és csak pihenésre van szüksége. Másnap, szerda reggel, viszont úgy elbújt a macska, hogy az egész lakásban nem találta édesanyám sehol, viszont reggel volt egy egészséges széklet az alomban. Aztán dél környékén valahonnan előjött, és odament anyukámhoz. Mikor haza értem munkából, akkor mesélte el ezt a történetet, hogy mennyire megijedt, hogy valahogy kiszökött a Szaffi, és ezt nekem hogy fogja elmondani... Természetesen azóta ezen már egy jót mosolyogtunk. A nap folyamán hiába kínáltuk bármivel, mindent elutasított. Játszani sem akart, csak összehúzta magát, és folyton elbújt... Láthatóan valami fájdalma volt... mondom jó, akkor visszaviszem másnap ismét az orvoshoz, csináljunk egy ultrahangot, nem e lenyelt valamit... aztán kiderült természetesen az orvos csak délelőtt rendel aznap, én pedig dolgoztam, más pedig nem tudta elvinni... Jó, akkor elmentem egy másikhoz délután munka után... Ott pedig pont a napokban ment tönkre a gép... Nem is lehetne jobb. Kapott ismét infúziót, és étvágy fokozót. Mikor hazaértünk megkínáltam étellel... Szerencsétlen minden tálkához odament, láthatóan enni akart, és volt étvágya, viszont mégis mindig elfordult. Itt már sejtettem, hogy nagy a baj, másnap akkor elviszem a saját orvosomhoz, hogy akkor azonnal ultrahang... Viszont ő reggel fél 10től rendelt. Hajnal fél 5 kor arra lettem figyelmes, hogy a macska öklendezik. Felpattantam az ágyból, és odarohantam hozzá... Borzasztó volt a látvány... A macska sugárban hányt fel kaka szagú vizet(?), kétszer egymás után... Nem is tudtam elképzelni, hogy fért ennyi belé, de gondoltam az infúzió miatt. Folyt a szájából, a mancsaira, és csak vonszolta magát... El se tudom képzelni milyen és mekkora fájdalmai lehettek... Jó, nem várok tovább senkire, és semmire feltöröltem a hányást, felhívtam anyukámat, hogy jöjjön velem, és azonnal indulás Budapestre a Supervet kórházba! Sajnos mifelénk elég zötykölődős sz*r kátyús utak vannak. Hiába próbáltam óvatosan vezetni, nyilván voltak döccenők. Mindig is nyávogott az autóban, de ez más volt... Minden döccenésnél, mintha sírt volna... A fájdalomtól... Nem tagadom, vele együtt sírtam, szidtam mindenkit, főleg magamat, hogy ilyen sokáig vártam. Köztudott, hogy a macska jól el tudja rejteni a fájdalmait, amit ő is napokig kitűnően csinált... De valószínűleg az utolsó órában érkeztünk meg a kórházba a jelek alapján. Megvizsgálták, (3 kg volt a súlya...) elmondták mi fog következni, és hogy az állapotára való tekintettel, jó volna bent tartani. Azonnal rábólintottunk. Kicsit sírtunk, hogy mi lesz vele, de tudtuk, hogy jobb helyre nem is hozhattuk volna. Ha ők nem tudják megmenteni, akkor már senki... Haza indultunk, és pár órára rá már hívtak is. Az lett amitől tartottunk; bélcsavarodás, ami már akár 1 hete is tarthat a doktornő elmondása szerint. (De akkor hogy tudott 2 napja kakilni?) Igen, hozzájárultunk, hogy műtsék meg. Aznap este még felhívtak, hogy Szaffi túlélte a műtétet, azonban élet és halál között lebeg, valószínűleg szükség lesz transzfúzióra, amire szintén gondolkodás nélkül rá bólintottam, de ez nem garancia arra, hogy megmenti. Ugyanis egy 15-20 cmes szakaszt távolítottak el a vékonybeléből, ami duplán meg volt csavarodva, és többszörösen elhalt. Nagyon nagyon sírtam. "Tegyenek meg érte mindent, hogy túlélje". Egyfolytában csak magamat tudtam hibáztatni, hogy nem vettem észre, nem voltam erőszakosabb a saját orvosommal, hogy igen is ultrahangozza meg, miért hagytam magam ilyen könnyen lerázni stb. Ilyenkor mindig az lebegett a szemem előtt, hogy rohangál egyik szobából a másikba, és hogy hív engem is játszani... Ezt az estét senkinek nem kívánom. Meg merem kockáztatni, hogy legalább 5x omlottam össze mentálisan, semmit nem aludtam aznap este. De muszáj erősnek maradnom akkor is, ha Szaffit elveszítem, mert itt a családom, a barátaim, a 2 anya cica és az 5 kicsi, akik csak rám számíthatnak. Másnap reggel felhívtak, hogy a cica jobban van, magától felkelt, és magától evett pár falatot. Nagyon sírtam ismét, de most boldogságtól, viszont alább is hagyott, mikor mondták, hogy ettől függetlenül még mindig nincs jó állapotban, a Hematokritje (HTC) 15 ös értéket mutat, ami nagyon rossz. Mondták, ha csökken, akkor azonnal szükség lesz ismét transzfúzióra, de mostmár csak csoportazonos vért kaphat, amit még nem tudtunk. Így ennek okán kezdtem minden tenyésztőt, ismerőst, és csoportot felkeresni, és posztolni, hogy valaki segítsen vérdonort találni! Innen is szeretném megköszönni Bodza gazdinak, Pesze Tímea (BrightShine) Kaiser Tünde (Kaiser's Hunters) tenyésztőknek, és Bakos Beninek, akik felajánlották segítségüket/cicájukat! Köszönöm a többi tenyésztőnek is, aki a posztom megosztásával/tanácsával segített! Lehet számotokra ez semmit nem jelentett, de nekem akkor az volt a minden! Ilyenkor azért mégis csak megmutatkozik, hogy igenis, van összetartás a tenyésztők között! :) Szerencsére úgy alakult délutánra, hogy a HTC értéke egy kicsit nőtt, azonban azt mondták az orvosok, még várjunk, mert bármikor összeomolhat ez a szám, attól függetlenül, hogy látszólag jól van. "Csoda, hogy ezek után ő még él, nagyon erős cica, és látszólag nagyon élni akar". Mondta a doktornő a telefonba. Ismét hosszas várakozás, szerencsére javul az állapota, de mivan ha... Tegnap, hétfő reggel felhívtak, hogy stagnál ez a szám, ami jó is de rossz is, úgyhogy várjunk még kedd reggelig. Jó, rendben, a lényeg, hogy nem csökkent, de még fennáll a kockázat, hogy ismét transzfúzió kell, és se vércsoportot nem tudunk, se vérdonorunk nincsen. Az egész család tudta, hogy nem fog kelleni, mert egy erős cica. Reggel, (október 22 kedd) felhívtak, hogy a cica eszik, iszik, játszik, kakilt, és a HTC értéke 39! "Szinte egy kész csoda!" Mondtuk egyszerre doktornővel. Itt már kiderült a vér csoportja is, és az is, hogy csoportazonos vért kapott az életmentő cicától. Dupla öröm. Délután el is mentünk érte... Azt ne felejtse el senki, hogy a tenyésztő is ugyan úgy gazdi! Ugyan úgy fontosak nekünk is ivaros társaink, mint másnak az ivartalan szőrös barátaik!
Külön szeretném köszönni a barátaimnak a lelki támogatást, Sajó Timi (Timcoon), hogy felajánlottad lejössz hozzám segíteni 100+ km árán is. A családomnak az anyagi segítséget, Édesanyámnak, aki végig mellettem volt, hogy ne omoljak össze. Édesapámnak, aki eljött velem, és érzelmi támaszt nyújtott. Köszönöm Noémi, hogy eljöttél velem az orvoshoz a cicával. A nagymamáimnak, akik szintén a segítségemre siettek. Köszönöm a gazdijaimnak, akik folyamatosan érdeklődtek a cica állapotáról, és akik felajánlották a cicáik vérét. (Nagyon ironikus lett volna, ha pont az egyik kölyke menti meg...) Szaffi tenyésztőjének, aki tudta, hogy erős ez a cica, és életben fog maradni, mert nagyon szeret engem. Köszönöm a Supervet csapatnak, akik mindent megtettek, hogy ez a csodacica életben maradhasson, és sokáig doromboljon még nekünk. Ezen belül köszönöm Szonja, hogy megmentetted Szaffi életét Guszti cicád vérével! 🐈⬛ Na és Szaffi... Nagyon nagyon köszönöm, hogy soha de soha nem adtad fel, akármennyire is fájt, és szenvedtél!
Mindenki segítségére és lelki energiájára szükség volt, hogy ez egy siker történet lehessen!
Legyen ez a történet mindenki számára tanulságos, és bízzatok az ösztöneitekben, ha beteg a cica, igen is mondd meg az orvosnak milyen vizsgálatokat végezzen el, ugyanis csak a te elmondásaid alapján tud jó diagnózist felállítani! Ha erre én is jobban odafigyeltem volna, valószínűleg kevésbé szenvedett volna a Szaffi, és kevésbé lett volna zsebbe nyúlós a dolog, de mostmár kár ezen rágódni. Azt akartam, hogy Szaffi meggyógyuljon, bármi áron! Végre újra otthon lehetek vele, és foghatom a kezemben ugyan úgy, mint akkor, mikor legelőször beleszerettem. Még sok idő, mire felépül, de már itthon van velem, és nyugodt körülmények között lábadozhat. Nyugodtan osszátok tovább ezt a posztot, hátha segít valakinek a jövőben.
Ezzel a poszttal együtt szeretném bejelenteni, hogy az A, B, és D alom anyukája Szaffi, nyugdíjba vonul, ezek után nem tudok, és nem is kívánok vele tovább tenyészteni. Az ő egészsége az első. Köszönjük a megkeresést, de Szaffi az ÉN, cicám, nem fogom odaadni soha senkinek. Nálam fog boldog ivartalan cicaként tovább élni, felügyelni a többi anyacica kicsinyeit, mint egy nagymama, és vigyázni ránk, mint egy őrző angyal.
Fanni
